Az emoji-k „elszigetelődése”

Megint lenyúltak tőlünk egy szimbólumot. Amivel önmagában nem is lenne semmi baj. De attól félek, nem teljesen jó célra használták fel. Egy kedves (vagy legalábbis általában annak szánt) figurát bedobtak egy megosztó kampányba.

Sok ember előtt megemeltem már a kalapomat, akik valamiféle „alap”-találmánnyal megváltoztatták a világot. Gondolok itt pl. a kerékre. Legalább ekkora jelentősége van – a fejekben – az emojik csodálatos világának. Nagyon sok mindenre van már ilyen „smile” amelynek csupán az alapeleme a „mosolygós” figura.

smile.jpg

Tulajdonképpen érthető a kormánypropaganda célja. „Csináljunk” egy gyűlöletkampányt! A „pénz, paripa, fegyver” adott. Az első kifejezésnek a korlátlan mennyiségű felhasználhatósága tulajdonképpen el is homályosítja a második kettőt. Nem véletlen, hogy az ellenzéknél is kiverte a biztosítékot anno. A „kreatívoknak” nem volt nehéz dolguk. Az alapfigurát nem kellett „kitalálni” csak a „méreg-injekciót” kellett neki beadni, hogy egy szeretett karakter olyan szerepkört kapjon, amelynek „viselkedése” mindenkinek hat a szívére. Így a „csúnya” dolgokra lehetett fordítani minden energiát. Most már nyugodtan mondhatom, hogy igazán szerencsés vagyok. Ezeket a kis „jószágokat” olyan helyen sikerült lencsevégre kapnom, ahol egy „picit” másképp gondolkodnak róluk. Igaz, ehhez egy kicsit messzire „kellett” utazni.

Én a szigetlakókat mindig is különös helyzetben levőnek tekintettem. De az angolokkal ellentétben a spanyolok teljesen más világ. Nem véletlen, hogy Tenerifére inkább pihenni járnak az emberek. Mi több, nem csak az emberek, hanem az „emojik” is! Itt még azt is megértették földlakók, hogy erre a helyre nem száműzik, hanem éppen ellenkezőleg, nyaralni küldik ezeket a kedves kis figurákat. A kerti törpék felszabadításáért egyenesen mozgalmat „kellett” indítani. A sárga golyóknak „csak” a helyét kellett megtalálni, hogy ők is jól érezzék magukat. Persze a nagy jólétben már egy kicsit megkoptak, de valódi fényüket – a szellemiségüket – nem sikerült elveszíteni.

kukak_smile.jpg

Sőt van tovább is! Amikor már kipihenték magukat, beállították őket a „közszolgálatba”. Nem közmunkába, félreértés ne essék. A „piszkos” részét a feladatnak itt is az embereknek kell elvégezniük. No, de mennyire más hangulatban! Nem véletlen, hogy megalkották valahol a világon a következő jelszót! (Valószínűleg nem nálunk.) Mosolyogj, és a világ is visszamosolyog rád!

Kép: Saját

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával