Elvileg 20 éve ott vagyunk az Unióban, mégis útkeresésről, „hogyantovábbról” kell(ene) dönteni. Ráadásul úgy, hogy jórészt nem rajtunk múlik. Bármennyire is az utóbbit sulykolják belénk.

Képes beszámolónak indult a saját szavazásom bemutatása, mégis csak egyetlen fotó került ide. Természetesen a „miértre” is fény derült.

50 éve kezdtem el az általános iskolát. Ha nem is abban az intézményben, ahl most szavazni lehetett, de nem túl messze innen. Mivel nem lakom túl messze tőle, gyakran megkerülöm azt a parkot, amelyen most is keresztül haladtam. Amikor a földre pillantottan nosztalgikus érzés kapott el. Ez ugyanis – mint ahogy a képen is látszik – nem járdának épült. Akkor az országban szinte egyedülállóan egy színvonalas KRESZ-park alapja volt. De szuper módon kiépítve! Valódi közlekedési táblákkal, útfestésekkel, gyalogátkelőkkel, és működő jelzőlámpákkal. Azt nem mondom, hogy 50 éve nem történt rajta semmi, mert az látható, hogy próbálkoztak… De az eredmény is „kézzel fogható". Az évtizedek alatt minden, ami kiállt a földből, eltűnt. Pedig valódi járműforgalom nem volt rajta, így a „klasszikus” útfenntartási költségek nem terhelték a beruházást. Hiába, nem kellet rá költeni, nem is lehetett honnan „elvonni”.

Na, de térjünk vissza a mába… Belépve a(z osztály)terembe csupa ismerős arc fogadott, hiszen a bizottság jórészt mindig ugyanazokból a személyekből áll. Gondoltam, viszek egy kis színt „Európába”. Reggel óta azt láttam a neten, hogy mindenféle „arcok” fotózkodtak borítékkal a kezükben, ládákkal, függönnyel a háttérben. Nekem még ilyen nincs, csak megpróbálom! De elbénáztam!

Mivel nem akartam a húrt tovább feszíteni, nem tettem kísérletet az újabb fotóra. Viszont a bizottság több tagja is egyszerre ugrott fel, hogy itt nem szabad fotózni. Mivel ők nem láthatták a TV-ben történteket, de azért (gondolom) tudták, hogy ott ez a szokás, így gyorsan rájöttek, hogy egyedül kevés vagyok egy közbotrány okozásához. Különösen úgy, hogy tájékoztattam őket, hogy ha Orbán Viktornak szabad, akkor szerintem ennyit én is megengedhetek magamnak. Itt már csak egy kérdést kaptam: ugye nem vagyok FIDESZ-es. Őszintén és kapásból válaszoltam, hogy nem. De a mosolyokból azt szűrtem le, hogy nem biztos, hogy én voltam a kisebbség. Egy kérdés viszont bennem ragadt: Ezt megkérdezheti tőlem a bizottság? (Ott a hivatalos helyiségben a szavazás ideje alatt?) De nem ez a lényeg, hanem, hogy a többség inkább felfelé ívelő szájjal élte túl a helyzetet, mint bosszankodással. Tulajdonképpen ez is volt a cél. Ezt a feszült, gyűlölködő hangulatot – ami mindenütt uralkodik a világban – oldani egy kissé, még ha a saját szerény eszközeimmel is.

Nem az a baj, hogy valaki FIDESZ-es vagy sem. (Írhattam volna bármelyik másik szervezetet is, de csak ez hangzott el.) A probléma a „megbélyegzés”. Az, hogy ennek alapján értékítéletet mondunk egy EMBER-ről. Nem lehet 8 millió (főleg nem 600 millió) választónak azonos véleménye. A szavazás nem (csak) Európáról szól, hanem a gyűlöletről és a megosztottságról is, csak az utóbbi kettőről nem döntenek az urnába dobott ívek. Ezeket még inkább csak a párbeszédekkel lehet „helyrebillenteni”, bár egyre nehezebb. Márpedig e nélkül kár nagyobb csoportokat, főleg Európát emlegetni. Ha néhány ember, egy kis csoport nem találja meg a közös nevezőt, mit várunk a „nagyoktól”?

A végére egy kis hazai pálya (nem) csak kecskemétieknek. Hol készült a kép? Hajdani osztálytársak, egykori és mai pedagógusok előnyben.

Persze a játéknak itt vége, hiszen annak „fényében” kell tovább élnünk, ahogy ma szavaztunk…

Kép: Saját

Üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával.