Aki olvasta „Az elme gyilkosai” trilógiát, talán másképp viszonyul ehhez a filmhez, mint a többi földi halandó. (Jó-jó, most én is olyan korszakomat élem, hogy mindent „lefordítok” Duncan Shelley egyik legsikeresebb alkotásából a hétköznapok világába.) Bár a könyv egy eleinte láthatatlan hatalomról beszél, itt mindenki tisztában van a „felső kaszt” létezésével, eszközeivel és módszereivel. Hová vezethet, ha van a társadalomnak egy olyan rétege, akik jólétben élnek? Unatkoznak. Ha unatkoznak, ki kell találni nekik valamit, amivel elfoglalhatják magukat. Mondjuk valami játékot. Ráadásul olyat, ami valóságosnak tűnik. Igen nevezhetjük akár valóságshow-nak is, csak félek, hogy azon olvasóim, akiknek az a szó már önmagában is egyfajta Istenkáromlás, azonnal elnavigálnak innen.

Hogy mi is a valóság? Túlélni az életet. Pedig az élet is csak egy olyan játék, amibe akár bele is lehet halni. Sőt kötelező! De nem mindegy, hogy mikor, és milyen körülmények között. Mi „kisemberek” csak játékai vagyunk a „nagyoknak”. Ha ezt a „normál” hétköznapokra vetítjük, még hajlamosak is vagyunk elfogadni, hiszen napról napra „nagyjaink” játékszabályi szerint élünk. De amikor új szabályokat alkotva leszűkítik az életteret, felgyorsítják az eseményeket, továbbá menet közben is megváltoztatják az irányelveket, könnyebben kinyílik a bicska az ember zsebében. (Vagy hamarabb elindul egy nyílvessző, „megbolondul” egy tűzgolyó, vagy eltörik egy nyakcsigolya.) Érdemes ilyen körülmények között is élni/játszani? Ajánlom mindenkinek. Próbálja ki az életet, de legalább nézze meg a filmet! Ez utóbbi mondat általában az irományok végén olvasható, és ezzel vége is a beszámolónak. Most azonban több olyan gondolat is megfogalmazódott, ami a végére való. Mondjuk azt, hogy minden bekezdés végén megjelenik a „The end” felirat. Viszont itt van újrakezdés, ha egy kicsit más megközelítésben is.

Ez a blog általában mentes a politikától, de a film kapcsán nem mehetünk el a téma ilyen jellegű háttér-gondolatai mellett. Mert kell, hogy az emberek figyelmét eltereljék a mindennapok gondolatairól. De az EMBEREKET nem lehet megtéveszteni. A hatalom rendelkezhet bármiféle eszközzel, legyen az fegyver, vagy „egyszerű” ideológia. Az emberi érzések felülkerekedhetnek akármilyen manipuláción és legyőzhetnek minden álságos cselszövést.

A film után egy érdekes gondolatmeneten futottunk végig. „Láttunk olyan jelenet, amiben voltak úgynevezett filmes bakik, vagy logikai bukfencek” – szólt az egyik vélemény. Én úgy gondolom, ezek minden filmben megtalálhatók, csak attól függ, hogy milyen szemüvegen keresztül nézzük. De nem is kell ezen meglepődni. Hiszen a film csak egyfajta illúzió, vagy esetenként görbe tükör. Egy alkotás épp attól jó, vagy nem, hogy ezeket a műhibákat mennyire lehet, vagy éppen hogy nem lehet észrevenni. Ritka, hogy most ezekkel mennyire nem kezdtem el foglalkozni. Már szinte örülök, hogy kézzel fogható (na, jó szemmel látható) bizonyítékot találtam arra, hogy érzelmeket úgy is lehet kifejezni, hogy nem csöpög le a nyál a vászonról. Még a sci-fi iránti ellenállásom is egy kissé visszafogottabb lett. (Persze szigorúan csak a mozi után!) Sőt a következő előtt lehet, megint felerősödik. De jó volt végre látni egy olyan ritka kivételt, amiről csak beszélünk, ha a szabályok erősítéséről van szó!