Szavazz! – Miért (ne) jusson tovább a magyar válogatott…

Faramuci helyzet állt elő. Bármennyire is „kissé” dicstelen a labdarúgó válogatott eddigi EB szereplése, elég jó esély nyílhat a továbbjutásra.

„Gyarló” ember a magyar, legalábbis egy része biztosan. A szurkolói lélek ugyanis elég nehezen értelmezhető. Persze, hogy mindig, mindenki azt akarja, hogy az összes meccset megnyerjünk. Még úgy is, hogy a realitás időnként egészen mást tükröz. Azt pedig igen kevesen veszik tudomásul, hogy a pályán, a 11 hazánk fiával szemben, az egy tucatnál éppen eggyel kevesebb ellenfél is felsorakozik. Náluk, az övéik elvárása, ugyancsak a győzelem. A gyakorlatiasság jegyében bizony ez a két feltétel igencsak üti egymást. A „békés” döntetlen pedig nem elégíti ki egyik fél feltételét sem. Arról nem is beszélve, hogy ez utóbbi nem is mindig célravezető.

 

 tovabbjutas.jpg

Bárhogy is értékeljük az eddig mutatott játékot, az a(z)egyébként nem – ritka helyzet állt elő, hogy nem is kell feltétlenül csodával határos eseménysorozatnak előállni, hogy „fiaink” tovább jussanak. Az INDEX cikke elég részletesen levezette, hogy melyek a lehetőségek. (A csillagok kedvező állását is beleértve.) Az írás végén még egy szavazás is látható, melynek eredménye igencsak lehangoló. A kérdés, hogy ez tükrözi e a „szurkolók” kívánságát, netán realitásérzetét. Vagy csak arról van szó, hogy már a pokolba kívánják az egész bagázst.

Én inkább arra lennék kíváncsi, hogy akarjuk e a továbbjutást? Szavazzatok!

 

Sajnos, (vagy hál’ Istennek) az égiek nem jó jeleket sugároznak. A szombat éjszakai vihar ugyanis még néhány nagyvárosban is akkora vételkiesést okozott, hogy helyenként még mindig nem láthatnánk elvileg, hogy mi is történik odakinn. A kérdés csak az feléjük, hogy ne akarjuk, vagy „csak” ne lássuk, hogy mi lesz velü(n)k. Attól félek, ha addigra nem jön rendbe a „jel”. A szolgáltatókra még nagyobb átkok zúdulnak, mint a focistákra. Azt pedig „nem kívánom” még nekik sem.

A magyarok elég nagy része általános károgó. Mindig, és mindenki r…jon meg a tehenével együtt, akár a szomszédé, akár másé! – mondják. Szerintem már csak azért sem jó ez a szemlélet, mert legalább az esélyt nem kellene megadni a kívülállóknak, hogy a hozzáállás miatt röhögjenek rajtunk. Annál is inkább, mert ha meglenne a továbbjutás (csendben, halkan zárt ajtók mögött) a mostani „ellentábor is csettintene egyet. Hiába no! – szurkolók vagyunk!

Kép: INDEX

Üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával.