A tanárok és a cirkusz
Kicsit olyan érzése van az embernek, hogy a pedagógusok nem csak részesei, nem csak nézői ennek a „mutatványnak”. Sokkal inkább eszközei. De nem hinném, hogy ők erre a szerepre készültek volna éveken keresztül.
Én értem, hogy egyes oktatóknak már-már különleges trükkök bemutatására kell felkészülni, hogy felhívják magukra a figyelmet. De az oktatási intézményeket mégsem erre találták ki.
Ugyan mire is gondolhatott volna a gyanútlan olvasó ezelőtt 40-45 évvel – amikor én voltam általános iskolás – egy ilyen cím olvasása után. Mondjuk arra, hogy az egyik tanító néni vagy bácsi, (remélem, itt most nem kell még nemi szerepekbe is belemenni) programot szervezett a gyerekeknek egy sátras „intézménybe”.
Ha már megint emlegetni „kell” a „hamvas leánykoromat”, pillantsunk vissza az ős-suliba. Akkor minden (második) kislány tanító néni szeretett volna lenni. Főleg azok közül, akik már akkor is nagyon szerették az oktatóikat. Ráadásul pont abban az intézményben, ahol ők maguk is tanultak. Van egy „szerencsés” egykori osztálytársam, akinek ez megadatott! Jelenleg is ott tanít, ahonnan akkor mi indultunk. Akkor persze nagyon szurkoltunk minden nagy elhatározásnak. De most nem egészen őszinte a mosolyom, ha arra „kell” gondolni, hogy milyen „jó” is neki.
Na, de térjünk vissza a mába, hiszen eltelt az említett időszak. Nagyot változott a világ. Már vízhatlan vászontetőt sem kell húzni a „művészúr” feje fölé, elég csak kimenni egy tüntetésre a Belügyminisztérium elé. A szervezők nem is titkolták a rendezvény jellegét, hiszen eleve „Pintér cirkusz”-nak nevezték el az eseményt. Volt is ott minden, amit az intézményhez csatolni lehet. Bohóckodás, „tudatmódosítás”, bűvész trükk. Pont úgy, mint a valóságban.
Az a parasztvakítás ugyanis, ami a pedagógus-bérfejlesztés ügyében történik, valóban nem hasonlítható össze semmi más „művészi” tevékenységgel. Egy „apró” különbség azért mégiscsak van. Egy ilyen hosszú „előadást” valóban nem lehet ülve végignézni. Nem véletlen tehát, hogy az érintettek és a szimpatizánsaik az utcára mentek. Számomra viszont van még egy olvasata ennek a hosszúnak tűnő folyamatnak. (Bárcsak a bérplafon magassága tűnne ennyire végeláthatatlanak.) Egyelőre ugyanis csak egy dolog a biztos, aminek a hosszát szokás jellemezni. Annak a tárgynak a megnevezése, amivel ezt a folyamatot belengették. Ezt úgy hívják: mézesmadzag.
Én tudom, hogy van az a réteg, akik szeretik, ha egyes testrészeiket folyamatosan nyelvvel érintve, bő nyállal „kenegetve” simogatják. De szerencsére, ezt a méhek által készített anyaggal bevont textilszálat, már tudjuk, hogy mire találták ki. Bármennyire is ez lenne a „sorvezető” az emlegetett nyílásokhoz, erre nem szabad „rárepülni”. Jaj-jaj, azért a selyemzsinórig ne jussunk el, mert az megint csak mást jelent!
Jelenleg ugyanis ott tartunk, hogy még azt sem tudjuk, hogy valójában mekkora lesz a pedagógusok béremelése. Viszont már arról is megy a „polémia”, hogy 2025. szeptembertől milyen okokkal, és mennyivel lehet majd csökkenteni a még meg sem emelt jussokat.
Én tudom, hogy fizikai mérőszámokkal nem értékelhető a tanárok teljesítménye. Azt ugyan meg lehet számolni, hogy hány gyerek kapott ötöst, és hánynak jutott kettes. De a „miért”-re már nem lehet ilyen egyértelmű osztályzatokat adni. Ez nem foci, hogy megszámoljuk, ki és hány gólt rúgott. Sőt, a pályán nyújtott „teljesítmény”-t akkor is iszonyatos pénzzel támogatják, ha egyik csapat sem talált be a kapuba.
Na, látjátok kedves pedagógusok, ezért nem rúghattok Ti labdába!
Kép: Saját
Üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával.
