Pottyondy Edina rakott krumplija

A „művésznő” stand up estéje még nagy sikerrel fut, így megpróbálok nem spoilerezni a hétvégi menü emlegetésével.

Bármennyire is lerágott csont, (bár ez nem húsétel) a héten sapkát kapott a tojás és a krumpli.sapka_krumpli.png

Szerintem maga Pottyondy Edina sem gondolta volna, hogy az – egyébként joggal népszerű – körútjának kellős közepén, Kecskeméten lesz a leginkább aktuális az a téma, ami köré felépítette az előadását. Ennél többet sajnos nem illik elárulni, de annyit igen, hogy a rakott krumpli fontos szerepet játszott az eddig sem eseménytelen életútjában. Mint ahogy a sok „pin@” és a még ennél is több „f@sz” is, ahogy az előadói estjén bebizonyosodott. Bár a felemlegetett testrészek arányaiban talán egy kicsit túlzó mennyiségbe kerültek elő. Végül is arról nem ő tehet, hogy a világon ennyi van belőlük. Különösen az utóbbiakat emlegetjük sűrűbben, mintegy komplett emberre való jelzőt formálva belőle. Annyira nem is bánom, hogy egy pasis este részeként jelentünk meg a programon. Azért remélem, hogy a „zasszony” is olvassa e sorokat, hátha ihletet kap a hétvégi ebédhez. (Persze, hogy olvassa, hiszen mindig cenzúrázza.)

A bulvárcikkek hírei alá gyakran kommentelik az emberek, hogy: „nálunk meg rakott krumpli volt ebédre”. Innentől kezdve ezzel is óvatosan kell bánni.

Kiszámolták már, hogy mennyibe kerül a vasárnapi ebéd? Igaz, a krumpli és a tojás ára nem nőhet tovább. Viszont ennek – az egyébként fenséges ételnek – van még két fő alkotóeleme. A tejföl és a kolbász. Nézte valaki, hogy az utóbbi két hónapban mennyivel nőtt az áruk? „Kissé” többel, mint amennyit most megspórolhatunk a fejfedővel bevédett alkotóelemeken. Magyarul ismét bebizonyosodott, amit nevéhez méltó módon a Magyar György is elmondott az ATV-ben, ha nem is szó szerint: A kereskedő nem hülye. Ha valamit lefékeznek, akkor a sebességet behozza egy másik pályán.

Eddig a krumpli legalább értékmérő, vagy legalábbis értékmentő volt. Ezzel lehetett kampányolni, választásokat lehetett nyerni… Most ezt is lesüllyesztették a bulvár szintjére. Csak éppen nem nőhet az ára. Nem futhat fel együtt a gazdasággal, ezáltal az ország teljesítményével. Csak egy sapkás csitri, akinek a fejfedő éppen jól jött a tél közeledtével… Viszont megtarthatta „értékmérő” szerepét a különféle kampányokhoz, ígéretekhez. Az „adakozók” nem akarnak többet költeni erre! A tyúk meg háááát tojik rá! Szerencsére, már fel sem kell tenni a klasszikus kérdést: „Mit mondana erről Hofi?” Már elmondta… Van sapkája, nincs sapkája…

Kép: Saját

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával