„Szabó Pista, Szabó Pista!” – nélkül

Biztos vagyok benne, hogy a KTE szurkolók a következő meccs előtt megemlékeznek majd arról az edzőről, aki visszatette a térképre a lila-fehér alakulatot.

Sokan még mindig azt gondolják, hogy a foci „csak” egy játék. Ez így is van, azzal az „apró” kiegészítéssel, hogy a meccs nem csak pályán folyik, hanem a színfalak mögött is. Sőt az a nagyobb. A labdarúgás a NER lovagok játszótere lett. Várható volt, hogy Kecskemétet is eléri a változás szele. Igaz, még nem tudni, mikor válik viharrá.

Szabó Pista egyre inkább egy magányos lovag szerepében tündökölt a nehézpáncélosok ellen egyfajta „Don Quijote”-ként. A csapat meg hű szolgaként próbálta meg követni, mint „Sancho Pansa”.

 

szabo_istvan_kte.jpg

Bevallom, én is inkább csak fotelszurkoló vagyok. Még a sikerszéria időszakában is a Riga elleni meccs volt az első, amikor a stadionban szurkoltam. Azóta is a legfontosabb szempont, amit megnézek a meccs előtt, hogy milyen idő lesz. Bár örültünk az akkori győzelemnek, már a lett becsületgól után láttuk, hogy ez hosszútávon kevés lesz. Mégis szurkoltunk, bíztunk abban, hogy a sikeres kezdetre mások is felfigyelnek, és megnyílnak azok a bizonyos pénztárcák, amelyek a nagyok „játékához” kellenek.

Lehet, hogy lesz változás, végül is az új „mester” magasabb körökben edződött. (Igaz, eddig nem sok sikerrel.) De remélem, nem levezetni jött ide, mert ahhoz még túl fiatal. Kiejteni a csapatot az NB1-ből nála kisebb név is elég lett volna. Az meg senkit nem vigasztalna, ha csak egy osztályt zuhannánk vissza az évad végén, és nem többet, mint a legutóbbi csúfos „távozás”-kor.

Szabó Istvánnak pedig joggal kívánunk sok sikert, akár egy másik csapatnál is. Mert az edzői licensz megszerzése után valószínűleg nem vágja fiók mélyére a megszerzett papírt. Ha nem is Kecskeméten, de nagyon szeretnénk még hallani, hogy: „Szabó Pista, Szabó Pista!” Bár ez a kedves megszólítás csak itt volt kellőképpen személyes. Addig is, amíg rendeződik a helyzet, hajrá lilák! KTE-KTE KTE!

Kép: KTE

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával