Ajándékozni a pedagógusoknak – menő!

A tanév vége általában a tanárokról szól. Pedagógusnap, évzáró, érettségi, javítóvizsgák, osztályozó-értekezlet. Na, ez a „évad” egy kicsit másképp alakult. Az egész év róluk szólt, igaz, egy kicsit más összefüggésben.

A történet persze nem most kezdődött, már az előző szemeszter végén beindult a mém-gyártás nagyjaink „hivatalos” ajándékairól, a pedagógusnap alkalmából. Idén, mintha nem történtek volna ennyire látványos dolgok, de még nincs vége mindennek.

bevasarlokocsi_pedagous.jpg

Persze fura, hogy éppen én rukkolok elő ezzel a témával. Ha valaki, akkor „szerénységem” az, aki a meglepetésfaktor csökkentése mellet kampányol. Na, de én is voltam diák, nekem is voltak kedvenc tanáraim. Miért ne kaphatnák meg a pedagógusok most is, ami (a diákok és a szülők szerint) jár nekik. De mi legyen az?

Az ajándékválasztásnál sokféle szempontot mérlegelünk. Értékhatár, összefüggésben azzal, hányan szállnak be. Milyen szerepet játszik az életünkben? Pl. osztályfőnök, szaktanár, napközis tanító, stb. A végére hagytam az egyik legfontosabbat, ami persze véleményes, hiszen eléggé meghatározhatatlan fogalom. Volt, legalábbis eddig: a hasznosság! Ezzel összefüggésben most eléggé egyértelműnek tűnik valamiféle „pénzszerű” értékkel kifejezhető támogatás. Nyilván a konkrét fizetőeszköz átadása sokféle más jellegű összefüggést hozhatna elő. Így bármennyire egyértelmű is lenne, ettől szerintem mindenki tartózkodna. Főleg, hogy a pedagógusok felett is hatalmat gyakorlók körében (meg úgy az ország ügyeit intézőknél is) elég sokszor merülnek fel különféle dobozokba rejtett értékek. Persze a más módon juttatott pénzek áramlására is elég „divatos” módszerek vannak. (Sport, végrehajtás, épületek vagy inkább „építmények”, utak, és vasutak.) Ezek mind-mind egyértelmű bizonyítékai annak, hogy – többek között – a pedagógusoknak sem jut annyi, mint amennyi járna. Hogyan legyünk mégis kreatívak? Ráadásul úgy, hogy annak legyen valamiféle jelentéstartalma, ami esetleg nyilvánosan felbukkanva, elgondolkodásra késztetne egyeseket. (Még ha ez egy elég reménytelennek tűnő vállalkozás is lenne.)

Talán klasszikusként is hangozgat egy kulturális eseményre szóló belépő. Kérdés persze, hogy a jelenlegi helyzetükben van e kedvük szórakozni? Az embernek kínjában röhögni persze felszabadítóan hathat. De mennyire nyújthat vigaszt, ha az örömittasnak tűnő ábrázatukat fordítják olyanok felé, akik pont tojnak a fejükre. Mert elégedettséget mégsem mutathatnak a hatalmat gyakorlók felé.

Intézzünk el nekik egy „nagybevásárlást”! Persze „elegáns” lenne egy bevásárlókocsival együtt megjelenni a ballagáson. Biztos sok segítő akadna, amikor a „járművet” át kellene segíteni az „Alma máter” küszöbén.

Ami talán feltenné az „i”-re a pontot, egy MVM csekk, vagy más számla kiegyenlítése, és bekeretezett formában történő átadása. Annak alján úgyis ott van a szokásos mantra, hogy a rezsicsökkentéssel mekkora támogatást kaptak. Arra senki nem gondol az „illetékesek” közül, hogy nem az a fontos, hogy mit nem kell kifizetni. Az a lényeg, hogy mit igen! De ezt már a „Centrum hétfő” idejében is benyaltuk…

Apropó, próbálta már valaki leírni a „kis i”-t pont nélkül, valamiféle elektronikus eszközön. Na, látjátok… van még hova fejlődni a pedagógusoknak is… Vagy ez az informatikusok dolga? A francba, őket is a pedagógusoknak kell megtanítani. 

Kép: Pixabay

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával