Másodszor távozik az élvonalból a kecskeméti csapat. Tessenek eldönteni, hogy a 2015-ös vagy a mostani a dicstelenebb „lelépés”.
Igyekszem nem (nagyon) úgy csinálni, mint valamiféle jól sikerült táncdalfesztivál zsűrije, ahol mindig „nehéz helyzetben” vannak. Persze, hogy dilemma: az emberből a szurkolói „ÉN”, vagy a józan paraszti ész jöjjön elő. Nyilván más a meccshangulat, és más az utána néhány órával későbbi higgadt(abb) értékelés. Igaz, nekem nem dugnak mikrofont az orrom alá a „lihegőben”. (Bár ismerősim azt is tudják, ha nekem mikrofont adnak a kezembe, az este ott „elveszett”.)
Mire is gondoltam a felvezetőben? Már amennyire egy szurkolóhoz eljutnak az információk. Nyilvánvalóan vannak párhuzamok, csak ugye az a kérdés, melyik vonal a vastagabb… Az első alkalommal az az „eredmény” nem a pályán született meg, hanem a ki tudja milyen színű asztalnál. Pénzügyi okok, vagy hivatalosan „licensz hiány miatt” nem folytathatta a csapat ott, ahol a tudása alapján megérdemelte volna. A mostani helyzetben is biztos volt szerepe a pénznek, csak valahogy „másképp”. Hiszen a szurkoló fejében az van, hogy a focisták sokat keresnek. Csak háááát itt is minden relatív. A soknál is van több és kevesebb. Az már régen megdőlt, amit „eleink” mondtak, hogy „kis pénz kis foci”. Hiszen a nagy pénznél is láttunk már… na, hagy ne mondjam ki. Lényeg, hogy egykori sikeredzőnk – Szabó István – keze alól elfogytak a játékosok. Értem én, hogy „Szabó Pista” helyére jött valaki más, de ő nem fog „labdába rúgni”. Ezt meg mindenki értse úgy, ahogy akarja, szó szerint vagy képletesen.
Most azért nagyon nem irigylem a „régi” mestert. Legalább azért izgulok, hogy egy idényben ne essen ki „két” csapattal is. De legalább van kinek szurkolni az utolsó két fordulóban. (Azért megpróbálok a Puskás ellen is kimenni…)
Egy ekkora városnak „szüksége van” egy első osztályú csapatra. Az ismételt feljutás biztos vagyok benne, hogy új lendületet adott mindennek és mindenkinek. De, hogy szurkolóknak igen, az biztos. (Szerintem gyerekkoromban voltam utoljára meccsen, de az utóbbi időben szinte minden hazain. Már amikor az időjárás megengedte…) Az, hogy ez a helyzet – mármint a „magasabb szintű” foci – persze vegyes érzelmeket vált ki. Így mindenki döntse el, hogy hogy az élmények hatására keletkező feszültségek, vagy éppen a már meglévők levezetésére szolgál a hétvégi élmény. Persze, hogy a pénzre gondol az ember (itt is). De abban is biztos vagyok, hogy másképpen viszonyul hozzá, amikor belép a stadionba, és másképpen a hármas sípszó után. De, mint mindent, ezt is befolyásolja a végeredmény.
Most lesz egy kis „hiányérzetünk”. Bár a bajnokság végén már tényleg elegünk van mindenből és mindenkiből, lassan megint hiányozni kezd majd. De, hogy mikor leszünk megint NB1-esek, egyáltalán leszünk e még valaha, ez a jövő zenéje.
Kép: Pinterest montázs
üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával
