A (visszaváltó) gépek lázadása

Vissza kettő, (három, négy évtized) padlógáz, üveghang.

„Hál’ Istennek” nem kellett sokat várni a 2024-es év első, (kifordított) gondolkodást igénylő témájára, illetve szerkezetére. Ehhez még csak „nostradamusi” jóslat sem kellett. (Bár utóbbiból sem volt hiány.) Igaz, így évkezdetkor ez így „normális”. Persze várta a jó „fene”, jött ez magától.

Kicsit sok lesz a bejegyzésben a „hülyézés”, pedig tudjátok, ez azért nem annyira gyakori. Most egy kicsit pótoltam, az eltelt időben keletkezett „hiányosságot”. Az erre érzékenyek csukott szemmel olvassanak, és ne dobálják el az üres üvegeket!

uvegvisszavaltas.jpg

Mert, hogy ezek a jövő hulladékgazdálkodását előre vetítő szerkezetek egyelőre csak porfogóknak jók, azt már láthattuk. Valószínűleg „felelős” tervezők és döntéshozók jól leírták a folyamatát a rendszernek, és kitalálták a működését, (a gépnek is) egyelőre a terminátor kategóriába kell sorolnunk az eszközöket. Bár egyelőre még nem tudják megsemmisíteni, – vagy ha úgy teszik „hulladékgazdálkodni” – a rájuk bízott üvegeket. Most éppen ott tartanak, hogy magukat pusztítják el, ha rossz „táplálékot” kapnak. Hiába, no! Még nincs meg a betevőjük. Pontosabban az már meglenne, csak még a megfelelő jelzés hiányzik róluk. Erre van még haladék.

Mint ahogy egy „kedves” kommentelőtől megkaptam. ”Ez a folyamatos negativitás húzza az országot a tehetetlenség mocsarába.” Igaz az eredetileg nagyobb megbecsülést is kiérdemelt „nemecsekernő” talán másképp fogalmazta volna meg, a nálunk zajló folyamatokat, de nekünk most ez jutott.

Na, de addig, amíg a megfelelő címkék elkészülnek, a gépek magukkal vannak elfoglalva. Például magyarul tanulnak portugálról, illetve az Euro-Forint átváltással bíbelődnek. Nagyon helyes, igazodjanak csak hozzánk. Úgyis ezt teszi egész Európa. Hiszen mindenki a mi „kedves vezetőnktől” akar tanulni, mindenki az ő bájait keresi, hogy ugyan avassa már be őket a „magyar csoda" keletkezésének titkaiba. Tanuljanak is az anyjuk Úristenit! Fél év múlva ugyanis OV lesz az osztályfőnök, és majd kikérdezi őket.

Na, de visszatérve a gépekhez. Hova volt ez a nagy kapkodás? Nem lett volna érdemes akkor bevezetni ezt az egész rendszer, amikor már kiforrta magát? Ki mondta, hogy január 1-el készen kell lenni? Jó, „tuggyukki” mondta, de ezzel most saját magát is megégette, mert ilyenkor azért rá kell döbbennie, hogy van az a helyzet, amikor az kevés… Állítólag, a magyar fejlesztés nem készült volna el időben, ezért kellett külföldről beszerezni. Hogy-hogy? Porszem kerül a gépezetbe? Nem tudtak hirtelen létrehozni egy „Nemzeti Lőlő” céget, amelyik ezt hirtelen legyártja? Emlékeztek még a lélegeztető gép gyártásra anno? Valamelyik cég – akinek köze nem volt az olyan termékek építéséhez – hirtelen mégis tudta gyártani… (Jól van na, az most csak a véletlen műve, hogy ezektől meg éppen meg akarunk szabadulni.) Valószínűleg „jóárúsítani” is sikerül majd. Hiszen az eredeti gyártó, beszállító, kereskedő vonal már rég megszűnt (cégestől, emberestől) így azt a „veszteséget” majd „lekönyvelik” valahogy. Itt tehát tiszta bevétel keletkezik… valaki számára. Tudjátok, olyan ez, mintha valakinek ellopják a biciklijét. Ami ingyen volt, azt bármennyiért is adják el, az már haszon. Sőt a módszer is milyen érdekes: árverezik! Na, hagyjuk is…

Illetve azért még vegyünk egy nagy levegőt – ha már ezek a gépek is szóba kerültek. Itt van ez a nyelvtudás dolog az üvegvisszaváltóknál. Könyörgöm… valami szoftveres „humbuggal” akarnak megetetni bennünket (ha már a gépet nem tudják üveggel.) Értem, hogy a magyar munkások már elmenekültek külföldre, helyettük meg jönnek folyamatosan, amilyenek. De az ész is elköltözött? Oké a józan észt az tudjuk, hogy sokak fejéből igen. De azért az elméleti szakemberek, szoftverfejlesztők, IT-sek még mindig kiemelkedően teljesítenek a magyarok között nem? Könyörgöm, embereket küldünk a Holdra, – ahogy sokan emlegetik a szlogent – ezt meg nem tudjuk kipróbálni, tesztelni? (Ha már úgyis van haladék a bevezetésre.) Mondjuk erre a külső égitestre való száműzetésre sok jelölt lenne, de lehetőleg ne retúrjegyet kapjanak.

Említettem ezt az EURO-s dolgot. Persze, hogy abban számol, hiszen kintről jött. A „hülye” azt hitte, hogy itt már rég bevezették. Nem-nem. Már csak ezért is biztos, hogy nem kellett volna olyan gyorsan csatasorba állítani ezt a gépet. Még akkor sem, ha a „magasságos” Európai Unió ezt várja tőlünk. Igen, az EURO-t is be kellett volna már vezetni, úgy 20 év óta halogatjuk. De, majd mi megmondjuk, mikor. Ha eljön az ideje!

Jaj, már megint a koromat „kell" emlegetni, pedig ezt éppen elégszer megteszem. (Igaz, a múlt évezred II. harmada, is még éppen csak elröppent, mint az első hét az új évből.) Szóval anno majdnem minden üveget vissza lehetett váltani. Aztán egyre inkább jöttek olyan üvegek (és érvek) hogy melyiket és miért ne. De most mégsem a „retro”- érzések fognak el. Pontosabban ne amiatt váltsunk vissza minél többet!)

Van még valami, amin most csámcsog az ország. Jogosan? Mi az, hogy elromlik a gép, ha rossz üveget raknak bele? Noooooooormális? (Mármint aki ezt mondja?) Minden valamire való gép, ami eddig működött Magyarországon, egyszerűen kidobta a neki nem tetszőt. Ott volt mellette egy kuka, és még csak lépni sem kellett másfelé, hogy abba bele lehessen helyezni. (Mivel az üvegtörés egy elég nagy zajjal járó jelenség, szinte fel sem tűnt senkinek, ha valaki az indulatait kihasználva egy kicsit nagyobb kezdősebességet alkalmazott.) Felhívnám a figyelmet, hogy a gép van az emberért, és nem fordítva. Tehát a szerkezetet kell „hülyeállóra” készíteni. Távol álljon tőlem, hogy a felhasználókat illessem a sokat emlegetett jelzővel. De igen, az ember tévedhet! Lehet fiatal, tapasztalatlan, „első felhasználó”. Arról nem is beszélve, hogy az üveggyűjtésre „szakosodottak” csoportja nem mindig van abban az állapotban, hogy mérlegelje a gép által támasztott feltételeket… Lesz így is elég baja az üzemeltetőknek. Hiszen, ha egyszer bekerült egy üveg, akkor arról nehéz lesz vitatkozni, hogy mi volt ráragasztva. Ezt nem lehet kamerával visszanézni. Márpedig az embernek ott, akkor és rögtön kell a pénz… (Cetli, utalvány, bármi…)

Persze ebben a történetben valami nagyon nem kerek… De ebből legalább biztosak lehetünk, hogy Magyarországon vagyunk. Hiszen az INDEX tudósítása szerint: (amit az RTL-ből vettek át) „A MOHU Mol Zrt. PET-palack és alumíniumdobozok visszaváltására alkalmas automatái elkészültek, és kihelyezésre kerültek.” Akkor csak valami 1 db-os, önálló gépről van szó a bulvár hírfolyamokban. Nem mindenkinek a MOL-tól kell venni? Meglepetésként én magam hagy szúrjak oda egy kicsit a károgóknak: Személyesen láttam egy „edényt” az automata mellett az egyik kereskedelmi hálózat üzletében. Rajta a felirattal, hogy oda kell bedobni, ami senkinek sem kell, még a gépnek sem!

Szép félévnek nézünk elébe. Egészségünkre, már legalábbis attól, amit a kidobás előtt elfogyasztottunk a „csomagolás”-ból.

Kép: A Magyar Közlöny-ből „ollózva”.

Üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával.