Kutya, macska, háború, Pi@, pin@. (Jaj, lehet, hogy nem azt a betűt kellett volna kimaszkolni.) Bárhogy is legyen, ezek a címszavak mindenképpen címlapért kiáltanak. Miért is ne, már a cím is jelzi, hogy 18-as tartartalomról van szó. Jaaaaa, hogy nem úgy, az mindegy. Meg van a reklámértéke. Végül is egy múzeumnak önmagában nem igazán lenne. Fúúúú, még politikus is van benne. Na, akkor hallelúja!

Mikortól ismerkedjen meg ez ember (fia-lánya) a „felnőtt” tartalmakkal? Ezen belül is melyik válfajával… Első blikkre természetesen a „nagy klasszikus” a pornó ugrik be, de most mindent elhomályosít a World Press Photo kiállítás. De már lassan ez is ködbe vész a körülötte kialakult politikai botrány miatt. Ami persze „mindenkinek jó”. A kormányoldalnak azért, mert hirdethetik a megtisztulást. Az ellenzéknek meg megint egy olyan hír, amelyben bebizonyosodik, hogy egy újabb „törzsgárdatag”-nak jött meg az esze, hogy kiábránduljon a hatalomból. Aki helyett „természetesen” nem kérdés, hogy jön egy „másik fontos ember”, hiszen egy ilyen szimbolikus intézmény vezetői posztja, ezáltal egy „zsíros állás”, egyáltalán nem mellékes.

A múzeum fogalma ugye ott kezdődik a fejekben, hogy bemutat valamit, ami a múltban történt. Igen ám, de hol kezdődik a történelem? Egy, 10, 100 éve, vagy ki tudja hány nullát kapcsolhatnánk még egymás után. Jöhet ugyebár az újabb kérdés, hogy kiket, (úgy értve melyik korosztályt) és mikor ismertessünk meg ezekkel a tényekkel? De úgyis feltehetném a kérdést, hogy milyen mélységben? Mert ugyebár már általános iskolában tanul(t)unk történelmet. Ennek tipikus példái a háborúk. Ezek ábrázolásai pedig írásos, képi és filmes feldolgozásai gyakorlatilag, ha nem is a klasszikus oktatás, de a „gyermeki” fejlődés részei.

Ezekkel a karikákkal csak a baj van, a 12 évvel ezelőtti cikkem ráadásul majdnem jobban leírja a helyzetet, mint a mostani. (A közlekedésben is pont ilyen táblákkal határozzák meg az értékeket.) Értem én, hogy vannak szabályok. Köztük olyanok, amelyek pontos értékeket határoznak meg. Amelyek pont azért vannak, hogy be kell tartani. Még akkor is, amikor az életszerűség ezeket egyre inkább megkérdőjelezi. De pont azért vagyunk „felnőttek”, hogy ezeknek a szabályszerűségeknek érezzük a toleranciáját. Ha valahol, akkor ezeknél teljes joggal merül fel a sokszor elővett „mondásom”, mely szerint minden példa rossz. Hiszen felemlegetett a közlekedési helyzetben „elmegy” a 2-3 km/h eltérés. De egy életkori sajátosságnál teljesen más a helyzet. Sőt a „felnőtti” megítélés is. Hiszen ugyanazt a gyermeket teljesen másképp látja a szülő és a pedagógus is! A biológiai felnőtté válás pedig már egyre fiatalabb korban megérkezik. Ehhez pedig társítani kell a hozzá tartozó lelki és ideológiai változásokra való felkészülést is. Hiszen ha a fizikai és az elvi dolgok közötti távolságot minél inkább megnyújtjuk, annál nagyobb bizonytalanságba tereljük azt, akit éppen meg akarunk védeni.

Ha a családba „új kisgyermek” érkezik, az egyik legjobb módszer, a „nagytesó” féltékenységének csökkentésére, ha bevonjuk a közös gyermekgondozásba. Ennek egyik bevált módszere, ha „régi” megmoshatja a picinek a lábát. Igen ám, de mielőtt a „lábfétis” kerülne előtérbe, a meztelenség kapcsán felmerülhetnek kérdések. Különösen, ha ellentétes neműek a gyermekek.

Itt gyorsan fel is teszem a kérdést. Ugye nem mindegy, hogy milyen megközelítésben nézegetik a gyermekeket hiányos öltözetben? Egyes politikusok számítógépei hemzsegnek az ilyen fotóktól. Már „csak” azon kell vitázni, hogy melyik a nagyobb botrány. Ha kormánypárti, vagy ha ellenzéki az illető.

Ha már a mezítelenség került előtérbe – ugye az egyik legérintettebb 18 pluszos kérdés – ejtsünk szót ennek művészi ábrázolásáról. Ennek ugye vannak ikonikus példái mindkét oldalról. Elég csak a milói Vénuszt, vagy a Dávid szobrot emlegetni. Ezt azért is jó, hiszen abból is „jó kis” társadalmi vita kerekedett, hogy egy iskolás csoport itáliai kirándulása során megtekintették az említett testábrázolás művészi bemutatását. Ezzel pedig úgy vagyok, hogy jó erre mielőbb sort keríteni. Miért is? Mert a gyermekeink gyorsan felnőnek, és megismerik „modern” korunk új kihívását, a „gendersemlegességet”. Ezzel is jó ha tisztában lesznek, mert a fogalom ábrázolásával még lehetnek gondjaik. Oké, hogy ez nem elsősorban a biológiai „megfelelőségre” épül, de ez inkább bonyolítja a helyzetet, mintsem segítené.

Egy téma mai feldolgozása „modern” korunk vívmánya szerint, – jaj, már megint ezt kell emlegetni – ha megfelelő mennyiségű „mém” születik róla. Erre szerintem a gatyában ábrázolt Dávid szobor mindenképpen megfelelő. Így már mindenki nyugovóra térhet.

Kép: WikipédiA Párizsból és Firenzéből

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával