Az élet édes íze

 

Felment a cukrom! Egyik napról a másikra. Na, nem a vércukorszintemmel van baj. Azt abból is láthatom, hogy – mint rendszeres véradó – évente ötször ellenőrzik. A meglepetés a „madaras” áruházban ért a hétvégi bevásárláskor. Az itthoni háztartás nem követeli meg, hogy minden héten kerüljön cukor a kosárba, de az feltűnt, hogy a legutóbbi alkalommal 180 Ft körül volt kilója. Most meg 300 felett van.
 
A következő meglepetés a pénztárnál ért. Egy kis táblácska arra figyelmeztetett, hogy egyszerre csak 20 kg-ot szabad venni a hirtelen fehér arannyá vált (már ami az árát illeti) termékből. Szerényen pillantottam a 2 db 1 kg-os csomagra, amit a futószalagra tettem. Lehet, hogy azért fognak megmosolyogni, mert keveset vettem? Néha már komolyan kezdem azt gondolni, hogy megbolondult a világ. Illetve dehogy a világ, „csak” annak lakói, azaz mi. Hiszen a dolog odáig fajult, hogy akkor kezdünk felvásárlási lázba, amikor valami a legdrágább. Keressünk csak ebben is valamiféle magyaros csavart! Az utóbbi években (na, jó évtizedekben) nem sok minden volt, ami megédesíthette volna a napjainkat. Akkor most duplán örülhetünk? Egyrészt mert (még) van mivel megédesíteni a teánkat (kávénkat, sütinket, meg még ki tudja minket). Másrészt, szó szerint valami nagy értékkel gazdagodhatunk, legalábbis egy darabig, amíg magunkban hordozhatjuk. Egy túrót! Jó, jó, tudom én, manapság minden apró dolognak örülni kell. De azért nehogy már abban kelljen valami szívderítőt keresni, hogy néhány nap alatt több mint másfélszeresére emelkedjen valaminek az ára.
 
Nem szeretném politikai síkra terelni a szót. Ennek hitelességét nem is támasztaná alá a napi két híradó, (egy közszolgálati és egy kereskedelmi) valamint a helyi (nép)újság átlapozása. Egy dolgot azért megtudtam. Ennek az egész cukormizériának a brazilok az okozói. Egy világ omlott össze bennem. Róluk eddig az csak az egekig magasztalt aranylábú fiúk jutottak az eszembe. Jó, persze, ott van a karnevál, meg a Copacanana, de valljuk meg őszintén, a Brazília szó hallatán először mindenkinek a foci ugrik be. Csak nehogy beugorjunk ennek a cukorügy(let)nek is. Mint kiderült az EU valamiféle kölcsönügyletbe keveredett a dél-amerikaiakkal. Mivel a brazilok nem tudták fizetni a hitelt, „nagy” Európa megelégedett azzal, hogy az adósok cukorral törlesszenek. Igen ám, de a líbiai események kapcsán a brazilok megijedtek az olajárak emelkedésétől, így inkább bio-üzemanyagot kezdtek el gyártani, ráadásul saját felhasználásra. Nesze neked „hatalmas” Európa. Nekünk meg a cukor is drágább lett, meg az üzemanyag is. Bár ez utóbbinál nem egészen értem az összefüggést, hiszen erre már annak is hatása van, ha valaki egy egészségeset fingik. Pedig abban is van bio(gáz). De ezt csak mi tudjuk felfogni és (át)érezni, bennünk pedig nincs átalakító…
 
Valami azt súgja, hogy Európában is vannak európaiabbak. Valahogy a szlovákoknál (még) nem emelkedett meg a cukor ára. Valamit tudhatnak ezek a tótok. Pl. nem kellene bezárni az összes cukorgyárat azért, mert azt mondták, hogy… Meg ugye az se mindegy, hogy ki mondja. Pedig nálunk is vannak megmondó emberek. Vagy már lassan azt látjuk, hogy csak azok vannak. Még képesek leszünk azt is elhinni, hogy az élet cukor nélkül is édes. Mert azt mondták. Csak én nem akarom elhinni?
Címkék: közélet foci cukor