Az ünnepek beosztása egy kicsit rosszul épül fel. Pont arra nincs idő, amire kitalálták: a pihenésre. Hisz másnap munka! Bezzeg az ideológiára…

A „jó szokásomnak” megfelelően most is több dolgot állítok párhuzamba. A „jóakaróim” szerint ez időnként olyan katyvaszt okoz, amiből egy kicsit nehezen lehet kijönni. Most azonban több a szándékosság, mint általában. Ugyanis az ilyen hosszú ünnepek, mint pl. a Húsvét (meg a karácsony) arra (is) valók, hogy (át)értékeljük az elmúlt időszakot, és felkészüljünk, amire fel kell. Télen ugye az adventi az, ami elég időt biztosít az „ájtatosságra”. Akkor is van ugyan böjt, de ezt az elnevezést mégis inkább a „nyúlünneppel” hozzuk összefüggésbe.

Azt már megszokhattuk, hogy az üzletláncok versenye leginkább Mikuláskor, karácsonykor harapózik el azzal, hogy két hónapos előnnyel érkeznek a télapók a boltokba. Hiszen ma már ott tartunk, hogy amelyik üzletben október végén még nincs télapó, arra azt mondjuk, hogy beájult a nyári mikulás. Ennek „szépsége” odáig „fokozódott” már, hogy az ünnep eljövetelére elfogynak a csoki télapók a polcokról. Nos, az idén ennek „tavaszi változatába” futottam bele. Illusztrációt kerestem ugyanis egy íráshoz, ezért egy „közértes” ismerősömet kértem, hogy kerítsen már nekem egy nyulat. De a legnagyobb meglepetésemre nem talált. Na, erre „szembe jött” velem Perintfalvi Rita (neki még lesz jelentősége) facebook oldala, amelyen felleltem az áhított jószágot, nem is akármilyen társaságban.

Hallelúja – hogy egy kicsit én is ájtatos legyek – csoki-„országban” már megtalálták a megoldást. A „rén”-nyúl egyfajta „gendersemlegességet” hozott el nekünk. Ha nem is feltétlenül a nemi szerepeken való elgondolkodásra helyezve a hangsúlyt. Így a fiú/lány „dolgot” valamiféle időutazással igyekeztek kompenzálni.

A csoki télapók idő előtti eltűnésének még csak-csak megtalálom az ideológiáját. Képzeljék csak, ha egy kicsit megkésik a Mikulás, már lassan belecsúszik a tojásfestésbe. Bár most a Húsvét a mozgóünnepnek megfelelően éppen a rendelkezésére álló időnek a végére esett. Mégse várhatta meg a nagyszakállú, hogy nyúlanyó az ecsettel a kezében mellényúljon a tojásoknak.

No, de vissza az ellentmondásokhoz. A húsvétra ugyebár felkészülünk, és nem csak a lelki táplálékokat halmozzuk fel, hanem fizikailag is feltöltjük a hűtőszekrényeket. Sőt, nem csak a rezsicsökkentett „alkatrészekkel” számolunk, hanem a klasszikussal, pl. a sonkával. Igen ám, de mikor fogyasszuk el ezt a nemes ételt? Ugyanis napokig készültünk az elkészítéssel. (Jó-jó csak a kiegészítőkkel, mert az alapanyag már korábban jólétre szenderült.) Hozzá szabad e nyúlni a husihoz már pénteken, főleg úgy, hogy most már a nagypéntek is szabadnap? Figyelembe kell e venni azoknak is az egyház szabályait azoknak, akik egyáltalán nem élnek vallásos életet? (Ők ugyebár nem feltétlenül ateisták vagy Istentagadók, „egyszerűen” csak másban hisznek.) Én az Ő álláspontjukat is el tudom fogadni. Ott a mérhetetlen sok kaja. Miért ne fogyaszthatnák el az ünneppel összefüggésben? Jobb, ha utána eszik a maradékot, amikor már nincs ünnep? Tudod-tudom, most kérdezhetnék, hogy akkor ez milyen ünnep a számukra… Ha más nem, az adja az okot, hogy végre több időt tölthetnek azokkal, akikkel egyébként nem, hiszen pl. szanaszét élnek a világban.

„Sajnos” a Húsvéti ünnepkörhöz túl közel voltak a választások. Ez önmagában még nem volna baj. A probléma inkább ott kezdődik, hogy így sokkal nagyobb a zavar abban kérdésben, hogy az egyház milyen mértékben avatkozik be a politikába. Az még csak egy dolog, ha az Istentiszteleteken lassan nagyobb hangsúlyt kap a politika, mint az eredeti ideológia. De, amikor az egyes egyházak képviseletében magas rangú politikusok is „tetszelegnek” akkor ott tényleg baj van. Az, hogy pl. a volt „emberminiszter”, nem mellesleg református lelkésznek mikor melyik oldala kerül előtérbe, megint csak arra utal, hogy mikor melyikre van szükség. De ennél közvetlenebb összefüggést keresve sem nagyon találhatnánk.

Gyakorlatilag el is érkeztünk olyas valakihez, aki újabb kavicsit dobott, az egyre inkább zavarosnak tűnő szenteltvizes „lavórba”. Perintfalvi Rita már nem csak a kormánynak, hanem az egyháznak is „ellensége”. Pedig hitelességéhez aligha férhet kétség. Minden alapja meg van ahhoz, (tapasztalati és tudományos vonalon egyaránt) hogy megfogalmazzon olyan összefüggéseket, amelyek rávilágíthatnak az egyház „elhajlásaira”. De akkor már automatikusan a nép barátja is? Én nem igazán vagyok a hasonlatok és példálózások nagy barátja, de nem is olyan régen volt egy másik hölgy is, akit „kivetett” a szakma. Sándor Mária, a fekete ruhás nővér elég egyértelműen fogalmazta meg az egészségügy nem feltétlenül fényes helyzetét. Akkor őt is felkapta a nép és a média. De sajnos csak odáig jutott, hogy a támogatók jó része megmaradt a virtuális felületeken, a lájkok és a kommentek vonalán. Akik a való életben is tehettek volna valami „látványosat” azok nem igazán léptek elő. Talán most Rita követői és támogatói „tanultak” ebből. Mert az nyilvánvaló, hogy ekkora ellenszélben nem lesz elég az Orbán-, akarom mondani orkánkabát.

Te jó ég! Hogy lehet ilyen gyorsan eljutni egy csokinyúl-sonka párhuzamból eljutni a túlpolitizált templomba. Olyan ez, mintha a polgári életünk kerülne szembe az egyházzal. Pedig milyen jól elfér(ne) a két dolog egymás mellett! Ha mindenki tudná, hogy a dolgoknak hol a helye. De hát vannak nagy pálfordulások, és ezekről éppen a nép szája emlékezik meg leginkább.

„Kurvából lesz a legjobb feleség. Rablóból pandúr, vagy fordítva…” Csak háááát ez egy kicsit álságos. Olyan, mint a mesék vége a boldogsággal, vagy a filmek a happy end-del. Hogy a sztorik hogyan folytatódnak tovább, az már nem olyan „érdekes”. Pedig az esti mese után másnap reggel újra kell „bootolnunk”, és a filmek végén is el kell mosogatni. 

Kép: Innen

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával