Június 13. a magyar feltalálók napja! Legyünk büszkék egy olyan emberre, aki ugyan nem alkotott új tárgyat, de ebben az esetben az újraértelmezés többet jelentett. Nem kellett hozzá más „csak” valami alternatív felhasználási megoldás. Vasalódeszka 3.0. Vagy csak 2.5? Döntsék el Önök!

Néhány éve már nagyon óvatos vagyok abban a tekintetben, ha egy vasalással kapcsolatos hírt látok neten. A bulvárhírekben nálam járatosabbak bizonyára képben vannak, hogy miért. Bizonyos B. Krisztián annak idején úgy gondolta, hogy patyolat tiszta fehér ingeit úgyis szükségtelen vasalni. A számára – és nyilvánvalóan sajátos értékrenddel bíró hölgykoszorújának szemével nézve – tökéletes testére két számmal kisebb inget húzva úgyis felesleges a ruhaneműit ennek háztartási eszköznek a felső lapján egy forró tárggyal simogatni. Valószínűleg ezért helyezte előtérbe anno a „legnemesebb” testrészét. Végül is bejött. Reméljük nem a „hétköznapi” háziasszonyok kárára, akiknek csak a klasszikus élvezetek jutottak a vasalódeszka használatát illetően.

Örülök, hogy ez a sokat emlegetett eszköz nem ment ki a divatból. De hogy a megbecsülését is a koronavírusra „kell fogni”, arra azt hiszem kevesen számítottunk. Igaz kellett hozzá egy hithű tanárember. Vezsenyi László, a makói József Attila Gimnázium tesitanára legalábbis egyértelműen a szakmájára és a diákjaira esküdött fel, és ennek a fogadalomnak megfelelően vezetett be egy újdonságnak számító „szemléltető eszközt”. Taps! – legalábbis a részemről. De vajon mi vezetett odáig, hogy bizonyos körökben nemtetszést váltott ki? Legfőképpen olyanok szemében, akiknek lehetőségük van ennek a kreatív szemléletnek az elfojtásában. Értem én. A digitális oktatás ezen fejezetéből hiányzott a víz. Nem lehet, hogy átköltözött a fejekbe?

Sokféle katasztrófaelméletet lehetett hallani. Pl. nem „nekik” jutott az eszükbe fejükbe. Ez olyan szempontból is lehet lesújtó, hogy még mindig nem ismerik fel, hogy a másképp gondolkodás nem feltétlenül főben járó bűn! Legalábbis nem minden esetben. Ott is lehet gubanc, hogy hogy az ötlethez nem járt valami pénzmag, így a terméséből sem lehetett aratni.

Nézzünk egy ingoványosabb talajú megvilágítást, az iróniát! Az én olvasatomban ez a fogalom egyértelműen a pozitív megközelítése egy problémának, még ha látszólag negatív képet is mutat. Egy fricskát a „háttérhatalomnak” amelynek helyzetkezelése (ne adj Isten kiváltása) esetén már-már felmerül a cinizmus fogalma is. Persze csak azok érezhetik így, akiknek valóban van félnivalójuk valamiféle láthatatlan erőtől. Tudom, hogy távoli a hasonlat, de „tessenek” elolvasni „Az elme gyilkosai” trilógiát. (Bár most már nem nagyon lesz rá idő, mert az elmúlt három hónapot be kell valahogy hozni. Viszont egy három kötetes regény mellett nem egyszerű.)

Szomorú vagyok, hogy egy megcsappant létszámú pedagógus állomány megújult gondolkodású tagjának ilyen hátrányos megkülönböztetésben kell részesülni. De remélem, hogy története nagyobb olvasottságot generál, mint vasalt heréjű elődjének „sikersztorija”. Talán sikerül bebizonyítani a TANÁRÚRNAK, hogy van még új a nap alatt, még ha az gyakran árnyékba is borul!

Kép: Pixabay

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és #BloggerKépző ajánlásával