Nincs olyan ember a Földön, akiben ne fogalmazódna meg valamilyen gondolat, ha Isten földi helytartója a hazájába látogat. (Legfeljebb nem írja le.)

Kétségtelenül a legismertebb ember a világon. Még azok számára is, akik a „másik” oldalhoz tartoznak. De itt az általánosságok megfogalmazását (már, ami mindenkire vonatkozik) le is zárhatjuk. Hiszen bármiféle további gondolatmenetbe kezdünk a személyével kapcsolatban, rögtön több szekértábor közösségébe botlunk. Ez még annyira nem lenne baj, ha ezek a társaságok nem ugranának egymás torkának bármiféle véleménykülönbség esetén. De háááát, „emberek” vagyunk, ez így természetes – sajnos.

Mindenki tudja, hogy kiről van szó. Még ha kicsit „kívülállóként” is van jelen az ember a bolygón akkor is. Van egy ilyen „személy”, még ha nem is ismerik az aktuális egyházi vezető nevét. A sok-sok „megközelítést” kezdjük gyorsan egy mémmel, de csak azért, hogy mielőbb túl legyünk rajta.

- Miért jön a Pápa Magyarországra?
- Hogy feladja az utolsó kenetet.

Első olvasatra valóban viccesen hangzik, csak hát ebbe már többször belefutottunk, leginkább a legutóbbi villámlátogatáskor. Még úgyis, hogy akkor azt mondták utólag, hogy annyira sietett, még erre sem volt ideje 2021-ben. (Az ezt megelőző „pápavizit” idején, még nem volt akkora virtuális közösségi tér. 1996.) A mostani hosszabb „kiruccanása” persze már sokkal több gondolatot ébresztett az emberekben. Az első, hogy néhány héttel ezelőtt mindenki komolyan aggódott az egyházfő egészségügyi állapota miatt. A „rossznyelvek” szerint csak azért, hogy ha most meghiúsult volna a látogatás, csak a „Jóisten” tudta volna megmondani, mikor jöhet legközelebb. Még akkor is, ha személyében lehet hogy más, személyiségében mégiscsak ugyanő tehette volna tiszteletét.

A közvélemény szerint a 2021-es eseménysor egy fricska is volt a politikai „elit” felé. Hiszen meglehetősen hűvös és távolságtartó volt „nagyjainkkal”. Persze a konkrét centiméterek a Covid miatt is érthetőek voltak, de erre ugye sok mindent „rá lehetett fogni.” Magyarország megítélése a világ szemében azóta nem igazán a jó irányba változott. De a Pápa ugye nem tehet különbséget jó és rossz ember között. Ezért hazánk vezetői most büszkén húzhatják ki magukat, hogy a hosszabb programba simán belefér, hogy minden fontosabb tisztségviselővel találkozzon.

Na, de vissza hozzánk, a „kisemberekhez”! A világ sokkal nyitottabb mindenre, mint a klasszikus világképek kialakulásának fénykorában. (Nem kell megijedni, nem szeretnék elmenni a hitvilág fizikai létének feltárásáig.) Viszont a földi képviselők tevékenységeinek következményei egyre inkább napvilágot látnak. A megítélésüket ugyanis leginkább a kijelentéseik és a cselekedeteik alapján értékeljük. Éppen ezért van, hogy ha nem is nyilvánosan, de az integető kezek között olyan mozdulatokat is el tudunk képzelni, ahol az ujjak egy kicsit másképpen helyezkednek el, – különösen a középső – mint ahogy az elvárható lenne. Félreértés ne essék! Távolról sem szeretném túlhangsúlyozni egyes egyházi személyek „eltévelyedését”!  Vannak erre szakavatott személyek. Kétségtelen, hogy minden közösségben vannak fekete bárányok. (Ezek „jó” esetben még mélyebben hallgatnak.”) De ha valaki tehet ennek a helyzetnek a „rendezésében” még valamit, akkor az Ő maga, a Pápa. (Bár, most eléggé magára maradt.) A hívők szemében ő még hiteles személyiség. Azok a helyi egyházi „alkalmazottak", akikben már megcsappant a bizalom, aligha érezhetik magukat „biztonságban”. Viszont éppen a kis közösségek vezetői azok, akikkel sokkal sűrűbben kerülnek (személyes) kapcsolatba a híveik.

Tehát ha valahol tennivalója van az „öregnek”, – a világbéke helyreállítása mellett – akkor az az egyház renoméjának „karbantartása”. Én szurkolok neki, hiszen semmi jónak nem vagyok elrontója. Mindennek bizonyítására ezt én is úgy fogalmazom meg, hogy azt mindenki értse – focis nyelvre lefordítva: Hajrá Pápa!

Na, Isten ’pá!

Kép: Pixabay

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával