A hír szent, a vélemény szabad(on szárnyaló)

(lépcső)Házon kívül

(lépcső)Házon kívül

„Színes egyéniségek” hete Európában

2025. február 15. - Jumbóka

Még soha nem láttam ennyi boldog embert, mint ezen a héten. Ja, nem…!

Jaj, próbáljak már egy kicsit örülni én is valaminek! Szoktam én, volt is ilyen a héten. Igaz, olyan is, aminél ez a „tiszta” érzés nem volt teljesen felhőtlen.

Manapság már kevés olyan értelmezhető dolog van, amit leszűkítenénk egy napra. Hiszen (főleg) kereskedelmi okok miatt már minden folyamatot el kell húzni. Így lett a „Valentin nap”-ból házasság hete, anyák napjából és gyereknapból a „család hónapja”, az adventi készülődésekből pedig a bronztól az aranyvasárnapig tartó vásárlási „őrület”.

Mi lenne egyszer végre, ha rájönnénk, hogy egész évben lehetne szeretni egymást? Nem kellenének erre „kiválasztott” időszakokat „kitalálni”.

valentin_tanyer.jpg

Nézzétek, vannak még csodák! Hiszen „drága jó” miniszterelnökünk is talált végre egy olyan partnert, aki szóba áll vele. (Ha más már nem is.) Persze, ehhez egy „kicsit” el „kellett” mennie a szélsőségek irányába. Hiszen bármennyire is szélesítené a köreit, mindig vannak, akik a határvonalon kívül rekednek.

Bármennyire is piszkálták a fantáziámat a hét eseményei, ez a bejegyzés nem született volna meg, ha nem játszódik le ez a valós párbeszéd! Bejött hozzánk a „boltba”, egy idősebb házaspár. Klasszikus, férfi-nő. Kértem a számlázási adatokat. A férfi mondott egy női nevet, majd a következőképpen folytatta:
- Ez nem én vagyok!
- Ezt azért sejtettem! – bátorkodtam megjegyezni végigpillantva rajta, – már ha megenged ennyi következtetést, így szolidan végigmérve a külső jegyeket. (Bár nagykabát is volt rajta.)
- Ez a feleségem neve. – folytatta, amin már az asszony is elmosolyodott.
- Távol álljon tőlem a politikai aktualitás beillesztése a hétköznapokba, de azért engedjék meg, hogy elmeséljem OV történetét, az „egyszeri” asszonnyal a héten. (Majd röviden összefoglaltam a miniszterelnök és legújabb „barátnőjének” esetét. Szerintem ennyi belefért, amíg kolléganőm kiállította a számlát, hiszen mégis csak Ő a „legnagyobb magyar”.)
- Szörnyű, hogy mik vannak manapság, és még mindig sokan szavaznak rájuk! – csattant ki az asszonyból.
Szerencsére a számla is időben elkészült, így nem „kellett” tovább folytatni ezt a beszélgetést, bár mindhármunknak lett volna még mondanivalója. Ez az igazi „win-win helyzet”, amikor mindenki jól járt. (Az alkatrészek is előkerültek, és a lelkek is feltöltődtek.) Többek között ezért is szeretem, amit csinálok…

Távol álljon tőlem, hogy megbélyegezzem „mindenki” Orbán Viktor-ját. Legalábbis amiatt, hogy „egymásra találtak” Alice Weide „kisasszonnyal”. Sőt, örülök, hogy olyan emberek is megtalálják a közös nevezőt, akik korábban – hogy is fogalmazzak finoman… – nem éppen azonos polcra helyezték egymást. (Jaj, már megint egy focis hasonlat a jobb érthetőség kedvéért.) A történet tanulsága inkább az, hogy igyekezzünk egy kicsit óvatosabban megfogalmazni életünk (pártunk meg a keresztény értékrendünk) alapelveit. Hiszen, ha egy olyan, általunk korábban bírált emberrel kerülünk kapcsolatba, aki még „hasznunkra is válhat”, akkor jó érzéssel nézhessünk a szemébe. Sőt, ne csak az övébe! Ne kelljen már az embereknek (no meg a „sokoldalú” sajtónak) a kereszttüzébe kerülni egyfajta magyarázkodással fűszerezve. Ugyanis, ha valaki egyik nap fiú, a másik nap meg lány, az nem feltétlenül kétarcú, hanem akár sokszínű egyéniség is lehet.

Természetesen azért azt ne felejtsük el, hogy a leírtak egyfajta „kényszerházasságot” vetítenek elénk. Ráadásul itt „OV” ugyan szabhat feltételeket, de a másik oldalon nem magyarok állnak egyfajta „bólogató Jánosként”. Ettől függetlenül kíváncsian tekintünk a jövőbe. Mármint hogy e „frigy” által „szaporítva” a családot, mivé lesz ez a „sokaság”.

Hagy köszönjek el egy régi klasszikussal, ha már annyira szerettem egykoron: (Meg a retro-t is, ahogy szoktam volt mondani.) „Ez volt a HÉT, 2025. 7. hete.” Ami semmivel sem volt különb az előzőeknél. „Csak mindenben más volt!” További jó szeretést! S ha már úgyis szervezzük a 40. érettségi találkozónkat, hagy köszönjek el egykori klasszikusunkkal: „Csak egyre vigyázzál, hogy meg ne bolonduljál!”

Kép: Saját  "szeretet"-tál, én kaptam!

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző és az #Mbbkujratöltve ajánlásával

A bejegyzés trackback címe:

https://lepcsohazonkivul.blog.hu/api/trackback/id/tr3418796874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása