A hír szent, a vélemény szabad(on szárnyaló)
(lépcső)Házon kívül
Repülni szeptember 11-én
Aki ritkán repül, – netán először – az izgul, elgondolkodik, polemizál, de végül alig várja, hogy elemelkedjen a földtől.
Kevés olyan dátum van az ember életében, amely különösebb történelem tanulmányok nélkül is beleég az agyába. Nem csak egyikünkébe, hanem a világon szinte mindenkiébe. Szeptember…
A büntetőfékezés balekjai
Mindig is létezett, de az internet népszerűségét kihasználva egyre több esetről tudunk.
Végre egy olyan téma, amelyben nagy az egyetértés. Mivel minimum két résztvevő van, a büntetőfékezésnél is mindig a „másik” a H… (hibás). Persze van még ilyen, – természetesen a foci, – de ezt most hagyjuk, mert…
Ötajtós gyereket lízingre
Egy apának a legnagyobb büszkesége a gyermeke. Nyilván jól esik vele tündökölni, de bármennyire is szeretné, nem lehet mindig kitenni a kirakatba. Pedig egy egész éjszaka munkája van benne – ami valójában csak néhány perc, de ekkor már ki emlékszik erre. Legfeljebb anya, ő még biztosan, főleg ha még…