A „gyorsfotónak” van egyfajta varázsa. Rögtön kész, tényszerű, nem kell megmagyarázni. Igyekszem is… „nem túl” hosszan.
Kérdeztem a szomszédomat: Lőhetünk e egy „szelfit”? Háááát nem volt őszinte a mosolya!
Sok furcsaság megesett már ezen a felületen. Pl. egy kutya is „írt” itt bejegyzést. Most pedig egy autó hallatja a … dudáját egy rövid, de erős mondat erejéig:
Kikérem magamnak ezt a megaláztatást, hogy politikai célokra használjanak fel!
Autós körökben is vannak szitokszavak, amelyek egyes gyártók körül csoportosulnak. Ilyenek pl. a bajor autógyár termékei. Pedig az ő tulajdonosaik között is vannak „normálisak”. Főleg ha nem csak annyira szűkítjük le a kontrollcsoportot, hogy a körforgalomból kifelé menet, használják e az irányjelzőt. Azt a márkát a hagyományok tették naggyá, mint ahogy a róluk szóló „pletykák” sem fiatalok már. Utóbbiakat ugyan nem a felhasználók, hanem épp irigyeik tették ismertté.
Emlegettem már, hogy egy-egy blogbejegyzés gyakorlatilag kérészéletű, még akkor is, amikor időnként vissza-vissza tér az ember néhány gondolat erejéig. Na, így voltam most ezzel a „kisfiat” dologgal is Úgy éreztem, vége a történetnek, igaz, még nem volt meg a sorsolás. Erre másnap lementem a garázsba, és a homlokomra csaptam. Háááát itt volt az orrom előtt!
Most új „szereplő” gördül a hírességek vörös szőnyegére. Ő azonban nem az árával sokkolja a közvéleményt, hanem azzal, hogy milyen módon került be a köztudatba. „Ajándék paripának ne nézd a lóerejét!” – mondhatnánk viccesen. De a mai „modern” világunkban az ilyeneken nincs kedvünk nevetni, legfeljebb kínunkban. Politikai környezetben szerzett „ajándéknak” ugyanis általában nincs jó színezete. Nem véletlen, hogy a politikusoknak van is erre vonatkozóan valamiféle jogszabálya. Amit persze lehet, hogy látványosan betartanak, de hogy mi van a háttérben, arról úgyis csak halovány sejtéseink vannak. Vagy még azok sem. (Egy másik elnök a tengerentúlon most éppen egy ennél sokkal nagyobb járművet kapott.) Nagyon kíváncsi leszek majd a nyertesre. Persze a nagyságrendje miatt nyilván nem valamiféle NER-lovag, legfeljebb egy „segédhajtó, vagy egy lovász" lesz majd az új tulajdonos.
Hamvas „lánykorunkban” a tesómmal sokat játszottunk az autós kártyával. Már akkor a szívünkbe zártuk a „kisfiat” egy korábbi modelljét. Ő volt a „kisfiam”. Csak csendesen meghúzódott a már akkor is létező „behemótok” között. Szerénység „elvtársak”, szerénység!
Felmerül a kérdés, hogy ezt a „nyereményt” ki fizeti? Már csak a „szuverenitás”-tól való „félelmemből” adódóan kérdezem: nem tán valami külföldi támogató? Mert ugye nálunk ilyet nem gyártanak. Értjük, hogy magyarországi forgalmazó, meg stb. De ők is „beszerzik” valahonnan. Vagy a többes áttétel az nem számít? Éééééés hány lépés kell egy „autómosáshoz”? Vagy már itthon vesztette el közpénz jellegét?
Hogy esett a választás erre a „pöttömre”? Talán mert „Viktorunk” nemrég Olaszországban járt, hiszen ott még szóba állnak vele? Nem volt egy „hazai”, – gyártású – amit be lehetett volna tolni a „közösbe”?
Báááár most épp van egy „akciós”. Keveset futott. A gazdája nemrég hunyt el. „Csak” országjárásra használta. Igaz, a világ legkisebb államában. (A Vatikánban.) Fura egy hagyaték lenne. Ki is fizette az örökösödési illetéket? Ha esetleg hozzánk kerülne, akkor mi… Már bőven.
Kép: Saját, legalábbis a fotó. Az autó meg a szomszédé.
üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával
