Digitális állampolgárságom első két „komoly” története következik.
Amikor elindult a „Digitális Állampolgárság Program”, kapott hideget, meleget. Meg persze azóta is. De úgy gondoltam, hogy ha egyszer én is „DÁP”-os leszek, személyes élményeim is adódnak. Most jöjjön az első ilyen „csokor”.
Ha már közélet, legyen közszolgálati a tartalom!
Tulajdonképpen gyorsan csatlakoztam a „kör”-höz, ugyanis elég lusta ember vagyok. Jó-jó, rögtön itt egy látszólagos ellentmondás, de a lustasághoz szinte automatikusan kapcsolódik a „kényelmesség” is. Ugye ott van a kezedben az alkalmazás, miért tennél akár csak egyetlen felesleges lépést is, ha nem muszáj. Aki ismeri ezt az általam szerkesztett „környezetet” azért számíthat arra, hogy nem itt fogok megágyazni a kormánypropagandának. Nem bizony, én nem ülök fel annak, amivel „szegény” Böde Danit behálózták. Bár lassan nekem is fodrászhoz kell mennem, majd igyekszem, hogy ő is csak a szakmai rész erejéig foglalkozzon a fejemmel. Ráadásul csak a külsejével, mert a belsejébe még én se nagyon látok bele időnként.
Egyesek ugye még mindig félelemmel használnak ilyen-olyan „kötelező” alkalmazásokat. Mondván, hogy az ő adataikkal ne akarjon senki visszaélni, meg ne tudják, hol és mit csinálnak. Az ő „megnyugtatásukra”: Egyrészt eddig is tudták, meg úgyis megtalálják, ha akarják. (Nekem meg egyébként sincs takargatni valóm.) Másrészt az „arcoskönyvön” meg egyéb „vackon” épp elég dolgot megosztanak kérdés nélkül, még a gyerekeikről is!
Azért legyünk tárgyilagosak. Nem feltétlenül minden, és nem is alapból rossz az, amit a jelenlegi „állampárt” csinál. Az más kérdés, hogy a „részeredmények”, amelyek remélem lassan a „végeredmények”, nem ezt bizonyítják. Itt van mindjárt a DÁP, aminek – számomra legfontosabb – szempontját már leírtam. A kényelmesség. De, mint az írásból kiderül, fellelhető még a gyorsaság is, persze, hiszen ebben nincs benne a MÁV. (Itt csatokok egy 2010-es történetet a vasúttársaság szemléletét megidézve. Nem sok minden változott, legfeljebb a jegyárak lettek drágábbak.) Lássuk végre a konkrét példáimat!
Én is „öregszem”, időnként lejár a jogosítványom. Annak rendje és módja szerint elmentem a doktor bácsihoz. Ő online elküldte az igazolást a megfelelő hatósághoz, hogy „érvényes” vagyok még 5 évig. (4.800 HUF) Azt olvastam, ha a DÁP-on keresztül intézem a továbbiakat, akkor nincs több költség. (Személyesen viszont 6.000 HUF) Nesze neked vasárnap délutáni szieszta, teszek egy próbát. Nem sikerült elsőre, sőt másodikra sem, gondoltam hívom az ügyfélszolgálatot. (24 órás ügyelet van.) Gyorsan leszögezem, vagy inkább kiemelem, hogy ne gondoljátok, ez a „mindentlefikázunkéslealázunk” oldal: Az ügyintéző hölgy nagyon udvarias, nagyon segítőkész volt. Még a netes „bénázásaimat” is türelemmel viselte. Abba most nem mennék bele, hogy a nem kevésbe kerülő program, miért nem megy zökkenőmentesen legalább az ismert böngészőkön. (Jó-jó, egy kicsit én is „besegítettem”, így lépjünk is ezen túl.) Végül a hölgy – továbbra is nagyon kedvesen – közölte, ha megkaptam az új jogosítványt, szíveskedjek befáradni a „hivatalba”, hogy leadjam a régit. Itt egy kicsit elmosolyodtam, de ő ezt nem láthatta. Végül is az autóm (még) nem „elektronikus”, majd néhány dízel füstkarikát eregetve elautózok, hogy megváljak a régi kártyától.
Megismétlem, ez vasárnap kora délután történt, és kedden már kaptam is az értesítőt, hogy elkészült a dokumentum, hozza a postás. (Tényleg repülőrajt, hurrá!) Oké, de ugye be kell menni, le kell adni a régit. De jó is, hogy mentem, mert ha elmesélik, lehet, hogy nem is hiszem el. Az ugyancsak kedves biztonsági őr a következőt mondta: Fáradjak oda egy másik pulthoz. „Ott van egy füzet, abba írjam be az adataimat, dátum, aláírás, stb. Majd adjam át neki a kártyát” Ő meg átvette, meg se nézte, hogy szamárfület rajzolok e vagy csak „elvégeztem a dolgom”. Csak azért nem éreztem magam „tiszteletbeli” „DÁP”-osnak, mert nekem nem jutott a méregdrága programért járó jutalékból.
Gondoltam, ha már úgyis ott vagyok – és munkaidőben úgyis „ráérek” – megcsináltatom a közeljövőben lejáró Nemzetközi Egészségbiztosítási Kártyámat. Sorszám, kicsi várakozás, és máris egy újabb kedves és segítőkész hölgyhöz kerültem, ahol ugye azonosítani kellett magam. Kérdeztem, nem lehetne ezt is „DÁP”-al. Nem mert neki fizikálisan is látni kell a kártyáimat. (Lakcím, személyi, mert ugye a „DÁP”-ban csak a számok látszódnak.) Oké, „megegyeztünk”, és néhány percen belül mosolyogva váltunk el.
Ha már így elszaladt az idő, maradjon meg ez a rész a vidámságnak… „minden jó, ha jó a vége” – alapon. Az ezzel szorosan összefüggésbe hozható, a közszolgálatban dolgozókról szóló eszmefuttatásommal pedig 1-2 nap múlva jelentkezem. Várok mindenkit, a belőlük áradó szeretethez hasonlóan.
Szóval jó ez a digitális állampolgárság, de megint vissza kell térnem a „jól megszokott rossz példákhoz.” Bölcs kollégám mondta vala’: Jó, hogy már két mosógépünk is van, de valahogy mindig billeg rajta a teknő!
Kép: Pixabay montázs
üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával
