Akik egy kicsit is ismernek, tudják, nem vagyok nagy pedagógusbarát. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lettek volna kedvenc tanáraim. Ők azonban valószínűleg először emberek voltak a szememben, és utána tanárok, még ha a két dolog nem is kell, hogy oly távol essen egymástól. Amikor kiválasztottuk a filmet már közeledett az iskolakezdés, valahogy mégsem ugrott be, hogy milyen aktualitása is lenne a történetnek. Végül is kettőnk közül nem én voltam érintett az ügyben… legalábbis közvetlenül. Bár ha azt vesszük alapul, hogy a jó pap is holtig tanul, (aztán mégis hülyén hal meg…)

Csak a „kötelező” illendőség kedvéért említem meg a két főszereplőt Cameron Diaz-t és Justin Timberlake-t. De, hogy ők mennyire nem voltak fontosak a filmválasztásnál, (mint általában) ezen gyorsan át is siklottunk. Azt már úgyis megszokhattuk, hogy ami jó, az úgy természetes, és különösebben nem foglalkozunk vele.

A kisvárosi (iskola)-környezetben az a jó, hogy ott mindig történik valami. Sőt itt történnek a nagy dolgok, míg a nagyvárosi elit környezetek csak a botrányokról híresek. Mi lehet a dolga egy tanárnak az iskolában? Az, hogy tanítsa a gyereket? Ááááá, ma a XXI. században! Micsoda földtől elrugaszkodott gondolat. Tojni nagy ívben a kötelező feladatokra, pasizni, küzdeni egy vetélytárssal, ugye mennyivel jobban hangzik! Főleg ha ezt egy igazi NŐ szemével látjuk. Aztán jön az élet furcsa fintora, a győzelemre mégis akkor van leginkább esély, ha az ember fia, – illetve ezúttal lánya – azzal (is) foglalkozik, amiért alkalmazzák az adott oktatási intézményben.

Felhívom a figyelmet egy konkrét dologra. Bár ez az alapkonfliktusnak mindenképpen része, úgy gondolom, mégse lövöm le vele a poént. Ez pedig a kompetencia-felmérés. Először azt hittem ez is csak valamiféle amerikai „hóbort”, de aztán kiderült, hogy csak én jártam régen iskolába.

A miértről és a hogyanról ide kattintva olvashattok.

„a felmérés célja nem az adott év tananyagának számonkérése, hanem azt vizsgálja, hogy a diákok az adott évfolyamig elsajátított ismereteiket milyen mértékben tudják alkalmazni a mindennapi életből vett feladatok megoldása során”

Akinek pedig lehetősége volt szemezgetni a tanulók „műveiből”, itt tette közzé. Ha az elején a papokat emlegettem, hát ez is megérne egy misét… Az, mindenesetre kiderül belőle, hogy a diákok a TV sorozatokat ismerik, legalábbis a mentalistát biztosan! Hogy mi más még, arról jobb, ha nem is beszélünk. Illetve jobb?

Hogy ezek után én mennyire vagyok kompetens megítélni egy ilyesfajta vígjáték szórakoztató hatását nem tudom. Egy biztos, mivel láttam, és sikerült kikapcsolódnom a hétköznapok pedagógiai mondanivalóiból is, elmondhatom, hogy megérte megnézni. A fanyalgóknak meg azt üzenem, hogy ne csak itt a neten szocializálódjanak (hasonló egoista blogokat olvasva), hanem az otthoni kényelmes fotel helyett vállaljanak be kb. 1,5 órát a mozi teremben is. Meglátják, hogy eredeti poénokkal is lehet találkozni a monitor előtt felhalmozott sűrítmények helyett. Sőt, ha egy ismert szituáció tűnik is fel a vásznon, egészen másképp hat, ha együtt lehet nevetni – akár velem is!