Felfegyverzett szeretet
Közeledik a karácsony! Ennek leginkább látható (külső) jelei, hogy ünnepi díszbe öltöztetik a falvakat, városokat. Gyertyákat gyújtunk az adventi koszorúkon, lelkesen barangolunk a bevásárlóközpontok útvesztőiben. Az ajándékok kiválasztásában „próbálnak” segítséget adni, az áruházláncok ünnepi katalógusai. Ez utóbbiak egyikébe lapozott bele a kolléganőm (szigorúan ebédidőben)! Olvasgatta a kínálatot, persze okkal vagy ok nélkül, az árakat nem tette hozzá. Jókat mosolyogtunk, hiszen kedves gyerekkori emlékek, és gyermekeink sokkal közelebbi élményi elevenedtek fel. Nekiültünk ebédelni… Na, jó ez még nem a karácsonyi ebéd. (Azt ugyanis nem feltétlenül szeretném a kollégáimmal együtt fogyasztani… de szerintem ez kölcsönös!) Hasznos olvasmány lehet, hiszen ötleteket bárhonnan kaphatunk, a megvalósításhoz meg majd összegezzük a tapasztalatokat és egyeztetünk a pénztárcánkkal, vagy esetleges mentorunkkal. Nevezetesen arról, hogy az a bizonyos „X” faktor – amit sokkal hosszabban kifejezve akár „pénz”-nek is nevezhetünk – ugyan mire is lesz elég.
Mi már jelentős részét elfogyasztottuk a déli tápláléknak, de mivel a „kisasszony” még mindig sorban állt a mikrohullámú sütő (egyszemélyes) flottája előtt, így tovább kellett, hogy hallgassa a csámcsogásunkat. Eközben biztattuk, hogy ossza meg az aktuális multi ajánlatát a hallgatósággal. A következő lapozás után azonban egyszerre kaptuk fel a fejünket, és még az étkezés közbeni jellegzetes evőeszköz- és szájhangok is elcsendesedtek. A következők hangzottak el: „A legnagyobb Nerf automata szivacslövő hevederrel, állvánnyal, 25 db süvítő szivacslövedékkel!” Éreztem én, hogy a felolvasásban valami hangsúlyozási hiba történt, csak így első hallásra nem tudtam kibogozni, hogy mi volt az.
Mit is kellett volna hangsúlyozni? A „legnagyobb”-at? Aligha… Ha egy nőt egyszerre annyi pasi ül körbe, mint abban a helyzetben, a szó hallatán, akarva-akaratlanul egy másfajta „játékszerre” koncentráltunk volna. A gyártó neve gondolom, másoknak sem mond sokat, hiszen megszokhattuk, hogy a multik előszeretettel nyúlnak a „no name” cégek gyártmányaihoz, hiszen ezek ismeretlenségét kihasználva annyi pénzt lehet elkérni, amennyit nem szégyellnek „Automata”? Ezen sincs mit meglepődni, hiszen inkább az okozhatott volna némi csodálkozást, ha a mai „modern” világunkban valami nem megy magától… „Szivacslövő hevederrel, állvánnyal”? Na, valahol itt lehet a kutyus elásva (szegény pára, hogy mindent rá fogunk). Mert ugyebár első hallásra nem igazán érthető, hogy mi a fenének kell szétlőni a szivacsot a lakásban, ráadásul automata üzemmódban. „Süvítő”? Te jó ég, mekkora sebességre kell felgyorsítani szegény szivacsot, hogy ilyen hangot adjon?! (Nem, ez nem egy érettségi tétel, csak a gondolati szabadság kitárulkozása.) „Szivacslövedékkel”? Leginkább talán itt látszik kikerekedni a történet, hogy valamiféle fegyverkereskedelmi üzletről van szó.
A következő játék „felkonferálását csak azért nem idézem, mert a sok idegen szóból és a (számomra) ismeretlen névből nem igazán derült ki, hogy miről is van szó. Meg kellett nézni a képet. Összeépíthető (erőszakos, és borzalmasan kinéző) szörnyeteg, válogatott kínzásokra alkalmas eszközökkel. Fegyverek arzenálja, kiemelve, hogy melyik milyen specialitásokkal rendelkezik. Videó „játékok”… Ugyancsak hangsúlyozva a közelharcos, lövöldözős, kardozós irányzatot… Nem sorolom tovább.
Azt hiszem, azt már kár volna keresni, hogy ez a szemlélet, amelyet a nagy multi-„barátaink” sugároznak felénk, mennyire köthető hozzájuk. Ők már „csak” követői a trendeknek, mindamellett, hogy jelentős szereplői egy csúfos örökség hordozásának, vagy ők maguk is okozói annak, hogy gyermekeinknek már ebben a szellemben kell felnőni Hiszen mit látunk manapság? Ha egy gyerek felemel egy tányért, aminek – látszólag semmi köze a hadviseléshez – élére fordítja, és már lő is vele. Még szerencse, hogy nem dobja el a célszemély felé.
Tudom, tudom, mondja csak bárki bátran… Te is voltál gyerek, te is játszottál indiánosat, cowboyosat, vezényeltél játék katonákat stb. Ez így is van. Volt ilyen „is”!. És itt most tudom, hogy min van a hangsúly. „IS”! De nem ez volt túlnyomó többségben. Megismertük ezt „is”. De megismertük a természetfilmeket, táborokba jártunk, túráztunk, vidám társasjátékokat játszottunk. Mindezek között meg volt a helye a korábban felsoroltaknak is. De ma már csak az erőszak maradt meg az erőszak hátán. A rajzfilmektől kezdve a mesefilmeken át a híradókig. Ez utóbbi persze nem véletlenül került a végére. És ez még nem is biztos, hogy a véglet… már amit ott látunk nap, mint nap. Arról nem is beszélve, hogy nem zárható ki, hogy mindazoknak a „játékoknak” a következményei, amikről itt egyáltalán beszéltünk…
Más… Tudom, ne akarjak párhuzamot keresni a közel keleti (esetleg ázsiai) országok gyermekeivel! Tizenéves korukban (jó, ha még nem hamarabb) nyakukba akasztják a géppisztolyt, és hajrá… Együtt nőnek fel. Nagyobb gyerek géppuska… De erre azért ne mondjuk, hogy ez így normális, még ha ez nekik természetesnek is tűnik. Nekünk (illetve a bennünket követő nemzedékeknek) még legalább meg van a lehetőségü(n)k, hogy legalább időben tisztázzuk az irányvonalat!
Közben lecsengetett a mikrohullámú sütő csengője is. Egy kicsit rövidebben, mit a karácsonyfa csengője. Jó lenne, ha az idén „a” szeretettel fegyverkeznénk fel! Kellemes felkészülést az ünnepekre.
