A történelem mindig is „kedvelte” az ellentmondásokat. Ezeknél jobban már csak a maiak miatt forgatjuk a fejünket.

A technika vívmányainak fejlődősével a távolságok lecsökkentek, a világ kitárult. Az, hogy ezzel a látásmódunk is megváltozott nem kétséges. Azonban, hogy ez a megvilágosodást vagy a beszűkülést hozta el, azt mindenki döntse el maga.

Tulajdonképpen ez az írás, akár a nyaralási sorozat része is lehetne. Valójában az is, hiszen a Francia Riviérára utazva muszáj egy kis pihenőt tenni, bármelyik helyen is ülsz az autóban. Főleg, ha akad egy lelkes kísérőd, akinek segítségével beiktathatsz egy szakmai napot a nyaralásba. A nap végén Ő is úgy gondolta, hogy a történelmi belvárosban nem lehet csalódni.

Az óváros utcáit járva egyszer csak egy régi „ismerős” falfirkára bukkantunk. (Viszonylag friss felfestéssel.) Tulajdonképpen mindannyian tudtuk, mit jelent, de hiba nélkül talán ha ketten le tudtuk volna írni. Союз Советских Социалистических Республик. (Máris lehetne vitatkozni, hogy a középső két szó végén „х” vagy „й” állt anno.) De aligha ez jelentené a legnagyobb problémát Olaszország egyik legnagyobb egyetemi központjában. De akkor mégis mire gondolt a „költő” 2022-ben? Az még „rendben is lenne”, hogy a világháborús időkben népeik szemben álltak egymással. De nem hinném, hogy azokat a sérelmeket most kellene a felszínre hozni. Az viszont igaz, hogy valószínűleg a taljánok is értetlenkedve szemlélik a világ eseményeit. Mivel e város korábban is a nagy forradalmi és ellenállási mozgalmak központja volt, talán nem véletlen, hogy itt is hangot adnak a véleményüknek. A kérdés már csak az, hogy a feltüntetett régi, vagy megújulni látszó hatalom ellen, vagy éppen mellette?

Ilyen feliratot látva óhatatlan a felismerés: meg kell örökíteni, de mégis hogyan? Szelfizni nem lehet, mert az arról szól, hogy azonosulsz a látottakkal. Marad a közös fotó – hátulról. Ez tényszerű, és hitelesít, hogy ott voltál. Így már lehet értékelni.

Nekünk, – igen a 60-as, 70-es korosztálynak – egy korszakot jelentett ez a mozaikszó. Évtizedekig ebben éltünk „vidáman dalolva”, és bár sejtettük, hogy van egy másik világ is, vajmi kevés esélyünk volt, hogy megtapasztaljuk milyen is az. Most pedig itt vagyunk, néhány évtizeddel később, és maga a „rendszerváltás” tette lehetővé azt, hogy megnézzük honnan indultunk. Persze az alkotónak aligha az lehetett a szándéka, hogy megvilágítsa a múltat. Vagy legalábbis nem ezt a részét.

Egyre kevesebben vannak (lesznek) akik a történelmi múltból kívánnak építkezni. Igaz, hogy vannak tankönyvek, de arra már rájöhettünk, hogy a múltat többen és többféleképpen szeretnék megmagyarázni. Így akik szeretnék megérteni az elmúlt időket, azoknak valamiben és valakikben hinniük kell. Nincs egyszerű dolguk! Itt van ez a CCCP.

Egyesek szerint egy letűnt kor szimbóluma, amely most újra életre kelhet. De mégis hogyan? Ha valakinek félnivalója volt, azt mondták, ott lebeg a véres kard a feje felett. Most sarlót és kalapácsot vizionálunk? Végül is tök mindegy, hogy mit. Lényeg, hogy ellenségképet lehessen vetíteni. Miből gondolom ezt? A rejtőzködő alkotóból, és abból, hogy mumust fest. Ha baráti lenne a szándék, az a nyílt, és nem arctalan kommunikáció lenne.

Nagyon örültem, hogy másnap elindulhattunk nyaralni. Ki lehetett pihenni ezt az örökké feszülő világot. Végre együtt lehettünk a barátainkkal! Persze azért nem dugtuk a fejünket a tengerpart homokjába. Erről (is) szólnak a nyári beszámoló előző és a további fejezetei.

A következő részben Monacoba megyünk, de ebben természetesen lesz egy-két kanyar.

Kép: Saját

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával