A világ egy része most elcsendesedik. Mások viszont éppen ezt kihasználva igyekszenek a hangjukat hallatni. Azt, hogy milyen értelemben, tessenek eldönteni.
Mint a vallásgyakorlástól „tisztes távolságot” tartó embert, nagyon is földi gondolatokat juttatott „eszembe” Krisztus földi helytartójának távozása. Tudom, csúnya dolog, de ez ugrott be elsőnek: Mikor jelennek meg azok az írások a neten, hogy magyar lesz a következő pápa? Hááát – nem meglepő módon – nem kellett sokáig várni… El lehet ezen polemizálni, hogy mennyire hitbéliség, hazafiság, de szerintem „csak” magyaros. Mert, hogy valódi hívő számára ez nem lehet kérdés, de hogy nem elsődleges az tuti.
Nem azon gondolkoztam, hogy mit írjak, hanem azon, hogy egyáltalán közzé tegyem e a gondolataimat a pápa halálával kapcsolatban. Egy mondattal tulajdonképpen tudomásul vettem a történteket, ami tiszteletadásként is felfogható: „Húsvétkor csak a harangok mentek Rómába, hogy elköszönjenek a Pápától!” De annyi ember annyiféleképpen reagált, így már-már automatikus volt a „közléskényszer”. (Meg egy válasz is, egy kommentben feltett kérdésre.)
Na, de lássuk először, hogy egy nem vallásos ember miért foglalkozik egyáltalán a kérdéssel. Nagyságrendileg másfél milliárd katolikus ember él a világon. (Abba most nem megyek bele, hogy mennyien gyakorolják, vagy milyen módon és mértékben élik meg a vallásukat.) Mivel ez a Föld lakosságának kb. ötöde, a nagyságrend miatt nem lehet figyelmen kívül hagyni őket (legalább a statisztikákban). Tehát ha a vezetőjük bármit mond vagy tesz, ennyi ember minimum felkapja a fejét. De mivel a világ „többi része” sokkal nagyobb népességű – és jó részük ugyancsak odafigyel legalább egy pillantás erejéig – így elmondható hogy mindenkire hatással van. Még két fontos tényező, ami kiemeli a többiek közül a pápa személyét.
A világ védett személyiségeinek sorában benne van a TOP 3-ban. (Pápa, USA elnöke, izraeli miniszterelnök.) Így bármerre is jár, mindenhol biztonsági intézkedések sora lép életbe. Főleg a közlekedés rendjének megváltozása miatt ez még a „hitetlen" munkába járókat is érinti.
A hírszerkesztőségek hírsorrendje gyakorlatilag ugyanez, így nem véletlen, hogy a világ valamennyi pontján járva az ő személyiségével kezdődik a Híradó, a címlap, a weboldal. Nyilván a rendkívüli eseményeket, vagy a helyi történések kivételes alkalmaitól eltekintve.
Kicsit lassan jutottunk el idáig, de szándékosan nem akartam ezzel kezdeni. A katolikus egyház sosem a „szegénységéről” volt híres. De ez persze nem újdonság. Az egyházadók, kilencedek, tizedek, (kilencedig tizedek) stb., mindig is biztosították a hátterüket. Az „önkéntes” adományokról nem is beszélve. Nem véletlenül volt feltűnő Ferenc pápa minden olyan megnyilvánulása, ami kevesebb pompáról, vagy a visszafogottságról szólt. Persze ez nem változtat a történelmi múltból adódó gazdagságon. Azt meg bizonyára egyik utóda sem szeretné, ha ebben valami látványos „romlási” folyamat indulna be.
A politikai összefüggéseket (ami valójában a politikusokkal való kapcsolatot is illeti) persze senki nem fogja direktben megerősíteni. De mivel a szemünk előtt zajlik, elég nehezen cáfolható. Pontosabban egyházi oldalról próbálják is „távolságtartóan” kezelni a helyzetet. Nem így a politikai „elit”, főleg nálunk. Akik már majdnem szó szerint kovácsolnának belőle tőkét.
Az egyházi „ismertséget” tehát mindenki igyekszik felhasználni, ha másra nem, „marketing” célokra. Nem véletlen, hogy nevükben, vagy valamely szimbólum árnyékában vívtak meg számos háborút, vagy teremtettek békét. Utóbbit persze jóval ritkábban, még ha személyesen az egyházfő is hívta fel erre a figyelmet. A „szépségkirálynőkkel” ellentétben a pápának nagyobb hangja és hatalma van, mégis elhangzanak közös mondatok – többnyire eredménytelenül. De most a „Pápa pápá” helyett elérkeztünk oda, hogy nekünk kell búcsút inteni. Pápá Pápa!
Az igazán hithűek, most mélyen gyászolnak, és az elhuny egyházfő békés megnyugvása mellett a saját lelki békéjüket is igyekeznek megtalálni. A hírportálok már az új pápa személyét találgatják, egymásra licitálva az érveikkel. Bár mindenki ez egyházak függetlenségét szajkózza, mégis mindig belebotlunk valami „világi összefüggésbe”. „Természetesen” nálunk már a személyét, sőt az „új” nevét is tudni vélik…
Nem is volt könnyű eldönteni, hogy az „álszenteskedés” szót melyik bekezdésbe „szerkesszem” bele. De ha jól belegondolunk, gyakorlatilag bárhova odafér. Mert „gyarló” az ember(ek legtöbbje), és csak a saját érdekei után fér oda bárki más, legalábbis, ha jó dologról van szó. Mert ugye ez is relatív. Mert ami valakinek jó, az lehet, hogy másnak „nem annyira…”
Nem véletlen, hogy most egyes hangok felerősödnek. Nehogy kimaradjon innen is valami „szokásosan” rossz hasonlat. Olyan ez, mint amikor beszaladgálnak egyesek a focipályára. Látszólag semmi közük a „rendezvényhez”, de mivel erre mindenki odafigyel, hátha nekik is csurran-cseppen egy kis hírnév. Hogy az ilyen felhangokra mennyire figyel a „konklávé”, persze nem tudhatjuk. De én – hogy a konkrét véleményemet is leírjam – nem szeretném, ha magyar pápa lenne.
Most valószínűleg valami új, valami más kezdődik, legalábbis egyházi értelemben biztosan. Mint ahogy az is tuti, hogy a sok minden viszont rajtunk múlik. Hamarosan eljön az a lehetőség is, hogy „világi” értelemben kell szavazni.
Kép: Pixabay
üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával
