A közlekedés (ma még) egy fizikai jelenlétet igénylő „szórakozás”. Itt valóban össze kell kacsintani. Évente kb. 15-20.000 km-t autózom, és 150-200 km-t kerékpározom. Utóbbi meglehetősen kevésnek mondható. (Általában egyébként kerékpárúton.) Ahhoz viszont éppen elég, hogy mindkét szemszögből lássam…

  Ez egy rövid írás lesz. Utalva arra, hogy az élet is rövid. Bár egyesek csak most fogják megkurtítani – a sajátjukat. Elsősorban olyanok, akik most azt kiabálják: Halleluja! Ők azok, akiknek már mindegy. Most még ugyan nem értik, félek, hogy már nem is fog tudatosulni…

Az előző – közlekedéssel kapcsolatos – írásomban, még ha némi belemagyarázással is, a kerékpárosnak volt igaza. A mostani szituációt is túlélte a kétkerekű gazdája, de hogy ez kinek vagy minek köszönhető, nehéz lenne eldönteni földi viszonyok között. Persze senki se…

  A mostani történetet három-négy mondatban el lehetne intézni, talán még hatásosabb is lenne. De ha az ember sokat van otthon, akkor ráér nézelődni a neten, ahelyett, hogy valami „normális” elfoglaltságot találna magának. Sőt még tesz hozzá egy lapáttal, hogy a saját hülye történetét is világgá…