ARC(ulatváltás) 2014

Álszent dolog lenne úgy fogalmazni, hogy a blog küllemének átalakulása az én érdemem. Még akkor is, ha egy EGO kategóriába sorolt írásfolyamról beszélünk. Nos, az arculat megváltozása elsősorban felület üzemeltetőjének a blog.hu-nak köszönhető. Természetesen én kattintottam erre a lehetőségre, de ez gyakorlatilag csak egy technikai okokra visszavezethető változás. Nem volt nekem a régivel sem bajom, de a megújulásnak köszönhetően most az irományok között található egy ajánló a régi írásokból. Természetesen ezt már én állítottam össze a kedvenceimből, illetve azokból, amelyek mások számára is fontosak, érdekesek lehetnek. A tartalomért ugyanis továbbra is én vagyok a felelős.

Az, hogy egyes szavak mögé többféle mondanivaló is rejtőzhet, már évek óta újra és újra bebizonyosodik. A szavakat képpel párosítva pedig különleges alkotások születnek. Akik ismerik az ARC plakátkiállítást azoknak nem egészen ismeretlen ez az összefüggés. Akik nem, azoknak mindenképpen érdemes kilátogatni az 56-osok terére. Másoknak anyagi lehetőségeik vagy a lustaságuk szab határt, de ők is nézzék meg legalább az ismert közösségi oldalon.

miben hiszel 72.jpg

Ha az én képeimet keresi valaki, akkor sajnos a tavalyi bejegyzésemben leírtakhoz hasonlóan, az idén sem találja meg a téren. Én azonban nem vagyok csalódott, hiszen a több mint ezer alkotás közül igen nehéz a 20-30 kiválasztott közé bekerülni. A válogatási rendszert fikázókkal ellentétben én büszkén vállalom az alkotásaimat még úgy is, hogy csak a jelen szerény publikálási lehetőséget felhasználva ismerhetik meg a képeimet. A fenti pályamunkán az eredeti mottóhoz kapcsolódóan a „Te miben hiszel?” témakört jelenítettem meg az én értelmezésemben.

tények mögött gömböc 72.jpg

A kiállításnak – mint szinte minden évben – van egy társrendezvénye is, amely az idén a „Tények mögött a lényeg” címmel nyílt meg. Erre az alábbi, – „mögöttEM a lényeg(öt)” – munkával neveztem. Igen, ez egy mese. De aki ismer, tudja, hogy szeretem a meséket. Az „igazi” meséket. Amelyek nem Árgyélus királyfiról, tündérekről, sárkányokról, meg hasonló „borzalmakról” szólnak. Pontosabban, az benne van a pakliban, hogy valami hasonszőrű tünemények hozzák felszínre a valós mondanivalót, de ők maguk mégiscsak háttérben maradnak.

Szerencsére itt lehetőség van hosszabb szöveges elemzésre is, így hagy éljek ezzel. Az idén ugyanis különösen felerősödtek azok a felháborodott hangok, amelyek felhánytorgatják a politikai vezetés felé irányuló igen erős kritikát.

- Ki a francot kellene ekézni, ha nem azokat, akik nem szimpatikusak?
- Végre megtalálták a célközönséget!
- Ha ez a célcsoport nem értené mag a konkrét és érdemi kritikákat, akkor vegyék úgy, hogy ez „csak” egy hangulatjelentés.
- Az ellenzéket nehéz lenne bírálni, mert az valós megjelenésében nem létezik. (Olyan, mint az említett mesék rosszabbik oldala.)

Egy kis összegzés: Ha teljes mértékben nem is lehetek elégedett, azért egy kicsit büszke vagyok – természetesen magamra. Az általam készített alkotások mind megjelenítésükben, mind mondanivalójukban közelítenek a kiállításon is bemutatott alkotásokhoz. Így joggal bizakodhatok, hogy jövőre nagyobb méretben is találkozhatunk.