Nem egyszer adtam már hangot különféle fórumokon annak, hogy mekkora tisztelője vagyok Dárdai Pálnak. Még akkor is vallom ezt, amikor valamelyik kutyaütő csapatából akar(t) harcképes (még akár nemzetinek is titulált) 11-et varázsolni. Azt hiszem, vagyunk ezzel így néhányan. Még akkor is képesek vagyunk egy hiteles, igaz magyar emberrel együtt érezni, amikor tudjuk, hogy időnként a lehetetlenre vállalkozik. Ilyenkor összefog egy ország (Sőt most éppen kettő, még akkor is, ha a németeknél csak egy része.) Akkor is így van ez, ha a (csak kívülről rózsaszín vagy püspöklila vagy magenta…) szolgáltató épp erre a hétre időzítette, hogy kiveszi az Eurosport II-t az egyik legnépszerűbb szolgáltatói csomagból. „Mindegy”, megoldottuk, láttuk.

Történt ugyanis, hogy a Bundesliga őszi szériájában ismét sikercsapatként szereplő Herta, a „tavaszi” folytatásban inkább a téli szürkeségben didereg. De bánja a kánya, a vereségek után egyre határozottabb kézlegyintésekkel értékelő szurkoló újabb esélyt adva ül le a következő forduló aktuális ütközete előtt a TV-t bámulva. Annál is inkább, mert a berliniek a bajnok (és a címvédésre is esélyes) Bayern Münchent fogadták. Az esélyek most sem voltak túl biztatóak, de a szurkoló azért van, hogy higgyen valamiben. A mérkőzés 23. percében be is következett a csoda, és a Herta megszerezte a vezetést. Azt nem mondom, hogy érdemtelenül, bár fordítva is elsülhetett volna a dolog. De nézzük csak „innen” a dolgot, hiszen ilyenkor mindenkinek csörgedezik egy kis kék vér az ereiben. Még akkor is, ha nem csiga, sőt nem is főnemes. Nagyot dobbant a szívünk, az egy gól akkor is előny, ha a világ legjobbjai játszanak a túloldalon. A pályán azonban továbbra is két csapat volt, sőt azt is tudtuk, – és láttuk is – hogy melyik az esélyesebb. De volt miben reménykedni, hiszen a helyzetek, beleértve a szabadrúgásokat is, csak izgalmakat okoztak, a gól nem jött egyik oldalon sem. Még azt is megkockáztatom, hogy a játékvezető sem volt a Müncheniekkel, de fogalmazzunk inkább úgy, hogy nem fújt a Herta ellen.

Én tudom, hogy Dárdai nem egy spori-elleni fazon, de amikor a hosszabbítás előtt egy 5-ös jelent meg a táblán, biztos nem a lottónyereményre gondolt. De amikor a 96.-ban befújta a bíró a szabadot, látszott, hogy a magyar trénernél is elszakadt a cérna. Olyannyira, hogy egy kicsit túl is tolta a dolgot. A németül kevésbé tudók is könnyedén leolvashatták a szájáról, hogy már 7 percet hosszabbított. Sajnos a mi Palinknak végül igaza lett. A végzetes szabadrúgás után valóban letelt a 97 perc, és már a középkezdése sem maradt idő. Biztos vagyok benne, hogy most sem fog habzó szájjal ugrani a játékvezetőnek. Sőt másokat is inkább óva int ettől. Talán megfordul a fejében, hogy vigye Svájcba javíttatni az óráját, de ez sem fog kiszivárogni a fejéből. Nem is kell! Csak végezze tovább a munkáját a tőle megszokott alapossággal. Ezzel megalapozza, hogy továbbra is megmaradjon bennünk a remény: Lesz ő még egy nagy csapat vezetőedzője, és ha nem is a klasszikus értelemben, de egy nemzetet is tud irányítani. Legalábbis a legjobb 11–et biztosan.