Időutazás a képzelet, az irodalom és a valóság határán

A múlt hétvégén felemlegettem egy pillanatot a Szegedi Szabadtéri Játékok egyik sikerdarabja után történtekről. Úgy látszik az élet kevesellte, és adott hozzá még egyet.

15 év telt el a blog indulása – pontosabban első jelentős alakváltozása – óta. Nem teljesen kerek az évforduló, és nem is lenne különösebb jelentősége, ha nem tűnne fel egy olyan dolog, amire eddig még nem került sor. A „klasszikus” blog-műfaj filozófiáját követve, még soha nem volt a valódi arcommal ábrázolt kép. Várhatóan ez később is így lesz, de most egy különleges alkatlom felülírta ezt a „hagyományt”. Találkoztam ugyanis valakivel, és ezt a pillanatot csak így lehet hitelesen ábrázolni.

Ha létezik is olyan megközelítés egy színdarabban, hogy mellékszereplő, az élet akkor is átveszi a főszerepet. Történt ugyanis, hogy a „Három testőr” szereplőgárdája közönségtalálkozót tartott a szegedi Reök kézműves cukrászdájában. Ugye mondanom se kell, hogy a leghosszabb sor az előtt az asztal előtt állt, ahol Ember Márk-kal lehetett fotózkodni. Igen ám, de ugyanannál az asztalnál ott ült még valaki, akinek a neve már többször feltűnt nekem a szegedi színházi előadások „étlapján”. Szegezdi Róbert, a Szegedi Nemzeti Színház művésze.

Én mondhatom, hogy „kortárs művész”, hiszen annyi idős, mint én, hiszen osztálytársak voltunk általános iskolában. Te jó ég, negyven valahány év, és ha jó gondolom, azóta nem is találkoztunk! A suli vége felé már láthatóan kibontakozott nála egy olyan vonal, ami az akkori „kisiskolásoknál” még nem igazán volt „trendi”. Egy rock bandában énekelt, még pedig nem is akárhogyan. Legalábbis valami „pincebuliból” így emlékeszem. Ezek szerint komolyan gondolta. Mert az egykori iskolánk alagsorából indulva, az ország egyik legismertebb színpadán is tisztességgel megállja a helyét. A kis d'Artagnan apjaként pedig egy olyan életet indít el, amely igazán sokak elismerését vívja ki. (Utóbbi akár szó szerint is vehető.)

Amíg a „zasszony” beállt a sorba, én elmentem fagyiért. Amikor sorra kerültünk a fotózáshoz, a biztonsági őr engem engedett be elsőnek. Viszont nem Ember Márk felé fordultam, őt „meghagytam” a páromnak. Határozottan Robi felé intettem, hogy vele szeretnék „szelfizni”. Ő viszont úgy meglepődött, hogy azt profi színészként sem tudná jobban eljátszani. A bemutatkozást a fotó elkészülte utánra hagytam, és a reakciójából láttam, hogy akkor már neki is beugrott, hogy honnan jöttem. Sajnos egy ilyen jellegű találkozásnál nincs lehetősség hosszabb beszélgetésre. De egy ilyen „villámrandi” után még egy szinttel magasabb polcra tudja az ember helyezni a profi előadást.

Köszönjük az élményt, a „kicsit” és a „nagyot” is, amelyek nyilván kilóra nem mérhetők, mégis meghatározók! Robinak pedig sok sikert az élet színpadán is!

Kép: Saját

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával