Manapság egyre inkább „divat” hogy mindent több oldalról megvizsgálunk. Sajnos nem feltétlenül mindig jó értelemben. A következő versben is van némi ellentmondás annak megítélésében, hogy kinek is szól valójában. Lépjünk is túl ezen, és közelítsük meg a dolgot pozitívan, pl. a siker oldaláról. Az alábbi „szerzeményemet” egy netes pályázatra alkottam. A POÉTA PORTÁL felhívására született egy vers a delfinről, olvassátok szeretettel, és döntsetek szívetek szerint. A zsűri a 8. helyre rangsorolta.

A halász és a delfin

Samu aki heringhalász,

ma is messze evezett.

Ki tudhatná nála jobban,

delfint látni élvezet.

 

Nem hatnak már rá a halak,

valami mást keresett.

Nem tudta még ugyan, hogy mit,

úgy érezte elveszett.

 

Megkoppant a csónak tatja,

hát ez vajon mi lehet?

Delfin helyett váratlanul

palackposta érkezett.

 

Felbontotta tamáskodva,

ebben vajon mi lehet?

Azt „írta” hogy keress tovább,

ma még szerencséd lehet.

 

Lehajtotta kócos fejét,

ez meg ugyan mit jelent?

Ki lehet a jótét lélek,

így küld neki egy jelet?

 

Ezúttal egy nagy csobbanás,

csónakja is billegett,

elvesztette egyensúlyát,

majdnem vízbe is esett.

 

Nem is mert már hátranézni,

hátha megint tévedett.

Nem, ezúttal valóban egy

delfincsapat érkezett!

 

Tudta jól, hogy közel jönnek,

no de mégis mit tehet?

Összecsapta két tenyerét,

szemlélte a lényeket.

 

Tudta jól, hogy nem kell csali,

de most nagyot nevetett.

Csónakjának hátulján egy

halásznadrág lebegett.

 

Erre kapott rá egy jószág,

jó illata lehetett.

Azt hitte, hogy finom hering,

biztos nagyon éhezett.

 

Nézte hogyan úszott tovább,

farka hullámot vetett.

Be kell látni, van még ilyen,

Palack orra tévedett.

 

Ránézett a sapka alól,

ugyan már, mit méreget?

Biztos lehet pedig benne

nem a tiszta kék eget.

 

Szegény delfin, orra sérült,

talán ezért tévedett.

Tisztán látta most már Samu,

ez az állat kéreget.

 

Mit tehet egy szegény halász,

maga is épp éhezett.

Táskájában halas szendvics,

kettőjüknek felezett.

 

Delfinünknek több se kellett,

szájat tátva érkezett,

elnyelte a finom fogást,

ha már egyszer kérhetett.

 

Alábukott nem kis hévvel,

tíz percet is késhetett,

szájában egy nagyon fényes

kagyló gyönggyel érkezett.

 

Samu nézett meghatódva,

ennél többet nem tehet.

Megköszönte meghajolva,

aztán búcsút inthetett.

 

Későre járt, itt az este,

lágy szellő kerekedett,

Samu, arcán nagy mosollyal

hazafelé evezett.

 

Kikötőben vézna lányka,

félénken, de integet.

Hát a fiú ott a bárkán,

mi az amin így nevet?

 

Üres csónak, száraz háló,

ugyan mi baj lehetett?

Eltűntek a halak mára?

sokszor volt már ily’ eset.

 

Szerelmesen összebújnak,

a lány mélyet lélegzett,

de a fiú izgatottan,

sejtelmesen kérdezett.

 

Mit szólnál, ha mától kezdve

átírnánk az életet?

Tisztán látta már a lány is,

meglepetést rejteget.

 

Kinyitotta nagy tenyerét

a lány majd’ hanyatt esett,

Megcsillant egy csodás ékszer,

Tán csoda történhetett?

 

Elmesélte hamarjában

ez az eset, hogy esett,

palackorrú delfinjének

köszönhetnek eleget.

 

Csodás látvány volt a tenger,

fodros hullámot vetett,

Látták, hogy a holdfényben egy

delfin farok integet.