Nem most tűntek fel a hasonló bejegyzések először a közösségi oldalakon. De az aktuális helyzetet ismerve egy „kicsit” más olvasata van a hasonló soroknak.

Távol álljon tőlem, hogy a mostani helyzetre való tekintettel kiemelten kezeljem a pedagógusok sorsát. Nem vagyok én „kormány”. De akkor álljunk is itt meg egy pillanatra!

Tudjuk, hogy az idén választások lesznek. Bár minden ilyen „megmérettetés” más és más, mégiscsak valamiféle „felmérő” a politikai „elit” számára. Nem véletlen tehát, hogy az „aktuális hatalom” is kiemelten kezeli a témát. Igaz, egyelőre ez csak abban nyilvánul meg, hogy egy igen jelentős fizetést lebegtetve, össze-vissza beszélnek róla.

Ezek után azt gondolom, joggal vagyok érzékeny a témára. Visszalapozva az utóbbi évek pedagógusokkal kapcsolatos írásaimra, én is dömpingszerűen tárom az olvasók elé. (Bármelyik bejegyzés jobb oldali sávjában az „iskola” szóra, vagy ide kattintva bárki „csemegézhet” belőlük.) Sok-sok gondolat akár ma is születhetett volna.

Az orvoshiány már nem csak lelkileg és érzelmileg, hanem testileg is megérinti a „nebulókat”. Sőt ez már a felnőttekre is erősen kihat. Nem véletlen, hogy fogorvoshoz, nőgyógyászhoz szinte biztos többen járnak maszek alapon, mint az állami intézményekbe. (Bocsánat, hiteles statisztikai adatok híján ebben nem vagyok biztos, de, hogy rengetegen, az tuti.) Tehát a „felső vezetés” „ezt már megoldotta”. Vagy inkább úgy fogalmazok, hogy „jó irányba” vezet bennünket. De ahogy látom, a „működő” séma alapján ezt az utat tartják „megfelelőnek”. Mivel tudom, hogy nem mindenki érti az iróniát – ami ezen a felületen azért sűrűn előfordul, ezért nekik külön kihangsúlyozom. A pirossal kiemelt 4 részlet érősen ironikus!!!

Azt is hangsúlyozni kívánom, hogy a különórákhoz való tanárkeresés nem azonos az általános pedagógushiánnyal, de ha valaki nagyon akar, azért ebben is megtalálhatja a közös nevezőt. Hagy világítsak rá ezzel kapcsolatban egy másik összefüggésre. Elég hangzatos médiaharc (vagy legalábbis ezeken a felületeken vívott küzdelem) folyik időnként arról, hogy a különböző képességű gyerekeket hogyan lehetne egy osztályon belül oktatni. Nyilván erre a (jó) pedagógusoknak is vannak eszközeik. De ha túl nagy a különbség az egyes tanulók „felkészültsége” között, akkor az már nagyobb probléma. Viszont, ha emiatt egyes gyermekeket külön osztályba, netán külön intézménybe „terelik”, akkor mindenki habzó szájjal kiált, „szegregációt” – fúj idegen szó – de legalábbis megkülönböztetést, meg elkülönítést. (Ráadásul ezt még a „cigányozással” is összemossák. Kétségtelen, hogy lehet átfedés, de nem kell minden esetben összemosni a fogalmakat.) Pedig valamilyen szinten érthető a dolog, hiszen a szerényebb képességűek nyilvánvalóan hátráltatják a többiek tanulásának menetét. A szülő pedig mit tehet? Nyilván ha külön foglalkozás keretében is, de nem szeretné, ha a csemetéje lemaradna… Valahol érthető nem? Csak háááát ez ugye pénzbe kerül. Pont úgy, mint az „ingyenes” orvosi ellátás.

Hagy jegyezzem meg, hogy itt gyakorlatilag három tanárt keresünk. Angol, matematika és… magyar. De ennek kifejtése majd egy következő történet lesz.

Tudjátok, mit? Nem lesz végkövetkeztetés. A „csattanós” befejezés helyett nézzétek meg a filmet, amelyről itt írtam. Moziban már nem látható, de mindig ismétli valamelyik kereskedelmi adó. Akkor még nem (nagyon) gondoltam, hogy lesz mai aktualitása.

Kép: A „face” kicsit „megmókolva”

Üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával.

Az Index címlapjáról már egy ideje eltűnt a „közélet”-re mutató link. Pedig érdemes az ott megjelölt közéleti írásokból is válogatni. Segítségül itt a kapcsolat!