Ugye-ugye, hogy az első két szó után automatikusan a harmadik ugrik be? Persze csak egy bizonyos kor után. Igen, ez is egy jel, hogy kilépj a mókuskerékből.
Időnként mindenkinél elszakad a cérna, és ilyenkor rosszul van. Nem feltétlenül orvosi értelemben. Na, ekkor jön az, hogy „csehül érzi magát”.…
Ez is a szeretetről szól, legalábbis annak egy speciális változatáról. Ezért nem „illik” túlzóan negatív véleményt megfogalmazni, hiszen van, akinek ez a szíve csücske. (Van, akinek meg a párna csücske, na de nem vagyunk egyformák.)
Tudjátok, ki volt az, akinek először tele lett a t…e (Téli cipőjE)…
Köszöntök mindenkit szeretettel és tisztelettel, így virtuálisan! A világhálón nem is lehet másképpen, hiszen fizikai érintkezés hiányában ez a legkevesebb (és nem mellesleg a legtöbb) amit megtehetek. Tudom, ez így „kissé” furán hangzik, hiszen nem szoktak így kezdeni egy irományt. Ha ennek nem is,…