Igyál egy pohárral – az újévre!

Bevallom, kivételesen némi álszentséggel utalok vissza a legutóbbi írásomra, amiben nem kevés iróniával szóltam arról a tényről, hogy nem rajongok a „mindig van valaminek a napja” című jelenségre. Hirtelen hamarjában ugyanis egy újabb olyan dátumhoz érkeztünk, amelynek „káros” következményeit az egész világ egyszerre kénytelen megélni. De az alkoholizmus intézményesített világnapját már valóban nem egyszerű megkerülni. Vannak azonban olyanok, akik még ezt is meg tudják koronázni. Remélem, ismét sokakat ajándékozott meg néhány nappal ezelőtt a „meglepetés-vendég” olyan eszközökkel, amelyekkel már nem csak a szomszéd utcában lakó haverral tudják tartani a kapcsolatot. Az időzónáknak hála ugyanis így már nincs akadálya, hogy azokkal a távolba szakadt ismerősökkel is együtt igyunk – ráadásul óránként – akikkel egyébként nem tehetnénk.

Így aztán vettem a bátorságot, és összegyűjtöttem azokat az írásokat, amelyekben nem kevés szerepet kapott az alkohol. A cél persze annak bizonyítása volt, hogy inni nem csak akkor lehet, amikor „előírják”, hanem akkor is, amikor „csak” egyesek saját érdeke kívánja meg. Szerencsére ez másoknak is feltűnt, ami csak részben a véletlen műve, hiszen egy nyilvános pályázatra más miatt is rá lehet bukkanni, mint a nevezés formasága. Újdonság természetesen a hűséges olvasóknak is jár. Legalábbis azoknak biztosan, akik a mámorban úszva, vagy annak előkészületei közben, nem jutottak el a legismertebb közösségi portálra. Talán nekik is könnyebb lesz visszagondolni az elmúlt évre, így az ágyban punnyadva. Remélem, több dologra emlékeznek még akkor is, ha az előző éjszaka bizonyos jeleneteit csak valamiféle adatrögzítő felületen találják majd meg. De azért BÚÉK nekik is!

Akik esetleg nem emlékeznének a 2013-as év végi gondolatokra, – az okokat most ne firtassuk – itt tehetnek egy időutazást.

 

 

Ha találkoztál idén királlyal,

Gondolj rá vissza, és igyál egy pohárral!

 

Ha elégedett voltál az iránnyal,

Gondolj rá vissza, és igyál egy pohárral!

 

Ha utadat megszórták virággal,

Gondolj rá vissza, és igyál egy pohárral!

 

Ha együtt tudtál élni a hibáddal,

Gondolj rá vissza, és igyál egy pohárral!

 

Ha megmentettél valakit imáddal,

Gondolj rá vissza, és igyál egy pohárral!

 

Ha kerestél némi pénzt a munkáddal,

Gondolj rá vissza, és igyál egy pohárral!

 

Ha elmentél nyaralni a családdal,

Gondolj rá vissza, és igyál egy pohárral!

 

Ha voltál kocsmában a komáddal,

Gondolj rá vissza, és igyál egy pohárral!

 

Ha jutott még leves is egy kanállal,

Gondolj rá vissza, és igyál egy pohárral!

 

Ha beszéltél legalább két szót anyáddal,

Gondolj rá vissza, és igyál egy pohárral!

 

Ha csak egyszerűen tele van a f….d a világgal,

– De a piát még bírod, –

A „BÚÉK”-olás közben igyál egy pohárral!