Emoji baleset Kecskeméten

Ki tollal, ki kalapáccsal, ki stadionnal, ki egy kis figurával, de leteszi a névjegyét.

A hír nem egy újság utolsó oldaláról jött, ahol a balesetekről írnak. Sőt – szerencsére – személyi sérülés sem történt. Bááááár, ha elfogadjuk, hogy egyes tárgyak megszemélyesítése valaki(k)nek a szívügye, akkor a téma rögtön más értelmet kap, az érzelmekről nem is beszélve.

„Jó barátaim” mondták, hogy menjek már szabadságra, akkor talán nem hordanék össze ennyi hülyeséget. Mindenkit megnyugtatok, szabin vagyok, így most már nagyon ráérek. Akik biztattak, nem biztos, hogy erre gondoltak. Következzék a blog történetének egyik leghosszabb írása, már-már riport szintű elemzés. Remélem, a képek sokakat kárpótolnak, még ha némi szomorúsággal is párosulnak.

Helyi hírek kapcsán gyakran felmerül a kérdés. Érdemes e országos szintre emelni a problémát, vagy legalábbis kiszélesíteni a hírverést? Nyilván egy békéscsabai kisutcában összetört kuka kevésbé hatja meg a soproniak szívét. (Azt, hogy Sopron a hűség városa, meg országos szinten emlegetjük azóta is. Az más kérdés, hogy az ottaniak most már egy „kicsit” bánják.) De ne felejtsük el, hogy az alulról való építkezés alapjai mindenütt a kisebb csoportok. Ezek pedig helyi szinten szerveződnek, ami különösen az önkormányzati választások előtt fontos. Tehát egy konkrét helyi ügy országosan nem biztos, hogy értékes, de annak háttere, miértje már lehet érdekes mások számára is. Egy kicsi kezdeményezésre, az adott probléma kezelésére, igenis figyeljen oda az adott önkormányzat, vagy annak az illetékes cége. Főleg, hogy vannak olyan ügyek, amelyek felkarolásának módja szorosan összefüggésbe hozható egy kis párt probléma-megoldásával.

Az emojikat anno azért „találták ki, hogy egyrészt színesítsék az írásbeli kommunikációt, másrészt lerövidítsék a gépelést. Ezek a figurák aztán egyre több helyen lépnek ki a billentyűzet és a monitorok adta korlátok közül, és önálló életre kelnek. Hogy ne csak a szürke hétköznapokon legyenek velünk, akár nyaraláskor is láthatjuk őket, pl. Tenerifén. Ahol persze az ottani lakóknak a szürke hétköznapjait színesítik!

Ha már ilyen kis mesebeli „lényekről” beszélünk, hagy kezdjem úgy, hogy: Egyszer volt, hol nem volt… a szoc. reál típusú múltban, az akkori építészek mindent a „szürke 50 árnyalata" című – élettelen – kövekből akartak megoldani. Pl. hogy az autók elől elkerítsenek bizonyos területeket, akadályként elhelyeztek néhány „követ”. Igen ám, de az akkori „olcsójánosság” – meg az akkor sem túl vastag költségvetés jegyében – ezek úgy sikerültek, ahogy. Valljuk be, akkor még kevésbé lehetett szempont, hogy ezek a „térkövek” igencsak a látóhatár alá estek. Már amennyiben ez szempont lehetett az autók vezető üléséből nézve. Ugyan, hol voltak még akkor tolatókamerák, meg radarok. Eltelt néhány év-, évtized, és jöttek olyan emberek, akik egy kicsit más szemmel kezdték nézni a világot. Kutyajelmezbe (egyesek szerint ürgebőrbe) öltözve megpróbáltak egy kis színt és értelmet vinni ezekbe a „történelmi kegytárgyakba.” „Felöltöztetve” őket persze, hogy egy kicsit a szívük csücskévé is váltak. Csakúgy, mint az arra járó gyermekeknek, akik örömmel tapasztalhatták, hogy náluk is vannak még kisebbek.

Mivel ma sem telik még mindenkinek az autókat kiegészítő extrákra, így fordulhatott elő, hogy valaki túltolta… a lökhárítóját egy bizonyos határon. Fogadjuk el, hogy baleset volt, reméljük, hogy az okozónak sem jelent majd nagy szívfájdalmat, amikor majd kifizeti az autó javítását. De sajnos néhány kő elesett. A további balesetek elkerülése érdekében bizony lépni kellett az illetékeseknek is. Hivatalos bejelentés is történt, amely után fel is vonultak a „hibaelhárítók.” Igaz, az alkotások „megálmodói” jelezték, hogy a maradék „emojikat” szívesen megmentenék, de most valahogy a reakcióidejükkel kicsúsztak az életmentésre szánt minimális időből. Így az „illetékesek” az ígéretük ellenére az addig ki nem döntött köveket teljesen megsemmisítették.

Hogyan lehetne ebben is megtalálni a pozitívumot? Egyrészt az újonnan elhelyezett oszlopok bizonyára már megfelelnek a mai kor követelményeinek, és az autók továbbra sem mennek fel az elzárt területre. (A magasságukból adódóan észre is veszik őket.) Jaj, várjunk, itt az „emojikról” van szó! Igen, így a kevés számú kis túlélő is kevesebb gondot okoz a megmentőknek. A kisebb létszámból adódóan bizonyára könnyebb lesz nekik helyet találni. Kívánok a kis jószágoknak boldog nyugdíjas éveket, legyen olyan jó soruk, mint az „igazi” törpéknek.