Mindent mérünk. Kilóra, literre, méterre… illetve centire. De, hogy az időt is az utóbbi mértékegységgel hozzuk összefüggésbe, ennyire még soha nem gondoltunk bele.

150 nap, 150 centi, ennyi választ el bennünket… csak még azt nem tudjuk, hogy mitől. Mindenki találgat, elemez, (ironizál, heccel, gyűlölködik) reménykedik. Ja, és sürget.

Ki ne turkált volna anno a mama varródobozában, a ’70-es évek elején. Már természetesen azok közül, aki már akkor megtehette. „Kés, villa, olló…” – szólt ugye a mondás, de a centi az szabad préda volt. Aki megszerezte, azé volt akkor a világ! Ééééés akkora amekkorának ő mérte. „Elvan a gyerek, ha játszik!” – mondta a mama, és ment a dolgára. Mi meg… elképzelni se tudtuk, mi lesz akkor, ha majd eljön a mobiltelefonok, a facebook kora. Sőt ha megjelenik Magyar Péter.

Ezek után mit mérünk még centiben? Háááát a férfiaknál most nagy a hallgatás. Legfeljebb Hadházy Ákos őrjöng, mert a „támadó autója” és az ő járműve közötti távolság rohamos csökkenését a centiméterek elfogyása után sem vette komolyan a „hatóság”. De, hogy ezt így lehet kezelni, erre tényleg nehezen talál az ember szavakat. Na, pl. az ilyenek miatt is sürgetné az ember az idő múlását.

Hiába őrzik a hosszúság mértékének hivatalos etalonját hét lakat alatt, meg szinte laboratóriumi körülmények között, mégis mást mér a „centi” a horgászoknál, a vadászoknál, az ácsoknál és az esztergályosoknál. Főleg, hogy utóbbiaknál már a milliméter is sok. Most a focistákat hagyjuk… Így, hogy az örmények ellen, az egyetlen kapura lövésünket gólra váltottuk, az ellen’, meg egyszer sem találta el a mienket, már ezt is el „kell” könyvelni sikernek. Ami pár centivel mellé ment, engedjük el.

Szándékosan hagytam utoljára valamit, majd mindjárt kiderül, hogy miért. Az utóbbi 20 évvel már egy olyan korszakot hagytunk magunk mögött, amelynek valóban meghatározó tárgya volt ez a típusú „mérőszalag”. Amikor a sorkatonák 2004-ben levágták az utolsó darabját, már azt hittük, végleg nyugdíjba küldtük ezt az eszközt. Bááááár most a nyugdíjat emlegetni, amikor éppen megszűntetni készülnek annak határát… Végül is, ha már (hivatalosan) „átvezették” a magánnyugdíjpénztár megtakarításait egy másik át-„láthatatlan” rendszerbe… akkor valóban nincs szükség a „nyugdíjasság” intézményére. Na, nem folytatom, mert még az én szavaimat is kiforgatják. Vagy megfordítják, mint az adatszivárgást szivárogtatássá, vagy adatlopássá, a terjesztésről nem is beszélve. Meg különben is én szoktam mondani, hogy a „katonaság” felemlegetésével számomra véget ért a beszélgetés.

Háááát ezek után tessenek eldönteni, hogy akkor most vágjuk, vagy ne vágjuk? Ez itt a kérdés! Báááár, még arra is van idő, hogy összegubancolódjon.

Kép: Pinterest

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával