Szép szám, barátságos érték, igazi 5-ös! Ha már „muszáj” kívánni, akkor sem kell, hogy ennél biztatóbb vagy jobb legyen!
Én már megjöttem onnan, hogy nagy fogadalmakat, kívánságokat írjak össze(-vissza). Azt azért elárulom, hogy egy azért csendben teljesült: Elmúlt a 2024-es esztendő.
’85-ben érettségiztem. (Ja, igen 19-el kezdődik, ezt egyre gyakrabban le kell majd írnom, hiszen akik már a XXI. században születtek, azoknak is megvolt az első 5-éves....) Igen, idén lesz a 40-es találkozónk. (Ha lesz, mert ez még a jövő zenéje.) Persze nekünk is van egy hagyományunk. Mindig elénekeljük a „20 év múlva” című klasszikust, mely szerint „az ifjú vándor megpihen”. Hááááát, azóta kétszer telt el a húsz év, pedig anno az egyet is nehéz volt elképzelni. Látszólag magánügy, pedig ez egy kis közösség élménye. Márpedig a nagy dolgok alulról indulnak. Vagy mégsem?

Lassan már ott tartunk, hogy nem nagyon merünk kívánni előre. Főleg úgy, hogy jelentős eseményeket hurcolunk magunkkal az előző évből. Az egyik „legfontosabb” a szomszédunkban dúló háború. Bár „gyakorlatilag” nem vagyunk közvetlenül érintettek, és mégis… Ami a legszomorúbb, hogy nem tudunk egységes álláspontot kialakítani a helyzet megítélése felett… Hogyan is tudnánk, amikor annyiféle érdek feszül egymásnak. „Természetesen” mindenek előtt a politikai, aminek nem kell különösebben a mélyére látni amiatt, hogy a gazda(g)sági érdekeit is „lássuk”. Persze mi – „hétköznapi” – emberek ennek ellenére nem fogjuk megérteni. Hogyan is tehetnénk, amikor gyermekeink, sőt már unokáink is (!!!) az egykor csodavilágként emlegetett „nyugaton” tanulnak, élnek, dolgoznak. Abban a világban, ahonnan egyre baljósabb híreket hallunk emberi, vallási, gazdasági téren egyaránt. Ott, ahonnan embereket (még) nem, de minden olyan eszközt, ami a háborúhoz kell, folyamatosan küldenek.
A „sablonos” újévi jókívánságok között a sor elején áll a „békés” kifejezés. Ma, amikor a karácsonyi asztal körül egyre kevesebben ülünk, ritkábbak a meghitt beszélgetések… Mit várunk a „nagyoktól”? Ugye senki nem gondolja, hogy ez nem a mi „problémánk”? Mégis árnyék vetül rájuk, hiszen a napi „rutinunk”-hoz sokkal inkább a munkánk, a közvetlen környezetünk áll a legközelebb. Akkor legalább ezekben keressünk „pillanatnyi” örömöket.
Egy jó feladatteljesítés, egy jó beszélgetés, egy jó sör… Jah, főleg az utolsó! Már hogy a sorban utolsó. De az italok között legyen az első, és kövesse minél több. Boldog újévet 2025-re (is)!
Kép: Pixabay montázs
üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával