Mozi: Tolvajok városa
Már megint egy olyan film, ahol a „pártatlan szemlélőnek” (a nézőnek) a rossz oldalon állóval „kell”-ene azonosulni. Vagy legalábbis érzékeny lelkületének határait ez irányban kellene kinyitni. Nekem nem sikerült. Nem mintha velem nem fordult volna még elő, hogy eltévelyednem egy arra érdemesült film kapcsán, de azért valljuk meg őszintén egy jó filmnek nem (csak) ebből kellene táplálkozni. (Arról nem is beszélve, hogy a mai „modern”, de kétségtelenül egy kicsit megváltozott világunkban nem errefelé kellene eltolni a gondolkodásmódot. Azt már csak félve teszem hozzá, hogy nem én voltam a „filmválasztó”, hiszen ott voltam, vállaltam, így a „következmények” alól se keressek kibúvót!
Adott egy kemény fiúkból álló csapat, háttérben pedig egy kiöregedett, csendes/szerény(nek látszó) „maffiavezérrel”! A fiúk a „mindenkitmegfélemlítünk - kurvakeményekvagyunk” stílusú módszerükkel, okkal/joggal tartják rettegésben a környéküket. Meg van a bankrablás, és az ezzel kapcsolatos túszejtési történet is, azonban a porszem a gépezetben egy kissé nagyobb, mint az sejthető lett volna. A menekülés „biztosságát” garantáló hölgyemény Claire (Rebecca Hall) ugyanis a bandavezér Doug (Ben Affleck) férfiassági mutatóját szimbolizáló végtagját sem hagyja hidegen. Sőt az érzelmek viszonzásra találnak. Így a bankigazgatónő életben maradása legalább akkora problémát okoz a továbbiakban, mint a hatóságok elleni menekülés.
Értem én, hogy a bandavezér sármos (értsd borotválatlan) arcberendezése nem tartozik az ideáljaim közé. Még akkor sem, ha én is csak ritkán engedem arc közelbe a pengét. Lehet, hogy ezért tetszettek a rablásoknál használt álarcok! Jó, tudom, egy kicsit inkább férfiszemmel nézek ki a fejemből, így első körben az vesse rám az első követ sorstársaim közül aki… Ellenpontként illik néhány szót ejteni a nőről is, aki végre nem valami (valaki) aktuális bomba nő, vagy legalábbis nem ennek szerepében akar tündökölni. Bár ebben a filmben kivételesen adhatott, vagy ha úgy tetszik mutathatott volna egy kicsit többet magából. Ezzel legalább egy kicsivel több izgalmat is vihetett volna a meglehetősen sablonos, fordulatoktól és (váratlan) izgalmaktól mentes történetbe.
Ha valami pozitívumot kellene kiemelnem, akkor azt csakis a végén teszem, hiszen a filmnek is a végével kapcsolatos. Kár, hogy minderre két órát kellett várni. (Na jó, a kellemes meleg és a jó társaság mellett:)! Ezt viszont kiemelem, ezzel is jelezve a pozitív gondolkodás(om) további fennállásának jelentőségét. Jelesül, hogy a film utolsó pillanatáig nem tudhatjuk, hogy mi lehet a történet vége. (Vagy ez is csak az én szegényes fantáziám eredménye?). Itt mutatkozik meg, ha a főszereplő azonos a rendezővel – csak ő tudhatja, mi lesz a vége! Persze – amerikai film lévén – erre is ráfoghatjuk, hogy happy and, ezzel is jelezve, hogy minden csak nézőpont kérdése.