Állásajánlat nyugdíjas pápá(k)nak

Elhiszem. hogy egy évezredes hagyományokkal rendelkező „intézményben” nehéz bármiféle változást végigvinni. De előbb-utóbb el kell kezdeni!

Azt sokan tudják rólam, hogy vallási kérdésekben nem vagyok egy nagy szakértő, és akkor még finoman fogalmaztam. Na, nem mintha nem lenne hitem, de ebben elsősorban nem másoktól várom a segítséget. Vagy, hogy a „szakszavaknál” maradjak: a megváltást.

De én, mint földi halandó is azokból a forrásokból táplálkozom, mint a többiek, csak és nem tagadom le: TV, rádió, újság, net. (Persze magam is meglepődtem, hogy a saját írásomból mennyi párhuzam maradt még így 11 év távlatából is.) Így amikor már a harmadik napon hallom folyamatosan, hogy felmerült egy újabb Pápa megválasztásának lehetősége, akkor én is élénkebben reagálok a hírekre.

ket_papa.jpg

XVI. Benedek ugyebár lemondott. Bár volt már ilyen a történelemben, azért nem ez lenne a szokványos a pápaváltást illetően. Ha most Ferenc is megtenné, akkor viszont eléggé egyedülálló helyzetet teremtene.

Mivel a „megmondó”-felületeken eléggé nagy hangsúlya van nyelvtanunk helyességének – igaz inkább a „nyelvtannácizmus” formájában – így elgondolkodtam egy dolgon. Általában ugye 1 db Pápa van. így a „Pápa” szó gyakorlatilag 1 konkrét személyt jelent, ami megfelelhetne egy tulajdonnévnek is. Így akkor nagy kezdőbetűvel is írhatnánk. Most viszont baj lehet, ha már ennyien lesznek…

Mostanában bocsánatkérő körutak vannak terítéken. De ezt azért nem egészen értem. Az ő dolga nem éppen az lenne, – mint a „főnöke földi helytartójának” – hogy megbocsásson? Vagy legalább ennek folyamatát intézze. De ha már ennyi feladata van, felvehetne egy segéderőt. Akár valami tapasztaltat. Mivel egészségügyi állapota miatt mondott le az előző, elég lenne „home office”-ban végezni a munkáját. Csak valami „mellékeset”, mert egyébként nem lesz megújulás. Pl. a molesztálási ügyeket nem lehet egy „bocs”-csal elintézni!

Adhatna fel álláshirdetést. pl.:

A megnövekedett feladataira tekintettel álláshirdetést tett közzé a Pápa. A hétvégi szentmisén mindenütt ki is hirdethetnék.

Téged keresünk, ha rendelkezel az alábbiakkal:

  • minimum 80 éves életkor,
  • minimum 7 éves pápasági tapasztalat

Milyen feladataid lennének?

Minden olyan tevékenység, amit a regnáló Pápa:

  • idő hiányában nem tud elvégezni,
  • irodai háttérmunka,
  • kevésbé kényes helyzetekre való tekintettel szívesebben bízna másra.

Amit kínálunk:

  • bérezés: a hétvégi adakozó kedvtől függően,
  • szolgálati lakás.

Előny: fénymásoló gép kezelésben való jártasság.

A legszomorúbb az egészben, hogy most leginkább az egyház belső dolgait kellene rendbe tenni. Az előző egyházfő lemondásával akár meg is indulhatott volna egy megtisztulási folyamat, de ez valahol megszakadt. Hiába van egy nagyon erősen zárt környezet, ha egyszer nyilvánosságra kerülnek az addig nagyon eltitkolt dolgok, akkor annak folytatása lesz. Kell is hogy legyen! Csak úgy maradhat meg az emberek hite az egyházban, ha látják, hogy azt is tudják kezelni, ha baj van. Hogy is tudnának másoknak segíteni azok, akik a saját házuk táján se képesek megoldást találni?

Ismét felmerült, – de gondolom, csak itthoni fejekben, – hogy akár magyar utódja is lehetne a Pápának. Az biztos, hogy I. „szarvas röptető” Zsolt is könnyebben juthatna eredeti pápai áldáshoz. Persze aki komolyan gondolja ezt a magyar szálat, az nem biztos, hogy a megfelelő helyen „térdelt” le.

Kép: Pixabay

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával