Mozi: Most vagy soha! – a film
Az ünnepi hétvége kötelező tartozéka, legalábbis az, hogy tudjunk róla. Minden további szabadon választható. Megnézni, és véleményt alkotni is!
Én felvállalom azt, hogy említek néhány konkrétumot a filmből, de ezt úgy próbálom árnyalni, hogy ne üssék rá a „spoiler”-bélyeget. (Azt is bevallottam, hogy megnéztem a „Gyurcsány-filmet”.) Bár, ha összefüggéseket (is) keresek a mai időkkel, óhatatlan, hogy ne említsek konkrétumokat. Ha valaki meg akar nézni egy filmet, nyugodtan pillantson bele hasonló eszmefuttatásokba, de ne ezek alapján döntsön!
Valamikor – 2010-ben – amikor elkezdtem gyűjteni a mozis élményeimet, leírtam a mindenki által ismert klasszikust: „villany leo…”. Ezt gyakran odabökjük, hiszen ezzel kezdődik az átszellemülés, hogy valóban arra tudjunk koncentrálni, amiért egyáltalán mentünk. Igen ám, de a külső sötétség nem feltétlenül jelenti azt, hogy a fejünkben is megszűnjön a „világosság”. Erre a felismerésre pedig egyre inkább szükségünk van. Ha már idáig eljutottunk, gyorsan lépjünk át még egy sablont. A film kitalált szereplőket (jeleneteket) tartalmaz, bármiféle kapcsolat a valósággal csak a képzelet műve. Ha ilyet olvasunk, ebből általában arra következtethetünk, hogy az összefüggések szándékosak, de ezt vagy eltalálták az alkotók, vagy nem. Hogy kapcsolódik ez most ide? A „Most vagy soha” – ha távolról is – de valahogy így kezdődik… már ha valaki tud olvasni az apró betűs részek között egy marha nagy vásznon. Nem szó szerint: Így történt, vagy így is történhetett volna… Akkor ez valami mentegetőzés? Hogyan, már előre? Legyen ez az első kritikai észrevétel! Ráadásul egy olyan helyzetben, amikor a készítők az előzetes beharangozókban hangoztatták, mindenképpen törekedtek arra, hogy valamiféle emléket állítsanak az egykori hősöknek.
Ha egy történelmi filmről beszélünk, szándékosan valós alapokon, akkor a szereplőkkel, a helyszínekkel és a cselekményekkel – vagy legalábbis a fő vonalakkal – egyszerű dolgunk van. Petőfi Sándor, Szendrei Júlia, Vasvári, Jókai, Táncsics, meg néhányan az osztrákok közül. Jó-jó, még pár „igaz” magyar, akik a két tábor között állnak. Pilvax kávéház, Duna, vár, csak hogy az ikonikus helyszíneket soroljam. Jaj, persze, Petőfi nem táncolt „lósz@aros” csizmában „egy” asztalon, hanem a biliárdasztal egyik változatán (is) elszavalta a Nemzeti dal-t.
Amiből filmet „kell csinálni” az a mellékszál. Valamire fel kell fűzni a dolgot, hogy több legyen, mintha valamiféle történelemkönyvet lapozgatnánk. Ennek a „több”-nek egy része, ami ma már „kötelező” eleme bármilyen alkotásnak. Az egyik legcsodálatosabb dolog a világon: a szerelem. Természetesen a megfelelő kontrasztba állítva a „csajozást” az igazi párkapcsolattal. Amivel az alkotók túllőttek a célon, (de nem csak egy vadászhajszálnyival) hogy Júliának kellett megmenteni Sándort, a forradalmat, így egész Magyarországot. Ezzel párhuzamosan, hagy hozzam ide – a szerinte legnagyobb kortárs magyart – Orbán Viktort. Aki most szerencsére egészségesen (legalábbis azt mondták) ünnepi megemlékezésében így kommentálta az egykori eseményeket: „Napra pontosan kilenc hónapra rá megszületett Petőfi Zoltán.” Na kérem… Ha ennek (filmbéli) előzményei valósak lettek volna, akkor ez nem jöhetett volna létre. A drága anyuka „helyzetei” ugyanis, azok alapján, amit a filmben kapott, finoman szólva is ellentétesek az egészségben kihordott terhességgel. No, de a vásznon egy férfi szuperhősnek is meg kell jelenni. „Szerencsére” már azokban az időkben is számíthattunk egy „pókember-Superman” párosításban is igencsak jeleskedő alakra. Farkas, a császári titkosrendőr szerepében ugyanis tér- és időbeli ugrásaival méltán érdemelhette ki a képzelet (és a modernkori filmes fantázia szereplőinek kettős) megjelenítését.
Na jó, azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy „találtak” egy igazán bájos színésznőt, – Mosolygó Sára személyében – akinek nem kellett levetkőzni ahhoz, hogy ezt megállapíthassuk.
Ha már az előző részben elég jelentős utalást tettem az anyagiakra, hagy kanyarodjak egy kicsit vissza. Mert a 6.000.000.000,- Ft azért mégiscsak hatmilliárd forint. Amit az „állam bácsi” áttett egyik zsebéből a másikba, na meg másokéba… Amit egyszer már kivett a mienkből. Meg most még önként is teszünk hozzá, már ami a jegybevételből jut. Szóval tisztában vagyunk vele, hogy minden drágul. Azzal is, hogy bár sok olyan dolog kerül elő, ami valamit is költséghatékonyabbá tesz, de az attól valahogy mégsem lesz olcsóbb.
Gondoljatok csak bele. Sok mindent gépesítünk, modernizálunk. A filmek jelentős részét már nem valós környezetben veszik fel, hanem filmstúdiókban. Nem kell autókat összetörni, épületeket lerombolni, állatokat megölni. Ezekben segít a digitális világ. Viszont mindezen technológiákat ki is kell fizetni. Na, meg persze azok a szakemberek is pénzbe kerülnek, akik mindezeket működtetik. Eddig érthető is a dolog. De! Most jönnek az „huncutságok”. Ugyanis a költséghatékonyság és a „régi” idők valós különbségét a hétköznapi ember soha nem fogja megtudni, mert nem érdeke azoknak, akik egy „picit” nagyobb haszonkulccsal dolgoznak. Tudom, hogy minden hasonlat rossz, én szoktam leírni… De talán egy kicsit közelebb áll hozzánk az, hogy az elektromos autózás sosem lesz olcsóbb a klasszikus szénhidrogénnel menő mai járgányoknál. Hiszen akiknek ezekből részesedésük van, nem fogják alább adni, sőt…
Ezek után furcsa lesz itt azt olvasni, hogy láttunk egy jó filmet. Pedig így van, bár árnyalnom kell egy kicsit. Láthattunk volna… Ha valaki nagyon szeretne alkalmazkodni a történelmi hűséghez, a méltó megemlékezéshez (ami állítólag az alkotók szándéka is volt) az a felemlegetett negatívumok miatt sokáig fog álmatlanságban szenvedni. Egy külföldinek, vagy csak egy „átlag romantikusnak”, akinek nincs szüksége múltbéli háttér információkra, igazán jó szórakozás. „Szerencsésebbek” még el is sírhatják magukat.
Persze lehet, hogy csak én voltam rosszkor, rossz helyen. Talán túl közel március tizenötödikéhez.
Kép: Hivatalos előzetes a port.hu-ról
Üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával.
