Még csak egy nap telt el a „magyar-svájci” óta, de témát már 1001 féleképpen feldolgozták. (Most nem a válogatás nélküli „cifra” kifejezések választékos megjelenítésére gondolok.)
Jöjjön még egy nézőpont, ezúttal szó szerint! Ez persze nem tereli el a fiúk „teljesítményéről” a figyelmet, de a szitokáradatból megpróbálok egy kicsit magam felé irányítani, vagy ha úgy tetszik átvenni.
Emlékeztek még, hogy az utolsó előtti – vesztes – „barátságos meccs” (ami ugyebár nem létezik) után miket nyilatkoztak az érintettek? Jókor jött a pofon, ilyen még egyszer nem fordulhat elő, stb. Ehhez képest, nem is kellett a „történelem” szó hozzá, a jelenség megismételte önmagát. Akkor az utolsó (győztes meccs) után most a mennyből a pokolba érkeztünk, vagy korai még az üstben vizet forralni, és átkokat szórni?
Egy esküvő mindig nagydolog, és általában nem csak az „ifjú pár” életében. A rokonok, barátok, ismerősök is készülnek, ha másra nem a „szurkolásra” mindenképpen. De nyilván az UEFA képviselői, és az esküvőket szervezők nem (mindig) hangolják össze az időpontokat. Így adódott, hogy körünkben a házasulandók nagy pillanatai nem hogy egy napra, hanem még egy időpontra is estek a nemzeti 11 fiainak fellépésével.
Mit ad Isten – ezúttal szó szerint – az egyházi szertartást azonos időben rendezték a magyarok első meccsével. (A sorsolás időpontjában ezt már tudtuk, de túl közeli volt az időpont, hogy bármelyik fél is tudta volna módosítani a dátumot.) Sőt a házasulandók is annyira szeretik a focit, hogy nászútra is az EB következő meccsére mennek. (Reméljük, több szerencsével járnak, mármint ami a focit illeti. Merthogy a lagzi nagyon jól sikerült.)
Azért ahhoz ugye „pofa” kell, hogy valaki a templomban a pad alatt a mobilján nézze az élő közvetítést? Na, nekem azért volt bőr… De Isten látta lelkemet, próbáltam mindenkivel együtt érezni, és senkit sem cserben hagyni. (Kicsit úgy, mint otthon, amikor a különféle on-line felületeken egyszerre követem az eseményeket) Még mielőtt valaki mindezekért levenné rólam a keresztvizet, gondoljon rá, hogy gyerekkorában – vagy a szülei, nagyszülei történeteit hallgatva – mi minden „hasznos” dolog történhetett szentmisék árnyékában.
A fotó nem a templomban készült, csak egy illusztráció a lakodalmas asztalról a spanyol-horvát meccsből. Egy konkrét helyszínen történt képek készüléséről másik posztban írtam, azóta annak jogi háttere is tisztázódott.
De azért úgy „kerek” a történet, hogy elmondtam a vőlegénynek is hogy mire készülök. Csak biccentsen felém, én majd mutatom neki a meccs állását. Kerekedett is a szemem, amikor bekaptuk az első gólt. Két „ámen” között természetesen nem kiálthattam fel. Mert azt a szót a „szent helyen” mégse használhattam, amit Varga Barnabás szájáról lehetett leolvasni az első kihagyott gólhelyzete után.
Olyan szempontból persze nem kellene temetni a csapatot, mintha ez már a vég lenne. Bár az „utolsó kenet” receptjét azért érdemes lenne megkeresni. Igaz, ha a következő meccsen jön a hőn áhított „váratlan fordulat”, azt így-is úgyis lehet majd feltámadásként értelmezni. A Svájc elleni EB kezdetet sem kellett volna feltétlenül fix 1-esre venni, hiszen az utóbbi időben nem sok babér termett ellenük. Ami persze pont annyit jelent, mint a németek elleni legutóbbi döntetlen. Semmit, legalábbis most nem. Hiszen a szokásos közhelyekkel élve a labda kerek, és minden meccs 0:0-ról kezdődik. Bár a „Nationalelf” bemutatkozása egy „kicsit” jobban sikerült. Ők mondhatják, hogy kifogtak egy jó napot, mi meg a svájciakat. Szerdán akár minden fordítva is elsülhet. Akkor ugyan (tervezetten) nem megyek templomba, de az imádságok között most is hiába gondoltam a focira… is.
No persze nem akarok álszenteskedni, hiszen a „tornyos épületeket” konkrét vallási okokból nem látogatom. De a túlóra alól szerdán azért megpróbálom felmenteni magam. Mert ugye a németek elleni meccs alatt is ott ülök majd a TV előtt. Az egyházi megközelítések helyett én is a nemzet PH-jának (pókhasújának) narancshéjba csomagolt szavait fogom kiabálni. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! Remélem ezzel nem követek el istenkáromlást, hiszen a Roxette együttes slágerét is szívesen meghallgatom attól függetlenül, hogy gyakorlatilag a „kedves vezetőnk” himnuszaként ivódott be a fejekbe. (Listen to your Heart – Hallgass a szívedre.)
A rózsaszirom szórása közben azért odaszóltam a násznépnek, hogy a meccs eredményét nem kérdezheti meg senki. Ha a pontos számokat nem is tudták, ennyiből a lényeg azért sejthető volt. Remélem, cselekedetem azért megbocsátásra talál. Hiszen – ha másért nem – Jézus is azt mondotta vala’, hogy „az vesse rá az első követ…”
Kép: Saját
Üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával.
