A hír szent, a vélemény szabad(on szárnyaló)

(lépcső)Házon kívül

Civil – ARC 2017

Régen mutattam már meg az arcomat. Utoljára 2014-ben. Jó-jó, tudom, akik naponta látják, már akár elegük is lehet belőlem. Talán azért, mert nem is tudják, hogy van másik is. Egyesek – úgy látatlanban – azt gondolhatják, hogy akkor ez a kétszínűségnek egyfajta megjelenési formája. Én hagy…

Tovább olvasom

A tojás lelke – 100 szóban

A blogon rendszeresen beszámolok egy számomra nagyon kedves játékról. Most csak a legutóbbi fordulót linkelem vissza, de a rendszeres olvasóim már tudhatják, miről van szó. (Persze ez alapján az újak is megtalálnak minden fontos információt.) A mostani kiírásnak – pontosabban az én szereplésemnek –…

Tovább olvasom

Újévi fogadalom – 100 szóban

Az ember általában nem szereti a korlátokat. A szabadságvágy mindenkiben tombol, és ezt igyekszik az írásbeli kommunikációban is megvalósítani. Ennek látszólag ellentmond a 100 szavas játékban felállított határszám. Persze, ez utóbbi mondatban benne is van a válasz, maga a „játék” szó. Játszani…

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása