A hír szent, a vélemény szabad(on szárnyaló)
(lépcső)Házon kívül
Repülni szeptember 11-én
Aki ritkán repül, – netán először – az izgul, elgondolkodik, polemizál, de végül alig várja, hogy elemelkedjen a földtől.
Kevés olyan dátum van az ember életében, amely különösebb történelem tanulmányok nélkül is beleég az agyába. Nem csak egyikünkébe, hanem a világon szinte mindenkiébe. Szeptember…
Vasárnapi boltzár a Bermuda háromszögben
Időnként felmerül a kérdés, most ismét aktuális. Két déli szomszédunknál is bevezették a hétvégi vásárlási lehetőségek korlátozását, ha részlegesen is. Szerbiában és Horvátországban.
Az időszerűséget azonban egészen más is indokolhatja, mint a szenzációhajhászás. Néhány éve nálunk ugyan keményebben…
ó!, ió!, ció! … – Mobilizáció!
Csak a „véletlen” szülte, hogy a tanév vége összecseng a valóság egy aktuális szeletével.
Az persze nem véletlen, sőt már évek óta hagyomány, hogy a diákok a jó bizonyítványért okos telefont kapnak ajándékba. Ez így rendben is van, (vagy mégsem?) de a nyaralás után ezt az eszközt be kell illeszteni…
B@sszus, a passzus!
A Kecskeméti TE vezetőedzőjének nincs „pro licensze”. Van viszont valami olyasmije, amit sokan szeretnének magunknak. Egy CSAPATA.
A többi edzőnek ugyan van papírja, viszont az idény végén hiányozni fog nekik valami földöntúli érzés, ami Szabó Istvánnak – így vagy úgy, de – meglesz. Mert, hogy lesz…
Virágot vagy szeretetet lopni nem azonos
Manapság nagy „divat” a médiában egy cifra „tolvajozással” kezdeni a napot. Van is rá ok bőven. Kinek-kinek a maga területén. Pl. a kertjében!
Kicsit vagy nagyot lopni, tulajdonképpen csak nézőpont kérdése. Kinek milyen az értékítélete. De a lopás, az lopás. (Kövesse ezt el akár ember, akár állat.)…