Volt már egy írásom egy "másik", Rió-ra való hangolódás jegyében, bár egy kicsit más összefüggésben. Igaz, csak egy „karikatúrának” szántam, de levették a „Magyarország szeretlek” facebook oldaláról. Hogy a ’karika’ nem jött be vagy a ’túra’, sosem fogjuk megtudni. Pedig az a cikk a fociról szólt, ami ugyebár „nemzeti” ügy kis hazánkban. A valóság viszont az, hogy bármennyire istenítjük az „aranylábú gyerekek”-et, nekem még mindig az az (ide) rímelő befejezés jut a fejembe, hogy „mi a f...sz van veletek”. Na, de legyünk bizakodóak, vagy ahogy mondani szoktam, a pozitív gondolkodás jegyében járjunk el.

Pénteken viszont csoda történt. Olyas valami, amihez nem kell elméleteket gyártani, vagy legalábbis szorítsuk ezeket háttérbe. Na nehogy most meg a „csoda” okán sértődjön meg valaki! Részemről ugyanis ez a fogalom az őszinte örömöt fejezi ki ebben az összefüggésben. A magyar női vízilabda válogatott ugyanis az Európa-bajnoki cím megszerzésével olimpiai kvótát (is) szerzett! Tették ezt annak fényében, hogy még most is szinte árnyékként indultak az eseményen a fiúk mögött. (Valljuk be, egy kicsit benne van az is a pakliban, hogy a sportág még nem nőtte ki magát annyira, hogy külön rendezzék meg az EB-t a fiúknak és a lányoknak, mint pl. a kézilabda esetében.) Na de a (felső) ruházat mellett a gátlásaikat is levetkőzték, és őszintén hittek abban, hogy a sok elvégzett munkának előbb-utóbb be kell érnie. Egyszerűen jó volt látni, hogy egyre jobb játékkal, végig tudatosan meccseltek, túlélték a kisebb megingásokat.

Bravó lányok! Ezzel pedig, lányosítsuk a stáb azon fiú tagjait is, akik körülöttük edzőként, vagy bármely más katalizátorként aktív részesei ennek a sikernek! Köszi, köszi, köszi!