Fradika, Aszton Kanál, és más hazai focis gondolatok

Az, hogy a magyar csapatok számára elég kurta a nyári fociszünet, nagyjából meg is határozza, hol tartunk. Tulajdonképpen sehol.

Mire a nagy európai csapatok bekapcsolódnak a vérkeringésbe, jól kipihenik magukat. Így a „kicsik" legalább elmondhatják, hogy addigra elfáradtak, így joggal esnek majd ki idő előtt. Na, jó, ne legyünk ennyire borúlátóak, csak nem szeretném, ha a nagy hurrá-optimizmussal eltávolodnánk a tényektől! Lássuk a közelmúlt eredményeit, és főleg azt, hogy mit szóltak hozzá – a legmagasabb szintről!

kte_sal2.jpg

Mindenek előtt egy gyors megjegyzés. Igen, én is megtapsoltam a Fradi 4:0-s sikerét az EKL első fordulójában. Ennek ellenére nem változott a meglátásom a BL-ből való kieséssel kapcsolatban. Ez ugyanis nem feledteti a súlyos kudarcot, de az elbocsátott edző „érdemeit” sem csökkenti, sőt az „újat” sem emeli fel a hordó tetejére. Még akkor sem, ha nem kisebb személyiséggel áll szemben a véleményem, mint Orbán Viktorral. Aki, – ha nem is szó szerint – de azt mondta, hogy a futballban vannak megmagyarázhatatlan történések. Ha ezt nem magyarázatnak szánta, akkor olyan szempontból elfogadom, hogy legalább nem akarta eltussolni, mint sok minden mást… Mondjuk a következő gondolatmenete sem piskóta, ami a süteménnyel ellentétben igencsak nehezen emészthető: „Még több Fradi kell”! Ez még nem is annyira, de a magyarázat már igencsak közel van ahhoz, hogy kiverje a biztosítékot. (Megint csak nem szó szerint:) Nem jó, hogy csak egy ilyen „komoly” csapatunk van, mert ha az elesik, akkor ott maradunk ősztől tavaszig egyetlen kupacsapat nélkül.

Hogyan, kérem? Hány Fradi kell még, és milyen? Ott van a komplett NB1, amelynek majdnem minden csapata – ha nem is akkora – de „olyan jellegű” támogatást kap, mint az FTC. Igen, nem véletlen emeltem ki, tudják, ami elvesztette közpénz jellegét.

Igen, „drága” Viktor Miniszterelnök „Úr”. A Bajnokságban „bemutatott” 3. fordulós vesszőfutásból lehet, hogy nem következik egyenesen a hazai 0:3, de hogy nem ok nélküli, az biztos. Sokat emlegetik azt a bizonyos „Fradi szív”-et! Hogy pl. igenis el tudják magyarázni a légiósoknak, hogy ez mit jelent, vagy hogyan kapcsolódhat ehhez egy „derbi” az Újpest ellen. Naaaaa! Egy 1-2 évet itt töltő, a világ focijának a „B” vagy a „C” vonalából ideérkező afrikai vagy ázsiai, de akár a sokat emlegetett dél-amerikai játékosát ez érdekli? Egy túrót! (Most vagy nem merem ideírni azt a méretes lószerszámot, vagy „szebb” napokra tartogatom.)

Néhány évtizeddel ezelőtt – még a főiskolás években – a kollégiumi körökben volt egy amatőr kispályás focikupa, ilyen csapatnevekkel: Fradika, Aszton kanál, (az Aston Villa mintájára, csak hogy a külsősök is értsék) illetve az S TEAM SE (Esti Mese.) Kétlem, hogy anno az irónia szülte volna ezeket a neveket – mint ami ennek a blognak az alapelve. Az akkori lelkesedés, a csapategység, a játék öröme, ami mindent vitt. De ennyi elég is a nosztalgiából, hiszen abból nem (sőt, abból sem) lehet megélni.

Mindezekre jön (gyakorlatilag a semmiből) egy szívvel, lélekkel küzdő Kecskemét, akik lefricskázták a komplett „élvonalat”. Mi ez, ha nem a magyar labdarúgás szégyene? Nem a KTE-é, félreértés ne essék! Sőt, sajnálom, hogy ezt meg kell magyarázni. (Pedig, még csak miniszterelnök se vagyok, de mindenkit megnyugtatok, valószínűleg nem is leszek.) Ők ugyanis kihozták magukból a maximumot. (Még többet is, – írhatnám – ha nem mondanék ellent ezzel a saját filozófiámnak, valamint a fizikának és a biológiának.) Azzal, hogy legyőzték a pálya talaját is, (ami elvileg a legtöbb problémát okozta az ellenfeleknek), továbbá az anyagi lehetőségeket, a „vidékiséget”, meg a jó ég tudja még, hogy miket, de nem kis előnnyel lettek másodikak. Talán ezek a hatások is benne voltak, hogy olyan ember is kimenjen az idény nyitó kupameccsre, aki évek, sőt évtizedek óta nem járt a Széktói stadionban. Igen, magamról beszélek, hogy ne csak a fotelből osszam már az észt. Hogyan mehet tovább a KTE a kupában? Háááát óvatosan a tervekkel! Láttam, hogy a labdát nem igazán tudjuk megtartani, és a tempóhoz is fel kell nőni. Mert a Riga játékosai (legalábbis egy részük) jóval gyorsabbak. Természetesen szurkolok, hogy a lelkesedés kitartson! A szakmai munkának tovább kell folytatódni, józanul értékelni, és az itt még most kialakuló tapasztalatokat felhasználni.

Mert a nemzetközi porond, – még ha most ennek alsó szintjén is tartunk – egészen más kávéház!

Kép: Saját – minden szempontból.

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával