Igen, édesem – édesen! – no de mennyiért?

Áremelésekkel nap mint nap szembesülünk, ebben – talán már – semmi meglepő nincs. Jó-jó időnként csökkentések is vannak, de ezek vagy ideiglenesek, vagy (ál-)akció jellegűek. Van azonban egy olyan burkolt „formátum”, amivel időnként nehezen tudunk mit kezdeni.

Nincs az a pasi, akit valamilyen formában ne lehetne a hasán keresztül megközelíteni. Még ha a sör-dolgot ki is vesszük, mert az ugye mindent visz. De ott van az anyós levese, a nyíregyházi nagymama lekvárja, meg háááát ugye az asszony sütije, ami a vasárnapi ebédet követő szundikálás után különösen jól esik. Így gyakorlatilag el is érkeztünk a címlapfotónkhoz. Mert mondjon bárki bármit, az édesítésnél mindig bejön a képbe a cukornak valamilyen formája. (Igaz, már most érzem a gasztroangyalok és bloggerek késpengéjének hidegségét a torkomon.) Mielőtt azonban a bio-, vagy a „valami-mentes” esetleg öko-megközelítés csapdájába esnénk, vizsgáljuk meg a tasakon levő mennyiséget.

vanilias_cukor2.jpg

4x10 g illetve 4x8 g, ahol a „kis” g nem a gravitációs gyorsulás. (Mert az itt Közép Európában 9,81 m/s2.) Apró változás ez, hiszen meg sem érezzük a bevásárlószatyor súlyán. Akkor egy gyors kérdés: észrevennéd a sütiben a hiányt? Amikor kétszer egymás után sem egyforma, a fene tudja miért…

De itt mi lehet a „hivatalos” magyarázat? A tejfölnél anno, a következőt hallottuk, amikor 0,2 dl után csak 0,175 dl lett. Más lett a „dizájn”. De ez érdekelt engem, amikor a túrós palacsintában keményebb maradt a töltelék? A papírzsebkendőnél: hamarabb kigyógyulsz a náthából, ha már látod, hogy 100 helyett csak 90 db-od van a kór leküzdésére. Bárminek is nevezzük ezeket a „fogásokat”, áremelések a javából, miért kell itt maszatolni. Hiszen már Kádár „apánk” is megfogalmazta: „a krumplileves legyen krumplileves.” Végül is az adószakértőket sem azért alkalmazzuk, hogy csalják az adót, hanem hogy „optimalizálják”! Tudod-tudom, minden példa rossz. Te minél távolabbi annál ütősebb.

Higgyék el, ugyanabból a boltból, ugyanabból a márkából vettem egy hét eltolódással. De erről nem biztos, hogy (csak) a forgalmazó tehet, így nem hoznám (csak) őket kellemetlen helyzetbe. A gyártót vagy a terméket meg azért nem „illik” konkrétan emlegetni, mert azt meg végképp nem akarom kifizetni, ha befeketítéssel „vádolom” őket. De gondolom az „ingyen” marketingért sem támogatnák az „írói” munkásságomat. Sokáig vizsgálgattam a tasakokat, hogyan lehetne megfogni a dolgot, mely bizonyítja, hogy „azonos” termékekről van szó. Aztán kiderült, nincs is nagyon elrejtve. Nézzék csak a második sort a csomagoláson!: „500 g liszthez vagy 500 ml folyadékhoz”. Hiába no, ezek az V. kerületiek tudnak valamit!

Hol van a hitelesség? – kérdezhetnék. Mindenkinek a saját fejében, kezében, no meg a pénztárcájában. Hiszen nem a Váci u. egyik elit butikjában kapható puccos kisestélyiről beszélünk, hanem bármelyik kereskedelmi lánc üzletének polcain megtalálható tömegcikkről.

Mi ebből a tanulság? Új értelmet nyernek a „drágám” és az „édesem” megközelítések. De ettől még ugyanúgy szeretjük az asszonyokat – és itt a többes számot értse mindenki úgy, ahogy akarja – csak édes legyen a sütemény. Vagy sós!

Kép: az én szerény eszközeimmel készült

üdv: Jumbóka a #Fejszelep ajánlásával