Végre bele lehet harapni a zöldhagymába, és közben olyan gondolatok jönnek elő, hogy magam is meglepődök.

Néha elég csak rápillantani a reggeliző asztalra, máris előjön egy kis múltidézés. Ami természetesen a mai történésekkel kapcsolatban is felvet néhány dolgot. Ezért (is) érdemes az idősebbeket tisztelettel emlegetni. Főleg, ha megélték a múltat, de még most is köztünk járnak. Így maguk is képesek velünk együtt átélni a jelen „szépségeit”.

Most úgy léptünk túl a „fénylő április 4-ről” 5-re, hatra, stb., mintha soha nem írták volna piros betűvel. Pedig hál’ Istennek sokan járnak köztünk, akiknek fejében még cseng a felidézett dallam. Most meg úgy eltüntettük a három tavasz ünnepét, mintha sose lett volna. Jó-jó, egyet „meghagytunk” magnak. Mondjuk ezt is átértékeltünk már azóta egyszer vagy kétszer, esetleg háromszor. Szóval azért van mire visszaemlékezni, még ha ez leginkább a mai kort idézi. (Vagy inkább ekézi.)

Távol álljon tőlem, hogy visszasírjam azokat az időket, de azért jó, hogy nem felejtettem el. Annál is inkább, mert mindegyikük végítéletéhez köze van annak az országnak (vagy valamelyik elődjének/utódjának) amelyet még napjainkban is többször átértékelünk. Sőt ő „maga” is különféle „jelmezekben” tűnik fel, hiszen fizikai és ideológiai határváltoztatásokkal, éppen vagy a szomszédunk, vagy nem. A „klasszikus” történelemkönyvek szerint 1944. szept. 23.-án Battonyánál átlépték a határt, és meg sem álltak Nemesmedvesig, 1945. ápr. negyedikéig. Akkor éppen ünnepeltük őket, mert valóban megszabadítottak egy eszét vesztett diktátor ideológiáitól és alattvalóitól.

De sajnos az már nem nosztalgia, hogy ilyen – magukat mindenki és mindenek felett képzelő – „hazafiak”, szinte napról napra „teremnek”. Nekik persze „kellenek”, hogy legyenek követőik. Csak nem mindegy, hogy mivel toborozzák, vagy tartják meg maguk körül a híveket. Akik közül sokan aztán az „ösztönzők” hatására általában elvesztik a józan ítélőképességüket. Sőt az ő hangjuk is egyre hangosabb. Szükség van tehát valamiféle kontrollra, hogy ne essenek át a ló másik oldalára. Pont azért, hogy ne egy ugyanolyan egyoldalú rendszert támogasson mindenki, amitől eleink igyekeztek megszabadulni. Nevezzük őket ellenzőknek vagy ellenzéknek, mindenkinek le kell ülnie higgadtan reggelizni.

Éppen ezért ne térjünk el nagyon a vasárnapi asztaltól, ha már ilyen szép csendéletet varázsolt az asztalra a természet. (Meg az asszony.) Mi tagadás, jól esik a tudat, hogy az ország nehézségei ellenére tett mellé „Vadat és halat, s mi jó falat. Szem-szájnak ingere”. De azt azért annyit hozzá, hogy mi sem akarunk „csak” a múltból és a nosztalgiából megélni. „Eljárunk” dolgozni, és ott nem csak „eltöltjük a munkaidőt” – ahogy egykori főnököm mondta vala” – hanem meg is töltjük tartalommal.

Mindezek jegyében kívánok mindenkinek jó étvágyat az éppen télbe forduló tavaszban. Hiszen a hosszú távú egészség csak akkor biztosított, ha a látottakat, a hallottakat a kellő mértékletességgel visszük be és dolgozzuk fel. Így sokkal könnyebb megemészteni.

Kép: Saját

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával