A fogalom mára már általánossá vált. Bárkire mondják, aki egyfajta kívülállóként kotyog bele bármilyen témába. Ráadásul el is megy az arabokhoz, hogy megnézze a „Burj Khalifa”-t.

Egy távoli utazásnál előbb-utóbb előkerül az a szál, hogy mi lehet otthon. Természetesen több terület is szóba jön ilyenkor. A család, a sport, na és természetesen a közélet, amiből elvileg szeretnél kikapcsolódni.

Ha valaki a látszatát kelti annak, hogy szakértője egy területnek, egy ideig nagyon okosnak tűnik. De amikor kiderül, hogy a „partvonalról” sem követi az eseményeket, rázúdul a népharag. Szeretne ő benne lenni a folyamatban, de saját magának is nehéz tudomásul venni, hogy nem lehet mindenben „okos”.

Nehéz a helyzet, mert vannak olyan területek, akiknél a bevezetőben említett „feltételek” ugyan fennállnak, de a szíve mélyén próbálna azonosulni egy adódó helyzettel. Ilyen pl. a szurkolás. Lehet ez bármilyen sportág, de ugye ha nem nevezzük meg, akkor mindenki számára egyértelmű, hogy a fociról van szó. Én azok közé tartozom, akik ha meglátnak egy meccset, rögtön elkezdek valamelyik félnek szurkolni. Még akkor is, ha lövésem sincs, hogy ki, kivel van. Nyilván más a helyzet, ha van valami kötödés. Ott van a kedvenc játékosod, a hazánkból kiszakadt gyereked éppen abban a városban kezdett új életet, vagy éppen a szülővárosod fiai játszanak. Így vagyok én az utóbbival, amikor meglátom kis hazánk kettes számú lila csapatát a KTE-t játszani. (Múltkor már leírtam, hogy a meccsre csak akkor megyek ki, ha megfelelőek az időjárási körülmények, stb.) Igen ám, de az NB1 jelenleg mostohagyereke azért nem volt mindig ilyen „árvaházi” szerepben. Ha szebb időkben az ember jobban rákattant a csapat szereplésének követésére, azért nehezen engedi el.

Amikor a Közel-Keletre készülődtünk, kisebb gondunk is nagyobb volt annál, minthogy a focit bármilyen módon is beiktassuk a programunkba. Vannak azonban holtidők, amikor valamivel el kell ütni az időt, de nem tudsz különösebben rászervezni. Ilyen pl. a sorban állás a világ legmagasabb épületénél. Pörgeted a telefonodat az „ingyenes” WI-FI adta lehetőségekkel támogatva. Egyszer csak felugrik egy ablak, hogy nemsokára kezdődik a Karcag-KTE kupamérkőzés. Nocsak, egy újabb impulzus, hogy elviselhetőbb legyen a sorban állás. Egy ilyen lejtmenet után, amiben a csapat van csak lesz egy kis sikerélmény… Hááááát nem lett!

Azért egy ilyen helyzetből nem lehet olyan rosszul kijönni. (Persze a folyamatos beszólásoktól eltekintve: „Hagyd már azt a r…adt meccset, ne b…tasd már a telefonodat!” – jöttek a sokatmondó kommentek élőben…) Természetesen a látvány, a környezet sok mindenért kárpótolt. Kiegészítve a több dolog miatt érvényes jelmondattal, amely ugyancsak Kecskeméthez kötődik: „Sem magasság, sem mélység nem rettent.”

Amikor leértünk a toronyból, próbáltam a barátaimat is győzködni, hogy ereszkedjenek le végre a földre, ha nem is a foci ürügyén. Természetesen egy „hülye” példával Magyarországról. A Burj Khalifa olyan magas, mint nálunk a Kékestető, + a TV torony a tetején. Hogyan lehetne ezt érzékeltetni? – hiszen tipikus esete, az „almát a körtével…” Bontsd el alóla a „Kékest”, tegyél alá egy kis vasbetont, akkor is marad egy olyan magas tornyod. Magyarországon ez másképp működik. Van egy hegyed, (dombod) ami ugyan nem a tiéd, de annak vallod. Építs rá egy „buckát”, nevezd el kilátónak. Kérjél érte annyi pénzt, mint ha egy „Burj Khalfa”-t építenél, és te vagy legnagyobb király!

Hazaérve persze gyorsan bele kellett illeszkedni a valóságba. Városunk focicsapatának pedig már nem elég a földre szállás, hiszen szégyenükben lassan az alá kell süllyedni. A Vidi elleni 6-1-es vereség megmutatta, hogy még ennél is van lejjebb. Pedig a világ tetejénél magasabbról már csak a „Jóisten” szurkolhatna, hiszen már a piócás ember is hiába… (Ahogy egy lila fórumon már leírta valaki.)

Kép: SAJÁT

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával