-              Szabad! – de közben nagy csörömpöléssel ledobta a kanalat, mert az még mindig a kezében volt, egyfajta feszültség levezetőnek.

-              Te még pizsamában vagy? – kérdezte Ádám. Persze inkább csak az örömét akarta kifejezni, hogy a nem sokat takaró top még inkább kiemeli a lány karcsú derekát, mint a tegnap esti farmer-pulcsi kreáció.

-              Neked is szia! – csattant fel a lány – örülök, hogy kipihented magad, és visszatért a tegnapi éned!

-              Nem akartam csalódást okozni, és ha már tegnap is bejött ez a stílus, talán meglepne egy hirtelen pálfordulás. De azért egy sziával még lezárta a gondolatsort. – Nem gondolod, hogy azért illett volna megvárni hogy megkérdezzem, hová is szeretnél menni, meghívhatnálak e egy teára, vagy valami ilyesmi? – folytatta Ádám, a belépő stílusával, erre már Brigi sem bírta magában tartani az indulatait.

-              Na ide figyelj! Ülj le oda az ágy szélére, itt a teád, de ajánlom, hogy kiidd fenékig, mert legalább addig sem jártatod a szádat!

-              De ez forró!

-              Csitt! legalább ez egy kicsit fékezi a nyelvedet, attól félek, úgy sem tudom elég melegre csinálni, hogy hosszútávon is legyen hatása.

-              Nem is fordult meg a fejedben, hogy a nyelvemre még szükséged lehet?

-              Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, de talán most azért jöttél, mert nekem lenne mondanivalóm. Azért nagyon köszönöm, ahogy tegnap este viselkedtél – váltott kicsit hivatalosra, egyúttal utalva is arra, hogy nem felejtette el, hogy mit mondott a fiú az elbúcsúzáskor.

-              Ne szaladjunk ennyire előre, nekem az odaérkezésről is vannak emlékeim! – majd furcsa kézmozdulatokkal jelezte, hogy van valami a kezében.

-              Micsoda? Csak nem a címet kellet felírnod, hogy idetalálj? Húzta a lány, hasonló célzatossággal, ahogy a fiú üdvözölte őt tegnap este.

-              Képzeld, – váltott a fiú megint hivatalosra – valaki lefényképezett bennünket. Itt a bizonyíték, csak hogy én is dugdoshassak valamiféle titkos cetlit.

A lány elmosolyodott, de közben alig várta, hogy megnézhesse, mit tartogat a fiú a kezében. Letette a bögréjét, és igyekezett közelebb kerülni, de ilyenkor persze az a kevés bútor is sok volt a szobában. A fiú a bűvészeket is meghazudtoló kézmozdulatokkal adta át a lapot, csak közben döbbent rá, hogy elfelejtett valami epés megjegyzést írni a hátoldalára. A lány még az eddigieknél is nagyobb mosolyt varázsolt az arcára, de ez kevés volt, kitörte belőle a nevetés.

-              Végre ilyenkor is láthatom a könnyeket azokon a fura mélyedésekben az arcodon – szólat meg szintén nevetve. – Mennyivel mások a hatásai, mint a mikor sírsz.

-              A sírás is fontos, az is hozzám tartozik, az is én vagyok, ezt tessék tudomásul venni. Én különben is, csak azért nem ugrok a nyakadba, mert nem tudom, hogy melyikünk lenne jobban leforrázva a teáddal! – vette egy kicsit durcásra a mondat végét.

-              Ezen könnyen segíthetünk – mozdult Ádám az asztal felé, hogy letegye a bögrét.

-              Na, na, na! figyelmeztette a lány, csak maradjunk a megbeszélteknél. – A tea legyen csak egyfajta védőital, főleg ebben a nagy hidegben! – De két nagy puszit azért megérdemelsz.

Nagyon lassan hajoltak közel egymáshoz, és végre összeért az arcuk. A lányt jóleső érzéssel töltötte el, hogy a fiú közben átlendítette a fülén az egyik lelógó hajtincsét. Mindketten szinte beleborzongtak, de mielőtt elkapta volna őket a hév, a lány tért először magához, bármennyire is nehezen esett neki megszólalni.

-              Ne haragudj! Tudom, nem feltétlenül szerencsés, hogy így kellett megismernünk egymást, de ha már megígértem, szeretnék elmondani valamit – kezdte Brigi, és most tényleg volt valami visszafogottság a hangjában.

-              Ne magyarázkodj! Egyrészt, nem most találkozunk először, az más kérdés, hogy tényleg nem ismerjük igazából egymást. Másrészt, nekem nem tartozol semmiféle magyarázattal. Tudom, hogy miért jöttem, és abban is biztos vagyok, hogy nem lehet egyszerű neked elmesélni, ha már ekkora feneket kerítettél neki – és alig észrevehetően a lány tompora felé bökött. – Érzem, hogy valami fontos dolog nyomja a szívedet és a lelkedet. Ülj ide mellém, fogd meg a kezem, és ha bátorításra van szükséged, szorítsd meg nyugodtan. Úgyis visszakapod!

-              Rendben! De volna egy kérésem. Kérlek, ne szakíts félbe, még nem tudom, mennyire tudom összeszedni a gondolataimat. Így még nem meséltem el senkinek. Még Timinek sem. Azt se tudom mi fog kisülni belőle. Ha sikerül egyben elmondanom, talán én is megkönnyebbülök. A jelenlegi állapotom, csak egy álca, de érzem, ezt így nem sokáig bírom. Kicsit olyan, mint a cset, elmondom egy olyas valakinek, akit alig ismerek. Mégis más, hiszen itt ülsz mellettem, még az is lehet, hogy az emberi reakciók hatással lesznek rám.

-               Ígérem, jó leszek, volt már, hogy sikerült, legalább engem is tudsz értékelni – bólintott Ádám, és finoman megsimította a lány arcát.

-              Köszönöm! – mosolyodott el a lány, de ebbe nem akarlak beleírni. Ha minden igaz, ezzel lezárult egy korszak az életemben. Minden, ami ez után következik, az más kell, hogy legyen. Még akkor is, ha ez egyik főszereplő mindig is én leszek.

(folyt. köv.) itt