A hír szent, a vélemény szabad(on szárnyaló)

(lépcső)Házon kívül

(lépcső)Házon kívül


A munka „ünnepe”

2025. május 01. - Jumbóka

Na, én meg annyira belefeledkeztem a munkába, majdnem elfelejtettem „megünnepelni”. Éljen május, elseje, éljen a párt! Oké, de melyik? „Mikor melyik” – mondja a „klasszikus”. Na, jó ne feledjük, hogy ez mindig az „állampárt” kiváltsága volt, hogy így dicsőítsük. Így volt ez a szociknál, meg most…

Tovább

Pápá Pápa

A világ egy része most elcsendesedik. Mások viszont éppen ezt kihasználva igyekszenek a hangjukat hallatni. Azt, hogy milyen értelemben, tessenek eldönteni. Mint a vallásgyakorlástól „tisztes távolságot” tartó embert, nagyon is földi gondolatokat juttatott „eszembe” Krisztus földi helytartójának…

Tovább

Zebrelefánt

Folyamatos képzavarban szenvedünk. Sőt néha nem ismerjük fel időben, hogy valahonnan tudatosan tesznek is érte, hogy ez ne változzon. Ha azt hitted, hogy letűnt a csíkos állatok kora, tévedtél. Sőt, már a legkisebbek is elkezdhetik… Hacsak meg nem állnak a „törzsfejlődésben”. A „manóba”! Már…

Tovább

Prágai tavasz, tankok nélkül

Ugye-ugye, hogy az első két szó után automatikusan a harmadik ugrik be? Persze csak egy bizonyos kor után. Igen, ez is egy jel, hogy kilépj a mókuskerékből. Időnként mindenkinél elszakad a cérna, és ilyenkor rosszul van. Nem feltétlenül orvosi értelemben. Na, ekkor jön az, hogy „csehül érzi magát”.…

Tovább

Nyúl, tojás, fiú, lány

Gyermekeim a „nyúlban” Itt az ideje, hogy kilépjetek a szürkeségből a fényre! Mielőtt átadnánk magunkat az ájtatoskodásnak és a szenteknek, felhívnám a figyelmet egy dologra. Mi még itt vagyunk a Földön, (meg remélem a földön is,) tehát az itteni életünkkel is van még dolgunk. Jó lenne ezeket (is)…

Tovább

Kutyapride

A szürkület az őszi esték jellemzője, még akkor is, ha ezt évszaktól függetlenül egy napon belül is emlegetjük. De ennek visszafelé is működni kell. Ébresztő, lépjünk ki a fényre! Létezik olyan, hogy az esélytelenek nyugalmával… igen, nem csak a sportban. Legyintettek is sokan, amikor a Kétfarkú…

Tovább

Nagyító alatt: Lányok, fiúk

Érdemes áldozni a kultúrára. Néha csak egy pillanatot, néha két órát. Mindezek feldolgozására utána még: amennyit csak lehet. A francot ebbe a blogírásba! – de tényleg. Soha annyi „lájk”-ot nem kapott még egyetlen írásom sem, mint a Lovas Rozival közös fotónk. (Pedig „csak” egy pillanat volt, én…

Tovább

Kíváncsi Fáncsi a „nagyok” között

Elment, nem tartóztatták (le). Se fel, sőt egyetlen hibája az volt, hogy rossz helyre állt! Igen, a helyes megfejtés, az izraeli miniszterelnök. Most azoknak fogok csalódást okozni, (főleg az „egyik” oldalon) akik azt várják, hogy „kormányoldali” kutyázásba kezdjek, ők meg majd jól megvédik…

Tovább

A tavasz elfeledett pillanatai – reggeli közben

Végre bele lehet harapni a zöldhagymába, és közben olyan gondolatok jönnek elő, hogy magam is meglepődök. Néha elég csak rápillantani a reggeliző asztalra, máris előjön egy kis múltidézés. Ami természetesen a mai történésekkel kapcsolatban is felvet néhány dolgot. Ezért (is) érdemes az idősebbeket…

Tovább

A bólogató kutyák, ha kibeszélnek

Ilyen magas szinten, ilyen „káderek” bevonásával (illetve kivonásával) még soha nem ment az egymásra mutogatás a FIDESZ berkeiben. Mondjuk az is igaz, hogy ennyire még sosem szőtte át a félelem az „állampárt” háza táját. Ismét egy lehetőség arra, hogy elmondhassam, én még az előző évszázad, sőt…

Tovább

Zebrás levélpapír

Digitális világunkba feledkezve, hajlamosak vagyunk „elnézőek” lenni, hogy milyen is papírra írni. Milyen papírra is? A totemállatok mindig is meghatározói voltak egy kultúrának. A magyaroknak is voltak, vannak ikonikus „jószágai” mint pl. a turulmadár. Na, persze ennek mítoszát is sikerült már…

Tovább

Nagy híd, kis szépséghibával

Annyi vád ért már azzal kapcsolatban, hogy én semminek sem tudok örülni, hogy éppen itt az ideje, hogy rávilágítsak valami konkrét pozitívumra. Mi is lehetne más, ami összeköti az embereket, sőt velük kapcsolatban a különféle eszméket, ideológiákat is. Természetesen egy óriási kapocs, ami sok…

Tovább

Az utolsó (gránát) dobás

Hányszor mondtuk már valamire…, magunknak vagy másnak: Na, ez volt az utolsó dobásod! Aztán másnap, vagy így, vagy úgy, de az élet ment tovább. Most azonban (megint) van valaki, akinek ha szerencséje van, akkor az élet ugyan megy tovább, de valójában egészen másképp. Most egy szerencsétlenül jár…

Tovább

Nagyító alatt a TITKOSSZOLGÁK

A titok addig az, amíg csak egy ember tudja. Utána már csak egy álca, hogy a többiek előtt meddig... Vannak olyan dolgok, amit meglepetésnek szán az ember. De mivel bizonyos dolgokat egyeztetni kell másokkal, óhatatlan, hogy eláruljunk egyes részleteket annak, akinek örömöt akarunk szerezni. Ha…

Tovább

Az „utolsó” poloska

Most arra leszek kíváncsi, hogy a fél ország sérelmére elkövetett megaláztatást meg tudja e közelíteni az egyéni önmegtartóztatás! Nyilván nem vagyok ennyire balga – hogy legalább magamat ne sodorjam az állatvilágba – de nekem ez a hétvége egészen más miatt lesz emlékezetes. Én is próbáltam –…

Tovább

Hasznot leső haszonlesők

Nem új fogalom ez, csak „kicsit” átértelmeztem. De attól „félek” nem csak én. A mai – 2025-ös – „haszonlesők” természetesen már mások. Azért kapják a fizetésüket, hogy megvizsgálják, hol, és mennyi is az a „többlet”. Ma azt „elemezzük” – persze a hétköznapi ember szemével – hogy biztosan jó helyen…

Tovább

Dübörgünk mi!

A nagyotmondással általában nem szokott gondja lenni senkinek. Bármennyire is furcsa, most nem a „Mi kis falunk” (apropó kis országunk) lesz a kiindulópont. De én MÉG azok közé tartozom, akik visszatérnek. Sőt (egyelőre) a kettős állampolgárság sem cél, nehogy pont innen ebrudaljanak ki. Ki is…

Tovább

Jó hírek és pont (hu)

A szlogen megvan. Már „csak” a mögöttes tartalom az, ami majd elválik... A jó hír az, amire „ráfogjuk”, és kész. Nehogy már azt is mi döntsük el! Pontosabban azt nevezzük annak, amit egyvalaki mond. Ki lenne más, mint „tuggyukki”. De tényleg ennyire egyszerű lenne? Hát persze! Majd ezt is (ezeket…

Tovább

„Megint” nőnap!

Ismét eljött a nagy nap, mint ahogy a karácsony, a húsvét, meg a sok-sok „nemzetközi X-nap”, amelyeket a megfelelő „komolysággal kell” kezelni. Szinte hihetetlen, hogy már 4 év telt el a legutóbbi „nőnapos” bejegyzés óta. Na, félreértés ne essék, nem akarok ebből valamiféle évfordulót „csinálni”.…

Tovább

Repül a, repül a, kormánygééééép!

Annyi légi jármű közlekedik már a fejünk felett, hogy már nem is kapkodjuk… Ugyan kinek tűnik fel egy kósza repülő, ha éppen rossz irányba is megy. Szerencsére azért vannak még erre szakosodott „hivatalok”, amelyek a megfelelő útirányt figyelve, biztosítják a légiközlekedést. Igen ám, de ha egy…

Tovább

Szoboszlai, a bűvös nyolcas… és mások fizetése

Isten hozta a károgókat! Már legalábbis közülük azokat, akik a „kattintás vadász” cím miatt egyáltalán megnyitották ezt a bejegyzést a „jó szokásukkal” ellentétben. Megszokhattuk ugyanis tőlük, hogy a cím alapján ítélkeznek, pontosabban elítélnek akár egy szerzőt, akár egy szereplőt. Ne keressétek…

Tovább

Évértékelő, azaz „nyuggerpride és zöldségáfa”

Remélem jól aludtatok! Vagy inkább az írást már részben ismerve, kellemesen ébredtetek. Így egy héttel a főni értékelése után, már az esetleges fejfájást is ki lehetett heverni. Egy felvetéssel kezdeném… Szerintetek melyik a helyes? Egy adott eseményre azonnal reagálni, vagy várni egy hetet, és az…

Tovább

Ukrajna Trianonja

Szomorú, de vannak még lehetőségek, hogyan maradhasson a figyelem középpontjában ez a háborús konfliktus. Persze a „leglátványosabb” a béke… lenne! Én nem magyarázkodok többet. Most már tudatosan keresem a rossz hasonlatokat. Főleg, hogy most beugrott egy olyan dolog, ami miatt pont nekem nem…

Tovább

Красная Шапочка – Piros „sapkácska”

Nocsak, az ott nem Trump sapkája? Ááááá honnan ismerné ő a Piroska és a farkas meséjét? Pontosabban farkas honnan ismerné az elnököt? A sapkák már csak ilyenek. Divatot teremtenek, vándorolnak, esetleg jelképeznek valamit. Talán mi vagyunk azok, akik egyfajta ideológiát teszünk mögéjük. Hiába no!…

Tovább

„Tisza vizet” a pohárba!

Öregszem én is, nincs ezen mit tagadni. Persze lehet ebből is ideológiát gyártani. El is jutnánk gyorsan odáig, hogyan lehet az egyszerű tényeket is elferdíteni. De most ettől tekintsünk el… (Találkozunk ezzel elég sokat nap, mint nap.) Ha már nap, mint nap, azt is emlegettem már, hogy melyik…

Tovább
süti beállítások módosítása