Újabb tragédia-„sorozatra” ébredt a világ. Egyezerre zúdulnak ránk a „természeti”, és a „mesterségesen” generált vészhelyzetek.
Még mindig nem vagyunk képesek felfogni, hogy a világ legtöbb „problémáját” nem a természet okozza. Pontosabban mégis. Az emberi természet.
Nem, én sem vagyok olyan helyzetben, hogy szójátékokkal rukkoljak elő. De az engedtessék már meg, hogy a „kisember” szemével lássam, ezáltal láttassam a világot. Azzal, hogy nézem a TV-t, olvasom a híreket – úgy, mint sokan mások – legalább megpróbálom követni az eseményeket. Arra még csak kísérletet sem teszek, hogy meg is értsem. Hiszen a legtöbben azt sem értjük, hogy a szomszéd utcában, városban, MEGYÉBEN, országban mi történik, nemhogy egy másik földrészen vagy távoli régióban. A leginkább bosszantó, hogy a káoszt okozóknak épp az a legfontosabb, hogy ne is értse senki más, rajtuk kívül. Bármennyire is furán hangzik, egy konkrét helyzetet – még ha nagyon távoli is – talán akkor érez át az ember, ha van valamilyen személyes kötődése, „élménye”. Igen, olyan igazi, emberi.
2024. okt 25.-én egy hűvös őszi napon indultunk Dubaiba. Megkönnyebbülve magunk mögött tudva a munkát, és az „öreg” kontinenst, hogy meglátogassunk egy másik „világot”. Repülés közben vidám beszélgetés, tervezgetés a következő napokra. Aztán egyszer csak:
„Az előtted levő ülés háttámláján a kijelzőn megjelenik az új úti cél: Baku, Azerbajdzsán fővárosa.”
Értetlenkedés, szerencsére pánik nélkül. A leszállás után jönnek a konkrét hírek, Izrael megtámadta Iránt. Ennyit a múltidézésről.
Tudom, most jönnek az első reakciók. „Természetesen” emberiek. Mit sír a szád? De jól megy „dubajozik”! Neked nem tetszik a világ, pedig ezt is megteheted? Hagy ne folytassam, majd jönnek, akiknek „ez a dolguk”.
Mielőtt bármit is reagálnék a „költői” indulatokra, nehogy lemaradjon a tény. Ma reggel (2025. 06.13.) Izrael ismét megtámadta Izraelt! Igen, épp a fentiek miatt egy kicsit átértékeltem a helyzetet a telefonom görgetése közben.
Ahogy már többször is elmondtam, nem szokásom álszenteskedni. Igen, megtehettem, hogy elmentem Dubaiba. Azt is tudom, hogy az rossz érvelés, hogy közelítve a 60 felé, végigdolgozva az élet adott szakaszait, megkerestem a rávalót. Ugyanis azt is látom, hogy sokan mások is ennyit dolgoztak, még sincs meg a lehetőségük hasonló kikapcsolódásokra. Éppen ezért itt ne is keressük az „igazságot”. De azt mindenképpen látnunk kell, hogy akik a világ (de akárcsak az ország) dolgait intézik, korlátlan lehetőségekkel rendelkeznek. Vigyázat nem csak a jólét vagy a szórakozás, a kikapcsolódás terén. Hanem annak tekintetében, hogy mások számára megteremtsék, vagy éppen elvegyék ennek lehetőségét! Nekik ez egy „játék”. Nagyon súlyos játszmák tömkelege.
Van néhány nagyhatalom. Kicsivel több, aki annak képzeli magát, és a legtöbb, aki majd megmondja a tutit. Mindenki más „szakért”, elemez, és próbálja a saját igazát lenyomni olyanok torkán, akik ha másért nem „csakazértis” az ellenkezőjét mondják. Miközben a valós „áldozatok” azok a civilek, akik nem tehetnek „gyakorlatilag” semmit. Miért mondom, hogy „gyakorlatilag” és miért teszem idézőjelbe. Nagyon sok olyan ország van, ahol „elvileg” demokrácia van. Itt az emberek, ennek szabályai szerint szavazhatnak arról, hogy az általuk megválasztott vezetők hogyan gazdálkodjanak az egyébként közös pénzükkel. Továbbá a rájuk ruházott hatalom segítségével hogyan boldoguljanak a világban. Gyakorolják is, a saját boldogságukat, egyre inkább a „megbízóik” rovására. Aztán vannak azok az országok, ahol még az idézőjelen túl is csak látszati a demokrácia. (Van pl. szavazás, de minek… csak, hogy ne húzzam nagyon, mint a rétest.) Aztán vannak azon országok, ahol nincs demokrácia. Ez legalább „őszinte” jelző, nincs „műmájerkodás”. Oké, hogy őket elítélik – minden másért.
Mindenki szakért. Mindenki elemez. Mindenki „okos”. Pedig nincs igazán mit. Hiszen van néhány „nagy” hatalom, akiket nevezhetünk akár „nagyhatalomnak” is. Igen, az ő kezükben összpontosul minden. Ami még bonyolítja a helyzetet, hogy időnként olyan háttéralkuk köttetnek közöttük, amelyeket csak újabb „szakértők” tudnak megfejteni. De kinek fejtik meg? Kik hisznek nekik? Mikor és miért? Na és persze meddig? A következő konfliktusig? Amíg más lesz a felállás?
Mi, „kisemberek” meg mit csinálunk? A „méretünkhöz” képest kicsiben, ugyanezt. Acsarkodunk, irigykedünk, konfliktust keresünk, hogyan tudjuk legyőzni a másikat. Agyagiakban, erkölcsileg, pozíciókban, erőben, bármiben. Úgy, hogy közben látványosan szidjuk a „nagyokat”. Még azt is kiabáljuk közben, hogy a „fejétől bűzlik…” Sőt, még mi magunk is látjuk, ki is mondjuk, hogy ettől nem lesz jobb. Ééééés mégis – mozog a Föld!
Hallgatom közben az „Egyenes beszéd”-et. „Az Egyesült Államok nem akar háborúzni” – mondja a műsorvezető és a szakértő. Közvetlenül talán nem. De minden fegyveres konfliktus mögött ott vannak. Persze, a hadiiparnál a világon nincs nagyobb üzlet. Nehogy már pont ők maradjanak ki belőle. Félreértés ne essék, nem ők az egyedüliek ebben a „szerepkörben”, csak megint rossz adót hallgattam rosszkor és rossz helyen. Igen, otthon. Nekem még van. Nekünk még van.
Azzal kezdtem, hogy tragédia-„sorozatra” ébredt a világ. De mikor fogunk valójában felébredni. Egyre inkább az az érzése az embernek, hogy soha. Vagy legalábbis egyre kevesebben. Igen, a szónak átvitt és valódi értelmében.
Kép: Pixabay
üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával
