Mondják, hogy az adventi készülődést 4 gyertya jelképezi. „Na, fogd meg a söröm!”
Arról persze lehetne vitát nyitni, hogy kinek a „micsodáját” kellene megfogni, de hogy minimum a fülét az tuti. 127 (meg még egy fél) milliárd azért elég sok ahhoz, hogy csak úgy elsétáljunk mellette.

Advent második vasárnapja egy kicsit több „tüzet" hozott, mint az első. Egyelőre távol vagyunk a régi idők farkasordító hidegétől. A vadállatok is megszelídültek. Így a hosszú téli estéken a csak a kutyák vonyítása hallatszik. De, hogy ezek a hangok ne vesszenek kárba, egyre inkább érdemes őket tárgyiasítani, vagyis fizikálisan is megörökíteni. Az MKKP Kecskemét tagjai elég szemléletes képet „festettek” a város főterére a „jászoltól” és a Polgármesteri Hivataltól nem messze. Annál is inkább kellett ez, mert a borult égtől nem látszódtak a fények. Így a „betlehemi csillag” iránymutatásának hiányában nehogy már eltévedjenek a „három királyok”. Bár tudjuk, hogy a bibliai „uralkodóknak” a megbocsátás a „mindenük”, itt azt hiszem ez önagában kevés lesz.
A város egyetemének alapítványára bízott pénz ugyanis még mindig nincs meg. Pedig már (pásztor)-bottal is ütik a nyomát. Különös visszaszámlálás kezdődhet meg a választások előtti 127. napon. Bár arról (egyelőre) nincs hír, hogy a kecskeméti kutyák napról napra átírnák a feliratot. Mint ahogy arról sincs, hogy a jeles áprilisi dátumig esetleg előkerülne 1-1 milliárd.
Igen, tudjuk… jövő tavasszal nem önkormányzati, hanem országgyűlési választások lesznek. De az azért sejthető, hogy az eredmény finoman szólva is meghatározó lehet. Már csak azért is, mert ott azért egy kicsit nagyobb fényre számíthatunk, mint a gyertyáké. Reméljük a hatás is erősebb lehet, mint a „lélekemelés”.
Kép: MKKP Kecskemét
üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával