A vallásról azt mondani, hogy ellentmondásos téma, talán az egyik legrosszabb jelző. Hiszen, akik abban a hitben élnek, azok azért sértődnének meg. Akik meg nem, azok meg azért.

Mindenki hisz valamiben, hiszen hinni kell, mert anélkül csak céltalanul bolyongunk az életben. Az, hogy ez egy kézzel fogható jelenség, egy hit, vagy egy eszme, senkinek nincs joga megkérdőjelezni. Tulajdonképpen ezt legmagasabb törvényi szinten is szabályozták, legyen az alkotmány vagy alaptörvény. (Persze utóbbi két megközelítés esetén is „szabad” egymás torkának esni.)

Na, de maradjunk csak a vallásnál, hiszen az ehhez kötődő események borzolták fel leginkább a kedélyeket a múlt héten. Azért hagy emeljek ki valamit rögtön az elején. Bármilyen hitvilágban is él az ember, van egy közös nevező, ami megkérdőjelezhetetlen. (Bááááár, a mai modern világunkban…) Akinek nem tűnne fel, azoknak segítek. Egyelőre itt élünk a Föld nevű bolygón, és a napi történéseket ennek fizikai valóságában kell megítélni is! Ez azt jelenti, hogy tetteinkért itt kell felelősséget vállalni, az itteni törvényeknek megfelelően. Hogy mi lesz ezután, az más lapra tartozik. Egyelőre a napi tetteinkért itt kell „bűnhődni”. Az kétségtelen, hogy a megítélést ketté „lehet” választani. Ugyanis a cselekedeteinkért azok felé is el kell számolni, akikkel kapcsolatba kerültünk emiatt. Másrészt magunkkal kell „szembesülni”, aminek módját már lehet másképpen feldolgozni.

Vannak olyan kiemelt cselekmények, amelyek különös jelentőséggel bírnak. Ilyen pl. a gyilkosság, vagy az utóbbi időben különösen a figyelem középpontjába kerülő pedofília. Mit ad Isten, (hogy stílusos legyek) pont az ilyen nagyobb súlyú esetek megítélése körül vannak a legnagyobb ellentmondások a gyónási titkot illetően. A válasz egyszerű is lehetne: kérdezzük meg az érintettetek, vagy adott esetben a „túlélőket”. (Most nem kell álszenteskedni a felvetés miatt, mert akkor nem beszélünk konkrétumokról, ami miatt sokszor éri vád a blogot…)

A másokkal szemben elkövetett dolgokra itt kell megoldást találni, akár ítéletet is hozni. Mégpedig „földi” módon. (Itt általában negatív tettekről beszélünk, hiszen ezek érinthetik hátrányosan embertársainkat.) Ezután, hogy ezt az „elkövető” hogyan dolgozza fel magával, az más lapra tartozik. Hogy ezt magában teszi, vagy külső segítséget vesz igénybe, ez már lehet egyéni. Sőt párhuzamosan alkalmazhat világi, vagy akár ezen túli „terápiát” is. De egy sértettet, akinek nagyon is „jelenkori fájdalmai” lehetnek, aligha vigasztalja, hogy az „elkövetőnek” valahol megbocsátottak. Ettől még a „károsult” sérelmei, adott esetben testi-lelki sérülései soha nem fognak begyógyulni itt a Földön. Azt meg azért hagy ne kelljen neki kivárni, amíg valahol máshol, egy másik életben majd neki is milyen „jó lesz”.

Abba meg már tényleg nagyon nehéz lenne belemenni, hogy az aktuális (politikai) hatalomnak milyen összefüggései vannak az egyházzal. Hiszen még a legmagasabb szintig is eljutnak ezek a szálak. Inkább „elengedünk” egy köztársasági elnököt, mint hogy megismernénk a valóságot egy konkrét ügyben. Még akkor is, ha nem felejtjük el, hogy az államfő milyen fülbevalót viselt egykoron.

Legyen tehát a bűn és a bűnhődés is a földi szertartások szerint „megítélve”! Ne maradhassanak ezek a cselekedetek a négy fal által bezárt térben. Még akkor sem, ha efelett egy bármilyen torony is magasodik, különféle „csúcsdíszekkel” kiegészítve.

Kép: Istockphoto

Üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával.